Shock!

március 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Himsa: Hail Horror

Tök jó, hogy az amerikaiak az utóbbi pár évben ismét tudnak – és ebből következően mernek is – normálisan gitározni. Miután a '90-es években a trendváltás jóvoltából a metal mindenütt tiltólistára került, a klasszikus, kiművelt gitározás pár kivételtől eltekintve egyszerűen elfelejtődött odaát, az utóbbi pár év új hulláma azonban megint eszméletlen jó gitárosokat hozott felszínre.

megjelenés:
2006
kiadó:
Prosthetic
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

Ezek a fiatal arcok olyan mesterektől lesték el a fogásokat, mint Alex Skolnick, Marty Friedman, Zakk Wylde vagy szegény Dimebag Darrell, és e hatásokat összeeresztve a vérükben lévő hardcore dolgokkal egyszerűen lélegzetelállító dolgokat képesek összehozni. Hívhatjuk ezt a színteret akár metalcore-nak, akár az Amerikai Heavy Metal Új Hullámának, annyi bizonyos – és ezt mindenkinek el kell ismernie, ha szimpatizál ezzel a fajta zenével, ha nem – , hogy a tengerentúli metal undergroundban ismét tudni kell bánni a hangszerekkel.

Nyilván nem véletlen, hogy mindezt a seattle-i Himsa harmadik albuma kapcsán írom le, ezek a fickók ugyanis már előző anyagukon, a 2003-as Courting Tragedy And Disasteren is olyan gyilkos thrash/speed riffelést és szenzációsan ízes szólózást mutattak be, amitől lepetéztem. A John Pettibone énekes vezette ötösfogat a szélesebb köztudatban nem egy bejáratott név, inkább csak kultuszbandának, amolyan titkos fegyvernek számítanak a megfelelő körökben, de az a lemez kétségtelenül a mai napig etalon, és örömteli módon a Hail Horror is hasonlóan gyalul. A zenekar intenzitása a Courting albumon is elsöprő volt, de most még annál is nagyobb koffeintúltengésük lehetett, a 10 nóta ugyanis úgy száguld végig a hallgatón, hogy azt sem fogod tudni, mi történt veled.

A Himsának nincsenek túl nagy titkai azt leszámítva, hogy a tagok alighanem már az anyatejjel is a klasszikus metal és hardcore zenéket szívták magukba, és gyakorlatilag a műfaj minden csínját-bínját kenik-vágják. Itt-ott finom svédes ízekkel elővezetett, javarészt gyors hardcore/thrash/speed elegy ez brutális, ám nagyon kiművelt, cikornyásan egymásba fűzött riffekkel, irgalmatlanul fémes gitárszólók tömkelegével és Pettibone elég monoton, de roppant kifejező hangjával. Egybeforr benne a Slayer, a Testament, a Pantera, a Sick Of It All, a klasszikus Sepultura, az At The Gates, a Carcass és még ki tudja, hány hatalmas banda, méghozzá mindez úgy, hogy közben rendelkeznek egy elég jellegzetes saját stílussal is. A magam részéről egyébként néhol elég erős rokonságot érzek náluk a korai The Haunteddal is, noha a Himsa hangzása azért nem túl meglepő módon jóval amerikaibb, ráadásul az eszméletlen szigor ellenére is rejlik benne valami rock'n'rollos attitűd. Nem valószínű, hogy befordult siránkozók lehetnek a magánéletben...

Ha egyetlen nótával kellene érzékeltetnem, mitől is olyan jó ez a zenekar, az mindenképpen a Destroyer lenne itt-ott az Arise-korabeli Seput idéző falbontó riffjeivel, de hasonlóan megnyerő a pusztítóan intenzív Anathema, az éteri kezdésű, svédes refrénű, 6 és fél perc feletti Wither vagy a szintén klasszikus Sepultura / Slayer típusú riffelésre épülő, zseniális belassulással és az erre helyezett, léggitárért kiáltó szólóval színesített Calling In Silent is. Kirby Johnson és Sammi Curr gitárjátékát feltétlenül ki kell emelnem, de a dobos Chad Davis játéka is atommód húzós. Utóbbi a minden fiatal amerikai metal ütősnél alapnak számító Dave Lombardo és Vinnie Paul mellett alighanem Tommy Lee-t is igencsak szeretheti, én legalábbis egy csomó helyen a Mötley Crüe legendás party vadállatát idéző pörgetéseket, zsíros dobgroove-okat vélek felfedezni a zenében. A Tue Madsen (Mnemic, Ektomorf stb.) biztosította hangzás is fantasztikus, olyan alja van a gitároknak és a doboknak, hogy az még a mai hiperprodukciók korában is párját ritkítja.

Ha szereted a fentebb felsorolt csapatokat és nem zárkózol el a mostani évtized amerikai mezőnyének legjobbjaitól sem, mindenképp érdemes egy próbát tenned a Himsával. Nem állítom, hogy a Hail Horror egy könnyen emészthető lemez, de a minőséggel egyszerűen nem lehet vitatkozni. Rengeteg lemez jelenik meg manapság ebben a stílusban, ez azonban minden, csak nem tucat.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 Tóth Szalai Márton Pablo 2016-02-28 09:57
Az is nagyon zsír volna, köszi! :)
Idézet
 
 
+1 #3 Draveczki-Ury Ádám 2016-02-28 07:35
Idézet - Tóth Szalai Márton Pablo:
figyi már, a 99-es Ground Breaking Ceremony-ról, ( https://www.youtube.com/watch?v=csopOohDdJQ )nem akartok egy klasszikust írni? a leanderes cikk miatt jutott eszembe, hogy ennél az agyfasznál még a metalcore-osnak mondható énekek sem zavarnak, ráadásul az egész annyira elképesztően zseniális, hogy megérne egy klasszikust. legalábbis én sok, a nagyközönség által kevéssé ismert zenekarra találtam általatok a klasszik fülön belül.

Én inkább a Courting Tragedy And Disastert tudom elképzelni a rovatban, mondjuk a tizenötödik évfordulóján. De az még elég messze van, szóval nem ígérek meg még most semmit, OK? :) A felvetést mindenesetre köszi.
Idézet
 
 
+2 #2 Belzebub 2016-02-27 10:24
figyi mán, szerintem elég sokmindenről írnak amúgy is...
Idézet
 
 
+2 #1 Tóth Szalai Márton Pablo 2016-02-27 02:38
figyi már, a 99-es Ground Breaking Ceremony-ról, ( https://www.youtube.com/watch?v=csopOohDdJQ )nem akartok egy klasszikust írni? a leanderes cikk miatt jutott eszembe, hogy ennél az agyfasznál még a metalcore-osnak mondható énekek sem zavarnak, ráadásul az egész annyira elképesztően zseniális, hogy megérne egy klasszikust. legalábbis én sok, a nagyközönség által kevéssé ismert zenekarra találtam általatok a klasszik fülön belül.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.