Shock!

december 18.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

God Dethroned: The World Ablaze

goddethroned_cValahogy manapság semmi sem tűnik igazán véglegesnek. Mintha kiveszett volna a világból a megmásíthatatlan vég intézménye, ezzel együtt pedig az egyébként fontos dolgok is veszítenek valamit értékükből. Ha meghal egy rockikon, akkor felélesztjük hologramként, ha pedig feloszlik egy zenekar, akkor csak legyintünk, mert idővel úgyis visszatérnek, legfeljebb új tagokkal. A legtöbb esetben az ilyen újjászületések csak keserű szájízt hagynak a rajongókban, legalábbis a kevésbé fanatikusokban. Néha azért szerencsére van rá példa, amikor megéri a szünet utáni újrázás, és bizony a holland God Dethroned esetében is pont ezt érzem.

A hivatalos feloszlás előtti lemez, az Under The Sign Of The Iron Cross nem is volt olyan rossz anyag, a csapat korábbi munkáit tekintve pedig igencsak a jobbak közé tartozik. Hogy a tagcsere tette-e, vagy a bandavezér Henri Sattlernek csak hosszabb pihenőre volt szüksége, nem tudom, mindenesetre a The World Ablaze meglepően erős album lett. Nagy klasszikus persze nem lesz ebből sem, mint ahogy a zenekar többi lemeze sem igen említhető egy lapon olyan alapvetésekkel, mint mondjuk a Human vagy a The End Complete. Viszont a God Dethroned már az 1991-es kezdetektől fogva a megbízhatóság mintaszobraként gyalulta európai ízű death metalját, amihez hol blackes körítést csapott, hol pedig dallamosabbra vette a figurát. Most, a tizedik lemeznél inkább az Asphyx-féle kásás gitárhangzású, némileg doomos hangulatú, marcona behemótként trappoló pőre death metal irányába tettek határozott lépéseket, ami egyébként illik is az album első világháborús tematikájához.

megjelenés:
2017
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

A Nagy Háború témájának feldolgozása a Passiondale-lel kezdődött a holland aprítóművészeknél, majd folytatódott az Under The Sign Of The Iron Cross-szal, hogy elvileg egy trilógia záró részeként itt, a The World Ablaze-en érjen véget. Így akár elég volna annyit írnom, hogy ha kedveled a már említett Asphyx utóbbi anyagait, vagy a szintén hozzájuk köthető Hail Of Bulletset, esetleg a Bolt Throwert, akkor ezt a lemezt is élvezni fogod.

Ahogy a hollandoktól már megszokhattuk, a The World Ablaze-t is rövid intró vezeti fel, amit aztán egy olyan riff követ, amelyet mintha egy Entombedba oltott Bolt Thrower rittyentett volna össze. Az Annihilation Crusade-et leginkább a kellemes jelzővel tudnám illetni. Masszív darab, de szerencsére változatos is, a tankszerűen előgörgő riffmonstrumokat hangulatos szólók és kiállások tarkítják, minden egyes hangból árad a háborús hangulat. A címadó dal már a kapkodósabb fajtából való, a gitártémák örvénylése nem kevés blackes ízt ad a szerzeménynek, egyébként pedig nem is annyira sűrű a hangszerelés, mint azt a God Dethronedtól várnánk, még az egyébként folyton berregő-sistergő gitárok és pergőtűzként ropogó lábdob ellenére sem nyom agyon a töménységével. A két legfrissebb tag, Mike Ferguson gitáros és Jeroen Pomper basszusgitáros hallhatóan kényelmesen beilleszkedtek a God Dethroned gépezetébe, és igazából nem is tudom pontosan, hogy nekik köszönhető-e, de az új album egészében is lendületesnek hat. Jó példa erre az On The Wrong Side Of The Wire, amely simán a lemez egyik legjobbja, ahol a főnök Sattler is egészen fogós dallamokat hoz, a pofonegyszerű refrént pedig mintha csak koncertekre írta volna.

Azért sajnos ez a lemez sem mentes a kevésbé érdekes, inkább rutinszagú tételektől. Érzésem szerint ilyen az Escape Across The Ice (The White Army), amely komor hangulata miatt érdekes egy darabig, de aztán hamar kiszámíthatóvá válik, és igazán kiemelkedő témát sem vonultat fel (bár pocsékot sem). Sötét doomba hajlik az elején a Breathing Through Blood, de a zenekar aztán csak feljebb kapcsolja az iramot, a dal pedig innentől egy bivaly erejével tombol, Sattlerék pedig hozzárétően pakolgatják egymás után a különböző tempókat, amitől kissé ugyan darabosnak hat a végeredmény, de azért még bőven szerethető is marad. Dinamikus a Messina Ridge, még ha könnyen felejthető is, mint ahogy a záró, The 11th Hour, amely önmagában még akár prímának is mondható, a lemez végére érve azonban már eléggé összefolyik az előző dalokkal, ez pedig biztosan nem volt a koncepció része.

Ördöngös megoldásoknak, agyeldobós témáknak híján van ugyan a hollandok tizedik lemeze, de egy másodvonalas csapattól aligha kéne ilyesmit elvárni. Viszont megbízható az album, és akad rajta jónéhány olyan riff és váltás, amely garantáltan jólesik majd az effajta zenékre ráállt füleknek, hogy a háborús koncepcióról már ne is beszéljek. A The World Ablaze a zenekar egyik legerősebb anyaga, önmagukat talán még túl is teljesítették ezúttal, de a színteret elnézve sem kell nagyon restellkedniük.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 suizidium 2017-06-18 21:35
Tucatcucc, nm rossz persze, de utoljára a 2014 szoloja volt igazán kreatív ezektől az arcoktol.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.