Shock!

június 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Down: IV - Part II

0227down2epNem mondom, hogy nem hagyott ki egy ütemet a szívem, mikor először meghallottam, miszerint Kirk Windstein istenhozzádot intett a Downnak, hogy innentől kizárólag legkedvesebb gyermekének, a Crowbarnak szentelhesse minden idejét. (Hogy milyen sikerrel tette mindezt, hamarosan kiderül.) Nem is a szép lassan menthetetlenül egy sátáni kertitörpe fizimiskáját magára öltő, ám jóságos Kirk Apót féltettem én, hiszen a föld legmélyéről előbugyogó riffek atyja nem nagyon szokott hibázni, hanem kicsit a Down jövőjét illetően tolultak elő a kérdőjelek. Mert kicsoda ez a Bobby Landgraf egyáltalán? Oké, hogy a ronda pofa kellően a helyén van, és azzal az istentelen szakállal a szőrmók-faktor is megfelelő, de vajon tudja-e majd pótolni Mr. Windsteint, aki – valljuk meg őszintén – mindig a megbízható alapot adó nyugalmat jelentette a sokkal kicsapongóbb Pepper mellett. Ezt a kérdést persze ilyen rövid idő elteltével még nem tudjuk egy nagy és határozott igennel letudni, de azt száz százalékosan kijelenthetjük: ez az anyag ott folytatja a sztorit, ahol az legutóbb megszakadt, a lendület töretlen, sőt, kicsit talán még varacskabb és sűrűbb is lett a végeredmény, mint a Part I esetében. Igaz, hogy cserébe viszont nem túlzottan változatos.

megjelenés:
2014
kiadó:
Down Records / Independent
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 49 Szavazat )

Nehéz nagy okosságokat írni erről a hat dalról, mert egyrészt ez itt vérbeli ösztönzene, amire valaki vagy ráérez (jobban mondva már ráérzett sokkal korábban), vagy sem, ráadásul már mi is igen sokszor megvilágítottuk a New Orleans-i ötös sikerének összetevőit. Emellett az anyag gyorsan ki is került a netre, ráadásul azt is pontosan tudhatjuk, hogy a szűk 37 perc alatt száztizenhat riffre rázhatjuk a fejünket (már persze ha a riffszámláló nem csalt egy kicsit), úgyhogy mára bizonyosan mindenkinek meg is van róla a külön bejáratú véleménye. Az enyém az, hogy pontosan azt kaptam, amit vártam: a negyedik lemez második része (nem vagyok ám nagy barátja ennek a formának, és akkor még finoman fogalmaztam) nem vált ugyan világot, de hozza azt a szintet, amit illik. Doomos és sludge-os persze, sötét és fojtogató, ahogy kell, mert például ahogy a Steeple legelején Phil jó negyven másodperces óóóóóó bömbölése közepette berobban az istentelenül súroló riff, hát attól a gyengébbek kapásból becsinálnak a gatyájukba. Az egész dal egy váratlan, ellenben hatalmas jobbhorog, és kis túlzással élve kábé egymaga zárójelbe teszi az amúgy szintén nem gyenge előd EP-t. És még csak utána jön az elsőként elérhetővé tett We Knew Him Well, ugyanennek az iskolának a tanulója, maximum kicsit groove-osabb formában, és itt jutott először eszembe az a fura gondolat, hogy ez az első olyan Down-anyag, amin markánsan érzem azt, hogy az énekes korábban a Panterában remekelt. Néhol igenis szinte panterás megoldásokat hallhatunk, a texasi banda késői korszakából.

A Hogshead / Dogshead kicsit szürkébb tétel (vagy mondjuk úgy, több hallgatást igényel), leginkább ez jeleníti meg talán valamicskét a Bustle világát, hogy aztán a rákövetkező Conjure még az emlékét is kitörölje! Igazi doom nagyvad, leplezetlenül a Black Sabbath nyomdokain haladva, Phil pedig hála az égnek inkább énekel, mint üvölt, és ez bizony egy százpontos dal lett! Mint ahogy a Sufferer's Years sem gyenge, tempósabb, groove-os megoldásaival, egyszerre súlyos és fogós – én a helyükben ezt választottam volna klipnótának, nem a We Knew...-t. Lehet, hogy érdekes, amit mondok, de nekem ezen a lemezen amúgy a ritmusszekció munkája tetszik a legjobban, Pat Bruders különösen kitesz magáért, nagyon ég a bizonyítási vágy a fickóban, és egészen biztosan nagyobb teret is kapott a dalszerzés terén, mint legutóbb. A lemezt végül egy kilencperces szörnyeteg, a Bacchanalia zárja, amelyben minden megvan: jammelgetős kezdésből kinövő rifforgia, sludge csörtetés, a végén pedig...végre egy kis pihentető lazulás, és erre bizony akkora szükség volt, mint egy falat kenyérre. Na, ebből lehetett volna több egy kicsivel.

A Down egy lápi totem. Régi idők tanúja a louisianai mocsárvidék senki által nem háborított szegletében, és talán már nem járulnak hozzá annyian, mint egykoron, kicsit az idő vasfoga is kikezdi, a szél meg az eső megkoptatja, tán még a madarak is leszarják olykor, de akkor is, megnyugtató a tudat, hogy ott van. És ott is marad. (És ha ehhez hozzávesszük, hogy idén még jön egy Crowbar meg egy EyeHateGod, akkor tegye fel a kezét az a mocsárlény, aki azt mondja, hogy neki valami hiányzik.)

 

Hozzászólások 

 
+1 #11 csak a NOLA 2014-05-21 19:48
Eddig nekifutottam vagy négyszer, de másfél számnál nem bírtam tovább. Lefáraszt. De azért biztos lehet szeretni.
Idézet
 
 
+4 #10 Rock Rob 2014-05-17 17:55
Nagyon jól sikerült, az elóző EP-t lazán veri, pedig az is ütött rendesen.
Idézet
 
 
+3 #9 LiliMici 2014-05-17 07:36
...hogyan lehet maximálisan odafigyelni és közben totál lelazulni...főleg ha a Dauuuunról van szó....vagy agyon nyom vagy hagyod a fenében...egy biztos ha már kedve támad az embernek őket hallgatni (ritkán) akkor döngetni kell, mert nem egy háttérben prüntyögős zene...aki szereti az tekerjen a potin a többiek meg hallgassanak kevésbé unalmas zenét:..érdekes, hogy pont a DOWN-éknál ragadtam klaviatúrát, mert soha nem okozott különösebb izgalmat a muzsikájuk, de nem szarozom le őket...én azt mondom szeressük egymást gyerekek és hallgassa mindenki a kedvencét kakaón...vagy kakaó kortyolgatás közben vagy kakálás közben vagy....
Idézet
 
 
+11 #8 Venomádi 2014-05-16 15:24
Én itt a hátsó sorban felteszem a kezem: Sleep, Vitus!
Idézet
 
 
+9 #7 NOLA 2014-05-16 11:45
Ez egy KURVAJÓ lemez, ugyanúgy, ahogy az osszes tobbi Down is az....
Ahogy már írtam ezelott egy kommentben:
...ezt a zenét érezni kell..., ha nem fogott meg a hangulata azonnal, akkor menthetetlen vagy... :-)
A DOWN nem csak egy zenekar, a DOWN egy életérzés.
Idézet
 
 
+7 #6 the bandit 2014-05-16 11:43
Elfogult leszek velük kapcsolatban, mert már közel 20 éve az vagyok....nekem jobban bejön, mint a Purple EP, helyenként egyenesen zseniális; a Bacchanalia vége lúdbőr, akárhányszor hallom.
+ Bobby stílusa, játéka és hozzáállása is 5-ös!
Az R33-ban a Honky bulin ahogy pengetett, majd azt követően pacsizott az emberekkel a közönségben a Peter Pan Speedrock alatt....jó csávó, még hogyha a szakálla borzasztó is:))
Idézet
 
 
+1 #5 iLane 2014-05-16 10:50
Idézet - neal and jack and me:
teljesen magánvélemény jön (mint mindig mindenkitől): olyasmi ez a zene, hogy kb. 1 percig tök jó, zúzós, húzós, de utána egyszerűen beunalmasodik


A Conquering Dystopia-nal irtam hogy az tokeletes hatterben zuzos zene. Na a Down meg nem az. Ha nem adod at magad, nem figyelsz maximalisan, nem vagy total lelazulva, akkor pont az lesz amit leirtal. Egyebkent viszont kibaszott jo zene! :)
Ja, es eloben romma vertek a Slayert tavaly Hegyaljan...
Idézet
 
 
+6 #4 Venomádi 2014-05-16 10:34
Ahogy meghallottam a Steeple-t egyből az ugrott be, hogy lassan a Down meg a High on fire összeolvad. Pike-nak alapból a beszédhangja keverhető Anselmoéval ha nem figyelsz! :D
Idézet
 
 
+6 #3 BSND 2014-05-16 09:29
Szerintem meg kurva jó ez a zene.
Az lemez második fele különösen jóra sikerült. Lazulós, akusztikus cuccból mondjuk tényleg lehetne több is, anno szó volt arról, hogy lesz egy ilyen EP is. Az talán túlzás lenne, de mondjuk egy-kettő ilyen tétel ráférne mindegyik EP-re.
Idézet
 
 
+2 #2 Spacelab 2014-05-16 09:19
quote name="neal and jack and me"]teljesen magánvélemény jön (mint mindig mindenkitől): olyasmi ez a zene, hogy kb. 1 percig tök jó, zúzós, húzós, de utána egyszerűen beunalmasodik, és ki kell kapcsoljam, mert nem bírom tovább, olyan szar.
na így.
Igen,sajnos én is hasonlóan állok a dologhoz,mondju k nekem a zene tetszene,de szerintem az ének(?) mindent hazavág,szerint em a jó Fülöpnek abba kéne hagyni,ami már kb. tizenöt éve nem megy...
Idézet
 
 
+4 #1 neal and jack and me 2014-05-16 08:36
teljesen magánvélemény jön (mint mindig mindenkitől): olyasmi ez a zene, hogy kb. 1 percig tök jó, zúzós, húzós, de utána egyszerűen beunalmasodik, és ki kell kapcsoljam, mert nem bírom tovább, olyan szar.
na így.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.