Shock!

október 15.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Firewind: Immortals

firewind_cA görög mitológia és/vagy történelem felettébb hálás és emiatt is rendszeresen visszatérő téma a popkultúrában. Ha pedig egy görög gyökerű zenekar nyúl hozzá, az pláne érdekes, noha genetikusan valószínűleg nekik még kevesebb közük van ma már az ókoriakhoz, mint az északiaknak a vikingekhez vagy nekünk Árpád apánkhoz. Mégis, az ember jó szívvel fogadja az ilyesmit, hiszen a gyökerek tényleg fontosak, a történetek érdekesek, tanulságosak, örökké aktuálisak; a zenekar pedig, aki ezúttal hozzányúlt, nemcsak szimpatikus és hiteles, hanem a jelenkor egyik legerőteljesebb, legszerethetőbb, leginkább komolyan vehető európai metalcsapata. Nevezetesen Gus G. barátunk Firewindje.

Tudvalevő ugyebár, hogy a srác (talán még) Ozzy gitárosa is manapság, de emellett egy pillanatra sem tette félre saját dolgait, sőt, időközben két korrekt szólólemezt is kiadott, firewindileg viszont valóban nem volt túl aktív az elmúlt években. Most viszont végre újra beindult a gépezet és nemcsak hogy új anyag készült a műhelyben, hanem végre saját turnéval is eljutnak hozzánk. Ennek persze bármikor örültünk volna, de talán most külön jó az időzítés, hiszen bár az előző két anyag kissé elment mellettem, az Immortals remek lemez lett. Persze lehet, hogy pont azért érzem így, mert míg az első Apollóval készült anyag, az Allegiance nagyon megtalált a maga idejében (visszahallgatva is kurva jónak tartom), később már úgy tűnt, hogy az együttműködés kissé kifulladt. Egy énekescsere viszont legtöbbször jót szokott tenni, és bár a Bécsben elcsípett Gus G.-turné miatt cseppet sem lepődtem meg azon, hogy a veterán Henning Basse lett a Firewind új beugró, majd állandó frontembere, a lemezanyagon bizony sokat dob az ő jelenléte is. Persze korábban is nagy király volt a faszi a német színtéren, de igazán emlékezeteset szerintem csak az első Metaliumon volt módja alakítani, és persze jó dolog a beugrás itt-ott, de ha szigorúan vesszük, Henne bizony kallódott. Elmondható tehát, hogy végre helyére került, és itteni teljesítménye fényes bizonyítéka annak, hogy ő is így gondolja. Különösen tetszik, hogy karcosabban, mélyebben énekel, mint ahogy korábban megszokhattuk tőle, ezzel is alkalmazkodva a Firewind misztikus, power-szerű zenei világához.

megjelenés:
2016
kiadó:
Century Media
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

Persze a nyitónótánál (Hands Of Time) kissé felszalad a szemöldök, mert ez nagyon is eurospeed, de nem vitás, hogy van stenk ebben is, nem kismértékben a szokásos, védjegyszerű feszességnek köszönhetően. Aztán a We Defynál bejön a jólismert Gus-zsizsi, és onnantól kezdve minden „elhajlás" meg van bocsátva, mi is vakon követjük Leónidaszt a perzsák ellen. Többször megemlítettük már firewindes cikkekben, hogy tényleg az a legszerethetőbb a bandában, amint Gus ökéletesen lavírozik az európai és amerikai power között, mindezt pedig senkihez nem hasonlítható eleganciával keveri a klasszikusokkal. Itt egy kis yngwie-s díszítés, ott egy jóféle Priest-riff (az Ode To Leonidasba remekül illik az a kis Electric Eye-áthallás), amott egy komplett Ozzy-téma (Back On The Throne – lehet, hogy Zakk elfelejtette visszakérni a fezenes kölcsöngitárt?), és Bob Katsionis szintije is csak pont annyit villan, amennyi szükséges. Tényleg a hibátlan arányérzék viszi el a hátán az egészet: egyik stílus kedvelője sem sokall be a másiktól. Meg hát a soha el nem évülő recept: végy ismerős témákat és írj belőlük jó nótákat, ilyen egyszerű. Nem néztem meg az újabb budapesti bulin várható setlistet, de az biztos, hogy a We Defy-t, az Ode To Leonidast, a Back On The Throne-t, a Wars Of Agest tök szívesen hallanám a koncerten, sőt, még a kötelező lassú Lady Of 1000 Sorrowst is akár, amit szintén baromi jól eltaláltak. Az instrumentális címadó nyilván nem fogja kiszorítani a műsorból a Fury And The Fire-t, de megemlíteni mindenképp érdemes, mert amilyen rövid, annyira jól vezeti fel az ugyanarra az alaptémára épülő Warriors And Saintst.

Helyén kezelve és szigorúan pozitív értelemben véve: ami a moziban a 300 vagy az új Titánok Harca franchise, az heavy metalban az Immortals. Görögös metal tematikában pedig simán odatehető a Manowar Achillese mellé. David DeFeis pedig igazán összeszedhetné magát végre, és összedobhatna egy ilyen hangzást.

 

Hozzászólások 

 
+2 #4 metanor 2017-03-01 11:50
Minden a helyén van.Jól szól,változatos ,élvezhető. Igazán nagy nótát nem tartalmaz,max. ennyi írható negatívumként a számlára...
Idézet
 
 
+2 #3 Palinkas Vince 2017-02-27 12:43
Idézet - garael:
Szerintem Basse a legjobb teljesítményét a Son Of Seasons-ben nyújtotta, de ajánlom neked egy francia gitárossal készített lemezét, a Superstitiont (Kaktus Project).


Persze, a Sons Of Seasons komoly munka, de inkább project az is, mind "rendes" banda.
Idézet
 
 
+2 #2 P 2017-02-26 13:14
Jaja, abban nagyon jó volt, meg nekem még nagy kedvencem a kettes Epysode lemezen. A venom c. Dal valami zseniális.
Idézet
 
 
+3 #1 garael 2017-02-26 10:58
Szerintem Basse a legjobb teljesítményét a Son Of Seasons-ben nyújtotta, de ajánlom neked egy francia gitárossal készített lemezét, a Superstitiont (Kaktus Project).
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.