A Fém Penge klub egyik legundergroundabb hordája a német Desaster. A '80-as évek végén alakultak, s ugyan az idei a hatodik soralbumuk, teljes diszkográfiájuk még Steve Harriséknek is becsületére válhatna. Milliónyi demó, mini cd,splitek, ilyen-olyan bónuszolt kiadások; nem is kétséges, szépen hizlalja a banda kicsiny, ám hű rajongótáborát.
Mára az alapító tagok közül egyedül Inferno gitáros maradt, zenéjük azonban mit se változott a hosszú évek során. A Venomra jellemző rekedtes, acsarkodó vokalizálás, Destructionös gyorsulások és a Hellhammert idéző, blackesen kavargó riffek alkotják ennek a totálisan földalatti muzsikának a gerincét. A megalkuvás, kommercializálás a Desaster szótárából teljes mértékben hiányoznak. Erő, mindent elsöprő düh, örök hűség; ezek a csapat legfőbb jellemzői.
Mint a fentiekből is kiderülhetett, ez az együttes hírből sem ismeri a zenei modernitást vagy a komplexitást. A hangzás, a hozzáállás mind a régieket, a nagy példaképeket idézi, egyfajta túlélői annak a kornak. Nagy megfejtések sincsenek, itt egy dal vagy gyors, vagy pedig középtempós, esetleg néha besúlyosodnak és olyankor alkotnak igazán nagyot. Ilyen a lemez egyik legjobb tétele, a Tyrannizer egy remek riffel és a Primordial torok A. A. Nemtheanga vendégeskedésével. Ez a dal már önmagában visszarepít a black/thrash korai, fortyogó időszakába, amikor még a rockerek Sodom meg Hellhammer pólókban nyomultak a földalatti klubkoncerteken.
Az igazat megvallva többet nem nagyon lehet elmondani erről a lemezről, itt egy szellemiség keretén belül alkot a brigád, kellően hitelesen ám mindenféle újítástól, meglepetéstől mentesen. Aki Desaster rajongónak vallja magát mindenképp szerezze be az új lemezt, de azoknak is ajánlott, akik szeretik a zsigeri, időutazós és extrém zenéket. Felvarrós farmerdzsekiket föl, sör a kézbe és ahogy a promó lemezen is áll: play it loud!
