Shock!

augusztus 15.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Helstar: The King Of Hell

Rendben van, hogy a zenészek a rajongókkal való kommunikálás során felé igyekeznek legjobb arcukat mutatni (jófejnek látszani, még ha nem is azok), elvégre mi tartjuk el kedvenceinket és kenyéradó gazdánkkal magunk sem szívesen kerülünk összetűzésbe. Ugyanakkor James Rivera tényleg annyira hihetetlenül barátságos volt a két évvel ezelőtti pesti és a tavalyi Bang Your Head nulladik napi klubbuli után, hogy a mai napig érthetetlenül állok Vicious Rumors-ból való távozása körülményein.

megjelenés:
2008
kiadó:
AFM / HMP
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 2 Szavazat )

Gyanítom, hogy inkább Geoff Thorpe (és a kölcsönös alkoholos befolyásoltság) lehetett a hunyó a verekedős, üvegtörős cirkusz kialakulásában. Persze, James nyilván akkor is csinált volna új Helstar lemezt, ha történetesen a VR-ban marad, elvégre már a 2004-es Distant Thunder lemez (Welcome To The End) is Helstar kiadványnak volt tekinthető. Egyfelől latino scream machine-ünk nem tud és nem is akar kilépni a bőréből, bárhol énekeljen is; másrészt pedig a 2006-os évben a VR-től függetlenül a majdnem-klasszikus Helstar felállást (Larry Barragan és Rob Trevino gitárosok, a szinte mindvégig James-szel zenélő Jerry Abarca basszer és az 1990 óta tag Russell Deleon dobos) is összetrombitálta a német Keep It True kultfesztivál szervezőinek nyomására, az 1986-os Remnants Of War album húszéves jubileumának apropóján. Innentől kezdve pedig nem volt megállás a lejtőn felfelé: tavaly kijött egy, a mostani divatnak megfelelő „régi nóták mai köntösben"-típusú gyűjteményes anyag (Sins Of The Past) két új dallal megspékelve, most pedig bárki megdöngetheti a vadonatúj Helstar szerzeményeket. Én mondom, a klasszikus US power hangzásvilág maroknyi rajongója mást sem fog tenni idén ősszel – a King Of Hell ugyanis szakít, ahogy az a nagykönyvben meg van írva!

A borító és az egységes hangulat, valamint a lemez felépítése azt sugallja, konceptlemezzel van dolgunk, de igazából ennek nincs jelentősége, hiszen csinált már ilyesmit a csapat (Nosferatu, 1989). Más irányból közelítve pedig, ahogy az már csak az igazán harapós power metal albumoknál lenni szokott, ha az ember betette, nem veszi ki, amíg véget nem ér. Közben meg együtt nyomjuk a riffeket a gitárosokkal, ütjük a húzós ritmusokat, és harmadik körben már a sikolyokat is együtt nyomjuk Rivera mesterrel. A Helstar nótái korábban sem voltak annyira fogósak, mint mondjuk a Metal Church, a VR, az Armored Saint klasszikusai, netán az újabb generációs Holy Mother vagy a Cage dalai, inkább a komplex zúzásban jeleskedett a banda, de azt azért nem mondanám, hogy nem jellemző rájuk az emlékezetes dallamok alkotásának képessége. Inkább a himnikus jelleg szinte teljes mellőzése lehet az, ami miatt nem tartják zenéjüket annyira hallgatóbarátnak. Bevallom, három-négy Helstar lemez egymás utáni meghallgatása bizonyos napokon nekem is fejfájást okozhat, de ettől függetlenül az esetek többségében azért baromira élvezem ezt az agyas power-thrash sikálást. A King Of Hellt pedig egyenesen nagykanállal fogyasztom: a riffekkel, többrétegű témákkal, többkörös szólókkal bizony nem spórol a gitárospár; a tempó hihetetlenül feszes; de Rivera is alaposan bevérezteti a tüdejét, süvöltő-pályafutásának talán legjobb teljesítményét nyújtva. A power-thrash második összetevője pedig minden korábbi Helstar anyaghoz képest nagyobb szerepet kap – a Kiss Gábor kollégámhoz hasonló thrasherszívűek feltétlenül a Pain Will Be Thy Name-nél kezdjék a lemez hallgatását, garantáltan leszakad a fejük. Na, ez a metal!

A konceptjelleg miatt nem látom értelmét további dalok külön kiemelésének, mert tényleg egyben üt igazán az album. De ha mondjuk valamely újság CD-mellékletére kellene kiválasztanom egy nótát, a fent említett arculcsapásként ható thrashgránáton kívül esélyes lehetne a másik szögelős tempóval is rendelkező zúzda, a Plague Called Man; a legtipikusabb Helstar jegyekkel és szinte death metalos durvaságú középrésszel rendelkező nyitó címadó tétel vagy a nevermore-os riffel indító When Empires Fall. Hangulatos zárás a Garden Of Temptation, de ez inkább a koncepció szerves részeként működik, mintsem abból kiragadva.

Egy szó mint száz: szívesen mondanám, hogy az év egyik legjobb power metal lemezével van dolgunk, de az a helyzet, hogy ilyen típusú anyag alig jelenik meg még mostanában is – egy ilyen kinyilatkoztatás tehát akár komikusan is hathat (4-5 lemezből az egyik legjobb? nehéz lehet, he-he). Az mindenesetre biztos, hogy a legjobb hangzású Helstar anyag született meg 2008-ban, remélem, nem kizárt egy Bang Your Head warmup show és fesztiválfellépés jövőre!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.