Shock!

április 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Glenn Hughes: Soul Mover

Mi sem volt számomra természetesebb a kiváló koncert után, mint hogy begyűjtsem Hughes mester legújabb munkáját. Rendkívül kellemes perceket okozott és okoz most is a két Hughes-Turner lemez, Glenn bármilyen Deep Purple-ös tevékenysége, általam ismert vendégszereplései (John Norum, George Lynch lemezeken; Queen és egyéb tribute albumokon - ő viszi a hátán ezeket!) kivétel nélkül zseniálisak.

megjelenés:
2005
kiadó:
Frontiers / HMP
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 6 Szavazat )

És nem utolsósorban azok a szólólemezek, amelyek eljutottak hozzám (Blues, From Now On, Songs In The Key Of Rock és megannyi koncertfelvétel), mind-mind óriási élményt jelentettek és jelentenek a mai napig. Ez a karakteres hang mindent feldob, még egy olyan űbergyík "nóta" is, mint a KLF America című borzalma is emlékezetes maradt attól, ahogy Glenn zseniális témát varázsolt a nevetséges refrénből, amit tiszteletből ráosztottak az előadók (bizony, még a tiszavirág-életű divatcsapatok is leborulnak az igazi nagyok előtt, lásd még a Dog Eat Dog és Ronnie Dio kooperációját anno). Úgyhogy ahogy lehet, igyekeznünk kell, hogy minél többet megismerjünk Hughes bá' saját maga által is nehezen követhető munkásságából. Amióta a Frontiers-nél van az öreg, ez nem különösebben ütközik nehézségekbe, lássuk hát, milyen csemegéket kínálnak nekünk Glenn és barátai 2005 tavaszán.

Valahol igazságtalan az élet, illetve saját magunk számára tesszük azzá ízlésünkkel, hiszen bár rengeteg kiváló muzsikus mozgolódik a rockvilágban, különféle okokból sajnos nem mindegyikük játékát élvezhetjük. Hiába hallottam én is mindenhonnan, hogy a Red Hot Chili tagjai mekkora zenészek, ha egyszer nem bírom azt a stílust, amelyet felvállaltak (és amelyet ráadásul az utóbbi években a hívek által is gyakran ér kritika). Na, épp ez az előnye a session-elgetésnek, hogy végre élvezhetem Chad Smith felszabadult játékát kedvemre való zenei környezetben, mi több, Dave Navarro is pönget néhányat a címadó dalban (az egész szólót nyomja) és a második, She Moves Ghostly c. tételben (mekkora ősrock téma és milyen király benne a perka!). Gondolom, az a tény, hogy (Glennen kívül csak) az említett két zenész szerepel a borítón és a Soul Mover klipben is, már inkább Frontiers ügyes üzletpolitikájának tudható be, semmint Hughes vágyódásának az igazából sosem elért hazai siker után; mindazonáltal Ed Roth és különösen JJ Marsh is megérdemelt volna egy fotót a bookletben. Na nem azért, mert esetleg szebbek lennének, mint Chad és Dave, de akárhogy is, nem keveset adtak hozzá az utóbbi évek Hughes-soundjához. De sebaj, mert ha a külcsínből nem is, a zenéből egyértelműen kiderülnek elvitatatlan érdemeik. Számomra meg aztán pláne, mert amúgy sem vagyok az a borítóböngésző típus, hehe.

Ezúttal sincs elaprózva semmi: 12 nóta dörren meg 60 percben. A papírforma szerint a végére le kellene fáradnunk, de nem, még véletlenül sem fullad unalomba az album: a funkys lüktetésként ismert valami és a rockos energia végig ébren tartja a hallgató figyelmét. Közhelyesen szólva: minden szám egy külön világ. A már említett első két dal nagyon lendületesen indítja a lemezt, de lendületben, érzelmekben, ezerféle hangulatban a későbbiek folyamán sincs hiány: a High Road már az A38-on is baromira tetszett, noha a stúdióverzió nem annyira súlyos, mint a koncerten hallottak alapján gondoltam volna. Illetve, egész pontosan: másképp súlyos, ráadásul a torzított riff némi modern ízt is kölcsönöz neki. Nagy kedvenceim aztán az "A" és "B" "oldalt" záró dalok (illetve ez lenne a funkciójuk, ha ma is kazettán vagy lemezen hallgatnók az új zenéket): mind a Let It Go, mind a Don't Let Me Bleed visszafogottan indul és az átlag feletti dalhossz (6:47 és 7:30) mindkét esetben lehetőséget nyújt egy kis besúlyosodó pszichedeliából kialakuló monumentálissá terebélyesedésre, az énekdallamok pedig szimplán zseniálisak. Előbbi pedig nem kevés Led Zeppelin feelinggel (amúgy No Quarter módra) örvendezteti meg azokat, akik ma már lusták elővenni a Zep albumokat; míg az utóbbi kapásból lendületesen indul, hogy aztán viharosan váltakozó hangulatokkal (visszafogott indulatokkal és hirtelen érzelmi kitörésekkel) varázsoljon el.

A változatosság amúgy is védjegye a lemeznek, ennek köszönhetően ahányszor körbejár az album, mindig újabb és újabb részletek bújnak elő: a legfunkysabb tétel (elsőre igencsak idegborzolónak tűnő wah-wah-os indítással), pl. a Darkstar, míg a legrockosabbnak talán... az összes többi, idáig név szerint meg nem említett dalt nevezhetném, hehe. Rendkívül megtetszett még az Isolation is, ahol a korábban már emlegetett perkás feeling is visszatér - király!
A hangszeresek játéka is kiváló: semmi villogás, mégis élvezet hallgatni a fergeteges ritmusokat, old school 70-es évekbeli riffeket és kiváló szólókat, ez utóbbiak az összes gitárost megidézik, akik Glenn-nel valaha is dolgoztak. A Soul Mover első néhány körben egy könnyen emészthető, dallamos rocklemez, amelyet bárki élvezettel hallgathat vezetés közben vagy otthoni tesz-vesz elfoglaltságok alatt; ugyanakkor belemélyedős zenehallgatásra is alkalmas. Ha pedig elkapott a hangulata, garantáltan elővesszük a polcunkon figyelő többi lemezt is, amiben Glenn Hughes keze benne van és a Rock Hangja tuti, hogy hetekig kínozza majd a dobhártyánkat!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.