Shock!

Nem tudom, hányan ismerik/szeretik itthon az utóbbi évek talán legütősebb európai, valódi értelemben vett (!) power metal csapatát, a Gus G. köré tömörült Firewindet, de remélem, hogy a napokban lezajló Kamelot bulin sok potenciális rajongó kattan majd rájuk. Ideje lenne, mert egyfelől a Premonition már az ötödik album a sorban, másfelől pedig ez az eddigi legkommerszebb is.

Hmm, ez csúnya szó, mondjuk inkább azt, hogy a „legkönnyebben emészthető". És nem csak a teljesen feleslegesen lemezre vett, de azért korrekt Flashdance-betétdal (Maniac) feldolgozás miatt, hanem amúgy is.

Pedig a nem kicsit metallicás intrójú, gyilkos Into The Fire című nyitónóta egy kiadós zúzdát ígér a következő 45 percre, ez azonban cseppet másképp alakul, ahogy haladunk előre. Mindenkit megnyugtatok, a Firewind nem ment át se szimfonikusba, se speedes vicceskedésbe, rengeteg erő és energia szorult a lemezbe és az eddig megismert-megszeretett stílus is felismerhető. Gus riffelése ugyanolyan jellegzetes, szólói királyok, de előbbiek lehetnének még harapósabbak, utóbbiból pedig el tudnék viselni kissé többet.

Az olyan folkos-ikerharmóniás témákat, mint a Mercenary Man (sokan a Thin Lizzyt emlegetik ennek kapcsán, jogosan) pedig igazán megspórolhatták volna a srácok. Egyáltalán, lehetne az egész zeneanyag kevésbé himnikus – több szigort, mogorvaságot várnék egy Firewind lemeztől. A dalok húzása azonban tanítanivaló és hát kár lenne elvitatni akár a Mercenary Mantől is, hogy mennyire királyul össze van rakva. A történet vége mégiscsak az, hogy előkerül a léggitár, rámoccan az ember a lemezanyagra és előbújnak a nóták erényei. Hoppá, micsoda riffel rendelkezik a Remembered, mekkora szóló és érzelmi-hangulati többlet rejlik a My Loneliness-ben (nyilván, elvégre egy ún."power-lírai" szerzeményről van szó), milyen jót lehet bólogatni a Silent Code-ra (ráadásul mintha egy jóféle Annihilator riffet is felfedezhetnők benne)! Persze az átlagosabb Circle Of Life-tól és a már említett bedzsidzsisített Maniac-tól nem vagyok elájulva, de mivel nem 65 perces a lemez, elférnek ezek is – igazából a feldolgozással sem az a probléma, hogy megcsinálták, hanem hogy hallhattuk már ugyanezt a Sargant Fury zenekartól is (emlékszik valaki az ex-thresholdos Mac német hard rock csapatára?) – sokkal, de sokkal korábban, amikor még nem is volt akkora divat ez a popsláger-feldolgozósdi.

Szóval mit fecsegek itt összevissza, jó ez a lemez. Sajnos legutóbb mégse jött össze, hogy megtekintsük a bandát élőben (pedig mi a Dragonforce-os buli köré szerveztünk egy hétvégi kirándulást, csak épp a buli tevődött át 100 kilométerrel arrébb az utolsó pillanatban), viszont ha a Kamelot esetleg ki is marad, a Bang Your Head bemelegítő esten co-headlinolni fog a Firewind. Nem mondom, hogy feladják majd a leckét a Forbiddennek, de az is biztos, hogy Gus-ékat sem kell a power-thrash veteránoktól félteni!