Shock!

Devin Townsend, a zseni, az örökké pörgő, egyszerre ezer dologgal foglalkozó multimanus. Momentán most meg fizikus is pluszban. Szólóban, önfejűen, de leginkább zajosan vágtat, nem nézi mit tapos el, pedig a dobhártyámat biztosan tönkreteszi, ha felcsavarom a hangerőt. Őrült és öntörvényű, zaklatott és ordibálós.

Hova megy ennyi energia és honnan veszi, na, erről fogalmam sincs, azonban az nyilvánvalóvá vált, hogy monoton, hatalmas masszaként hömpölygő zenéjét hallgatva úgy éreztem magam, mintha bedobnának egy olyan amerikai filmekben látható óriási mosógépbe, bekapcsolnák az áztatás-mosás-centrifugálás-mosás-centrifugálás-szárítás-mosás programot úgy tízszer és ottfelejtettek volna. Azt hiszem ezek után minden jóérzésű emberi lény minimum üveges szemekkel, tompa félvigyorral az arcán mászott volna ki az ominózus masinából, már ha. Szóval sokszor nem érzem az okát és miértjét a lemeznek, nem tudok ráhangolódni teljesen D.T. lelkivilágára, az egysíkú kiabálására meg végképp nem.

Azt hiszem, néha nem ártana más zenészekkel is EGYÜTT DOLGOZNIA Devinnek, hosszú távon a saját kútfőből merítkezés megbosszulja önmagát és ismétlésekbe, utánérzésekbe hajlik. Hipnotikus hatású a Physicist, az biztos. Fanatikusok meg fognak őrülni érte, mint minden Devin T. albumért, "mezei" hallgatók számára viszont inkább idegesítő és unalmas, mint szórakoztató.