Shock!

február 20.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hooded Menace: Ossuarium Silhouettes Unhallowed

hoodedmenace_cNem tudom, mi van a levegőben, de alig léptük át 2018 küszöbét, és már most tapasztalható a túltermelés zenei fronton, s abból is épp az egyik legundergoundabb irányzatban. A death-doomnál talán csak a sludge rútabb, a funeral pedig gyászosabb, bár ez is erősen szubjektív dolog. Mindenesetre alig kapaszkodtunk át a január nem annyira fagyos és még kevésbé havas hegycsúcsain, máris fuldokolni lehet a friss megjelenésekben, ami persze egyáltalán nem gond, hiszen legalább van miből válogatni. Így akadt a hálómon némi dinamitos halászás árán a finn Hooded Menace legfrissebb alkotása, amely igényes borítójának köszönhetően eleve egy plusz ponttal indított nálam.

Azért a finn ötös nem kezdő csapat, 2007-es alakulásuk óta a roppant könnyen megjegyezhető Ossuarium Silhouettes Unhallowed címmel ellátott albumuk már az ötödik a sorban, szóval nem tétlenkednek sokat a tagok, akik egyébként vérbeli veteránjai a színtérnek, és a nyolcvanas évek végétől kezdve kismillió, rövidéletű zenekarban megfordultak, mígnem a Csuklyás Veszedelemben nem egyesítették a zsáner iránti szeretetük fűtötte erőiket. A harcedzettséget egyébként a finnek esetében ki kell hangsúlyozni, mert már a lemez első dalánál kihallani azt a profizmust, amit csakis hosszú évek tapasztalataival (és a Puffin lekvárral) lehet elérni, és előző négy albumuk hatása sem múlt el nyomtalanul. Minden egyes lemezükön fejlődtek és változtak, s a kezdeti, igencsak zajos és nyers kriptametal fokozatosan mozgott egyre feljebb a felszín felé, s vált egyre letisztultabbá és koncentráltabbá, már ami a központi zenei ötleteket illeti.

megjelenés:
2018
kiadó:
Season Of Mist
pontszám:
7,5 /10

Szerinted hány pont?
( 9 Szavazat )

Hogy miről is beszélek, azt a nyitó Sempiternal Grotesqueries mintegy tíz és fél percben elég szépen ki is fejti a zene nyelvén. A bandára még a korai időkben jellemző volt egyfajta funeralista megközelítés is, ami leginkább talán a Skepticismhez tette őket hasonlatossá, ám ez mára teljesen eltűnt a repertoárból, s helyette a '80-as évek végi, '90-es évek eleji szárazabb death metaljának vonszolósabb vonalát domborították ki saját zenéjükben. Mintha a Morgion egy belassult mostohaöccsét hallgatnánk, és közben nem 2018-at írnánk, hanem inkább 1991-et. Persze, ha csak magát a zenét vesszük, ez a dátum lehetne akár 1989 is, de a mesterkélten retrospektív hangzás azért rögtön az eszünkbe juttatja, hogy melyik évjárat szerepel a korongon. Egyébként épp ez a klasszikus íz fogott meg a lemezben, ami a nyitó dalban is annyira erőteljesen érezteti hatását. A témák, a váltások, mind azt a sallangmentes, de zsigeri, dohos, de mégis alapos death-doom világot hozzák vissza, amit egykoron annyira bitang jól kitaláltak a nagy elődök, s ami épp emiatt viszont nem nyújt túl nagy mozgásteret az együttesnek.

Persze maga az irányzat sem a legprogresszívebb, de több alkalommal, amikor az Ossuarium Silhouettes Unhallowedot hallgattam, emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem, ez most nem a November's Doom, bár nyirkosság itt is akad, és hogy nem is a korai Amorphis zörög a fülemben. Magyarán, aki kedveli a stílust, itt sem fog nagy újdonságokat találni, ezt leszámítva viszont egy egész kellemesen összerakott anyaggal üthetjük el az időt, aminek megvannak a maga csúcspontjai. Így a női szavalással a gótikába is belekóstoló In Eerie Deliverance magával sodró váltásai önmagában eladják a majd' hét perces dalt, a csapat dallamérzéke pedig talán annál fényesebben nem is mutatkozhatna meg, mint ahogy azt teszi a Cathedral Of Labyrinthine Darkness-ben.

Harri Kuokkanen frontember mély, öblös hörgéséből orrfacsaróan illatos földszag árad, ahogy az ilyesfajta muzsikánál szinte kötelező, azonban a Lasse Pyykkö és Teemu Hannonen alkotta gitárduó témái simán a mai átlag fölé helyezik a Hooded Menace jelenlegi felállását. Szinte minden lehetőséget, amit csak a zsáner megenged, kihasználnak arra, hogy különféle megoldásokkal díszítsék fel dalaikat, így a két gitár gyakran fonódik össze csúfságában is megejtő sziámi ikrekké, hogy aztán szétszakadva magányosan vesszenek a semmibe. Otso Ukkonen – csak én érzem úgy, hogy ezeknek a finneknek olyna japános nevük van? – dobos sem marad meg csak a koporsóhordók kenetteljes tempójánál, s bár takarékos játékos, ahol kell, és lehet, odatesz egy érdekesebb megoldást a kirakatba.

A csapat profizmusa, és a stílus tökéletes ismerete ellenére azért a fület csiklandozó ötletek mellett néhol mégis leül az album, s szinte mindegyik dalból szívem szerint lecsippentenék egy-két percnyit, doom ide vagy oda. S bár nem a Hooded Menace a földkerekség legeredetibb death/doom-bandája, jóleső kis időutazás ez a lemez, és végülis ez a negyvenegy és fél perc sem ormótlanul sok, főleg nem egy ilyen zenekartól, akik azért érezhetően tudják, mit csinálnak.

 

Hozzászólások 

 
+6 #2 DéeL 2018-02-05 19:49
Zseniális album, keveslem a kolléga pontszámát Az idei év felhozatalát illetően eddig a Druid Lord és a Hamferd alkotott remekműveket.
Idézet
 
 
+10 #1 Arvorae 2018-02-05 11:41
Nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen lemez kritikájában kerül említésre a Puffin lekvár :).
Mindenesetre hatalmas plusz pont érte. Nem mellékesen az album kiváló.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.