Christian Sjöstrandot, azaz Spice-ot még ma is elsősorban arról azonosítjuk be, hogy annak idején ő énekelt a Spiritual Beggars első három albumán, pedig lassan másfél évtizede otthagyta Mike Amott csapatát. A bődületes torokkal megáldott, szakállas fickó persze azóta sem hagyott fel a zenéléssel, de az underground mélyén tevékenykedik: a stoneres, ősrockos-ősmetalos vonalon mozgott a The Mushroom River Banddel és továbbra is ezen mozog saját csapatával. A Kayserrel pedig agresszívebb oldalát éli ki, és kissé modernebb szabású, zúzósabb zenét játszik. Az év elején kiadott Read Your Enemy már a banda harmadik nagylemeze, amely nyolc hosszú évvel követte közvetlen elődjét. Mint ebből is látszik, elsősorban hobbicsapatról beszélünk.
Azt írtam az előbb, „modernebb", ami relatív, hiszen a Kayser által favorizált thrashes alapú muzsika a szó szoros értelmében véve persze minden, csak nem modern. Szóval maradjunk annyiban, hogy miközben Spice a Beggarsben és szólóban a '70-es évek alapzenéiből és a '80-as évek elejének underground doomjából indult ki, addig itt a '80-asok közepe jelenti az alapot: a Metallica legjobb, legklasszikusabb korszaka – értsd: Ride The Lightning, Master Of Puppets lemezek – többször is elég konkrétan eszébe jut az embernek a riffelésről, a hangulatokról, sőt, itt-ott még Spice énektémái is olyanok, mintha egy jobb képességekkel, nagyobb hangterjedelemmel megáldott Hetfieldet hallanánk. De a zene összességében azért persze jóval dallamosabb, sokszínűbb, változatosabb, mint egy szimpla Metallica-kópia: a zakatolós-zúzós power/thrash riffeket heavy metalos, doomos elemek szövik át, itt-ott hangulatos, elszállós betétek színesítik a durvulatokat, és persze itt van maga a főnök, aki akármilyen témára azonnal rányomja a bélyegét, annyira karakteres a torka.
Helyben is vagyunk: a Read Your Enemy professzionális munka, de elsősorban igazából Spice miatt tud kiemelkedni az átlagból. Valamelyest. Jó hallgatni az albumot, mert van benne erő meg húzás, Christian hangját pedig zsigerileg imádom, viszont igyekszem ettől nem megtévedni: ezekben a dalokban igazság szerint a világon semmi különleges nincs. Jól megírt, kerekre formált, ám nem túl izgalmas metalnótákról beszélünk, amikbe csak az átlagon felüli énekhang injektál némi pluszt, de még így sem számítanak az év csúcsteljesítményei közé. Meglepő vagy sem, nekem elsősorban azok a témák tetszenek a legjobban, ahol Spice úgymond a saját közegében mozog: ilyen például az Almost Home, amely a szólócsapat repertoárjába is simán beférne Trouble-ízű riffelésével, hangulatos szólóival. Az olyan töményebb, karcosabb témákban is jól teljesít, mint a nyitó Bark And Bow, a metallicás-testamentes riffelésű Bring Out The Clown vagy az agresszív címadó, de azért egyértelmű, hogy valójában a szolidan sabbathos, súlyos-melodikus irány jelenti az ő igazi terepét, ez a világ áll neki a legjobban. Meg persze amikor ilyesmit öszvérít valami mással: pontosan ez történik például a Carve The Stone-ban, ahol a Metallica, a Judas Priest és a Black Sabbath szellemisége találkozik egymással, és akár a mostani Grand Magus repertoárjában is szépen mutatna. Viszont ezek mellé sajnos becsúsztak kevésbé izmos pillanatok is, aminek következtében a végére kissé össze is folyik a lemez.
Ahogy mondtam, én szeretem Spice-ot meg ezt a zenei világot is, szóval ha te is így vagy vele, biztos találsz majd pár favoritot ezen a lemezen, ami ráadásul összehasonlíthatatlanul változatosabb a Kayser eddigi produkcióinál. De egyéb esetben nyugodtan ugorhatod a dolgot, mert annyira azért nem nagy durranás.
