Shock!

június 01.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Green Carnation: Leaves Of Yesteryear

greencarnation_cNo, ezt is megértük. Hosszú-hosszú csend(*) után új lemezt jelentetett meg a Zöld Szegfű fedőnevű norvég prog-doom intézmény, akiket jómagam a harmadik lemezzel ismertem meg, de az óskandináv metal mitológia szerint olyan őskövületek ők, hogy például az In The Woods is belőlük nőtte ki magát. (*Olvastam már tizennégy-tizenöt éves szünetet is a sajtóban, de ne dramatizáljuk túl a dolgot: a kiadványokat tekintve bő tíz éves szünet volt, mivel az utolsó anyaguk egy 2007-es akusztikus koncert-DVD volt, majd a visszatérés beharangozásaként jött egy újabb élő anyag a 2018-as koncertfilm képében. Mindkettő remekbe szabott alkotás egyébként, megtekintésük kimondottan ajánlott, bemelegítésként a mai online lemezbemutatóra... – lásd lentebb.)

Először is a dolog kicsit keserű része: a háromnegyed órás lemezt kitöltő öt dal közül csak három szerzemény új. Egy saját régi szerzemény újragondolása és egy Black Sabbath-feldolgozás a kakukktojások, ezek duzzasztják albumnyira az anyagot. Aztán pedig jöjjön a rajongó énem által billentyűbe kopogott gondolatáramlat, amit részben a kiadó által biztosított, a hivatalos megjelenés előtti exkluzív online meghallgatás során írtam. Sajnos a CD még nem jött meg postán, így csak a zenét tudom boncolgatni, a feltehetőleg szemet gyönyörködtető borító lapozgatása most elmarad.

megjelenés:
2020
kiadó:
Season Of Mist
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 3 Szavazat )

A hangulatos beszédfoszlányos felvezető után érkező címadó dal azonnal a zenekar legjobb hangulatait idézi, és saját bevallásuk szerint is minden benne van, ami a Green Carnationre valaha is jellemző volt. A vaskos, kissé megtekert, de nem túlbonyolított riffre szépen ráúszik a billentyű, majd szinte Type O-nyi mélységben bejön az egyre törpösebb fazonú Kjetil Nordhus dallamos hangja. Az ősprogos, hardrockos hangulatot árasztó nóta egyre csak építkezik és repít időn és téren át, a refrén alá bújtatott fanfáros billentyűdíszítések miatt még a Europe „visszaszámlálós" aranykora is eszembe jutott egy pillanatra. Maga a dal nem egy albumkezdő energiabomba, sokkal inkább egy határozott kinyilatkoztatása annak, hogy a kemény zenék palettájának sötétebbik oldalán kéretik egy kis helyet csinálni, mert Kristiansand felől szerelvény érkezik. Középtájt egy kicsit magasabb fokozatra is kapcsolnak, de szerencsére a szólók és egyéb színező megoldások minden villogós megnyilvánulástól mentesek. Mazsolaként itt-ott durvább énekhangok is beúsznak a háttérből, de összességében a kimérten és szépen elénekelt, értelmes-érzelmes dallamok uralják a Leaves of Yesteryear dal és a lemez egészét.

A második dal címe Sentinels (az egyik interjúból kiderült, hogy egyébként Sentimental Chaos munkacímen futott), az ének szinte mesét mond, van itt-ott egy kis keleties hatás is benne, a refrén pedig tényleg sodor és repít. A sulykolós középrészt valami '80-as évekbeli power metal csapattól vették kölcsönbe, de ellenpontjaként a dús vokálok miatt még az Abba is beugrott. Harmadikként egy újra felvett régi dal érkezik, majd' húsz perc körüli hosszal: My Dark Reflections Of Life And Death az első lemezről. A mai tagságból az alapító gitároson (az Emperort és számos durva északi formációt is megjárt Tchort, azaz Terje Vik Schei – még jó, hogy csak leírni kell a neveket!) kívül senki nem szerepelt még az eredeti dalban, így merészen hozzá is nyúltak, főleg, hogy a lemez rögzítése előtt élőben is sokat játszották és faragták már. A tagok szerint ez tekinthető az album központi tételének, összekapcsolva a banda projekt-jellegű korai időszakát a jelennel. Mivel az első lemezt szinte alig hallgattam, semmi ködös nosztalgia nem billenti a mérleg nyelvét az eredeti felé. A monumentális, a rákövetkező második lemez alapjául is szolgáló monumentális dal mindenképp megért egy ráncfelvarrást. Egy drámai, rétegezett, dinamikusan hullámzó monstrumról van szó, amit simán odaraknék a Disillusion tavalyi lemeze mellé. Hallgatom becsukott szemmel, és már megy is a belső mozi: partot ostromló hullámok, ősi kőépületek ismeretlen istenek bizarr képmásaival, hólepte erdők, visszhangzó troll-léptek egy sötét alagútban – és hasonló képek jönnek akarva-akaratlanul. Érdemes az eredeti dallal „vállvetve" meghallgatni, akár témánként összevetve – hatalmas élmény!

Az utolsó előtti Houndsról lüktetése miatt viccesen csak „bluesdalként" beszéltek a szerzők, ehhez képest inkább folkos az akusztikus gitáros kezdése. Imádom a zenekarnak ezt az arcát, hatalmas érzékkel nyúlnak az ilyen szellősebb témákhoz, mint azt az Acoustic Verses lemez és a hozzá tartozó EP, a 2004-es krakkói koncert DVD-re feltett bónuszdalok (köztük Chris Isaac- és a-ha-feldolgozás), és a számomra mindmáig koncert-etalon A Night Under The Dam című unplugged előadás is bizonyítja. Persze a dal utána besúlyosodik, jön egy málhazsákos riff, majd mikor azt hinném, hogy kicsi fellélegezhetek, a versszakokat uraló basszusgitár úgy temet maga alá, mint a sebtében lerakott térkő a későn kelő kisvakondot. Nem fogom átnyálazni az Amophis-életművet, hogy melyik dal(ok)nak van nagyon hasonló hangulata, de valahol a Tuonela-érában lehetett pár ilyen hammondos, sodró riffgörgeteg. Viszont az utolsó refrének előtti szenvedős leállás meg az Alternative4-korszakos Anathema-fanoknak lesz ismerős terep. De ezek mind csak pillanatnyi impressziók. Ezt követően, utolsóként a Black Sabbath-tól feldolgozott Solitude zongorára és énekre épülő lebegése ad feloldozást. A folkos-vándorénekes jelleg (amit már egy régebbi, könnyfakasztó Jon English feldolgozásban tökélyre fejlesztettek) itt a legegyértelműbb, a lágy Opeth-től a giccsmentesített Blackmore's Nightig sok minden beugorhat róla. Szép lezárása egy olyan albumnak, amit akár ötször is meg tudok hallgatni egymás után, egyvégtében.

Itt jegyzem meg, hogy nagyon érdekes élmény volt az első hallgatás, mert az egyik sor végét hallva néha már tudtam, hogy mi lesz a következőben a rím. És nem azért, mert elcsépelt dolgokról van szó, hanem mert egyszerűen olyan mélyen bennem ül ez a világ immár húsz éve, a Blessing In Disguise lemez óta, hogy amint elindul egy téma, halk kattanással „rádokkolok", és már töltődök is. Körülbelül, mint amikor visszatérsz gyermekkorod egyik kedvenc helyszínére, ahol a kissé horpadt szódásüvegtől a terítő mintájáig minden ismerősen köszön rád, és még a szekrény felől áradó naftalinszag is a barátod. Szóval tényleg nincs újra feltalálva a spanyolviasz, de olyan érett, felnőtt, minden extrém sallangot nélkülöző rockzene szól a hangfalakból, amely csodálatos ívet ír le a '70-es évektől napjainkig, és eszközeit tekintve minden korszakból és stílusból kifinomult ízléssel válogat, és csak minőségi alapanyagot csippent fel.

A sokszor megfoghatatlan progresszív jelzőtől idegenkedőket meg kell nyugtatnom, hogy a követhetetlen váltások és csakazértis bonyolítások helyett itt sokkal inkább az epikus, doomos hard rock/metal az a kategória, amibe begyömöszölhetnénk a kiadványt. Ez az a lemez, amire még Szilszakáll – tudjátok, A gyűrűk ura belassult faóriása – is ritmusra rázná a lomboronáját. A Green Carnation bizonyos szempontból a szintén norvég Madder Mortem „testvérbandája". Megvan a saját hangjuk, nem ugrálnak feleslegesen jobbra-balra, de ha letesznek valamit az asztalra, az bizony belenyekken vagy ketté is törik alatta. Az év egyik definitív lemeze. Ma este koncert, jegyek délig vehetők. Gyertek.

 

Hozzászólások 

 
#2 Anomander 2020-05-23 15:47
Na most az van, hogy gyakorlatilag a teljes cikkel egyetértek, majdhogynem szóról-szóra, remek írás, emelem kalapom!
Minőségi zene, este "megyek" koncertre.
Viszont hadd ragadjam meg az alkalmat egyben, hogy itt hívjam fel a műértő közönség figyelmét arra, hogy a Madder Mortem jövő szombaton (május 30) szintén online koncertet ad.
Megpróbálom beírni a linket is, remélem nem gond:https://www.facebook.com/events/519855768710731/
Idézet
 
 
#1 Equinox 2020-05-23 09:58
"Maga a dal nem egy albumkezdő energiabomba, sokkal inkább egy határozott kinyilatkoztatá sa annak, hogy a kemény zenék palettájának sötétebbik oldalán kéretik egy kis helyet csinálni, mert Kristiansand felől szerelvény érkezik."

Megvettél kilóra :D Az egyórás album óta nem hallgattam Green Carnationt, ideje felvenni a fonalat.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.