Shock!

november 27.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hardline: Leaving The End Open

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy lesz valaha harmadik Hardline lemez. Tudtommal ugyanis a hét évvel ezelőtti kettes anyag nem volt egy sikertörténet, legalábbis nem szólt akkorát, mint azt esetleg a kiadó szerette volna és borongósabb hangvétele sem valószínű, hogy segített volna ezen.

megjelenés:
2009
kiadó:
Frontiers / HMP
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 2 Szavazat )

Emellett pedig Axel Rudi Pell csapata folyamatosan pörgött az utóbbi években, szusszanásnyi időt nem engedélyezve a „főállásban" ott éneklő Johnny Gioelinek. De aztán valahogy mégis összehozták, noha ezúttal egy újabb őstag került ki a pixisből: míg a kettes lemezzel sokan a Journey/Bad English-agytröszt Neal Schon hiánya miatt volt bajuk (nekem speciel baromira nem hiányzott a zseniális, ámde excentrikus, nehéz ember hírében álló zenész), most a másik Gioeli fiút, a gitáros Joeyt kell nélkülöznünk. Tőle azonban, Schonnal ellentétben, nyilván barátian váltak el és valószínűleg áldását is adta a további működésre, én pedig azt mondom: kár lett volna nem kiadni ezt a hármas albumot. Lehet, sőt biztos, hogy ezúttal sem lobbantja lángra a világot a Hardline, de ezt már úgyis megszokhatták a srácok: a debüt időzítése is a lehető legrosszabb volt anno 92-ben. A zenei irányvonal némileg módosult azóta, de a színvonal egy fikarcnyit sem csökkent.

Josh Ramos, aki már az előző lemez kapcsán képbe került, derekasan helytáll immár egyedüli Hardline gitárosként is: ízesen, okosan riffel és remek kis szólókat ereget, a Led Zep-lüktetésű Pieces Of Puzzles-ben található kis darab vagy épp a She Sleeps In Madness-ben hallható szösszenet lehet jó példa, de végig élvezetes a gitárjáték, még ha nem is jellemző az általános zúzás. Legelső benyomásom viszont nem is ez volt, hanem a rafinált dobalapok tetszettek meg nagyon – persze mikor kiderült, hogy a veterán, fekete Atma Anur üti a bőröket, már meg sem voltam lepődve.

Tényleg érdemes külön odafigyelni a dobokra, például a nyitó Voices-ben, amely szintén Zep-esen hömpölyög és baromi jól indítja el a lemezt. Alapvetően nyugisabb, visszafogottabb a Leaving mindkét korábbi albumnál, Johnnyról viszont lehet tudni, mennyire érzi a lassabb, érzelmesebb, monumentálisabb témákat – a legutóbbi Pell lemezt is ő vitte el a hátán alaposan kieresztett hangjával. Hát, ami azt illeti, a szívbemarkoló dallamokkal most sem fukarkodik: a Start Again például mindent visz lírai téren, de az In This Moment is felkavaró lehet bizonyos pillanatokban.

Akadnak persze keményebb nóták, megkockáztatom például, hogy a Give In To This Love már-már a Double Eclipse vidámabb dalaira emlékeztet, a Hole In My Head refrénje pedig kitörölhetetlen, de azt nyugodtan leszögezhetjük, hogy a klasszikus bemutatkozás stílusa végérvényesen a múlté. Bizonyára nem okozna gondot a Johnnyéknak, hogy kirázzanak 10 bulizós rockhimnuszt a kisujjukból, de ezek a fickók baromira nem akarnak megfelelni senkinek saját magukon kívül. Igazuk van. Lehet, hogy rajtam kívül ilyen formában nem sokaknak tetszik a Hardline, de amit én hallok, az őszinte, tartalmas, érett rockzene, amelynek a minősége, ha ízlésen nem is, de kritikán mindenképp felül áll.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.