Emlékszem, amikor olyan 1996 táján ott voltam az első Demonlord koncertek egyikén Győrben, mennyire esetlen volt a csapat ritmusszekciója, és mégis mennyire a nagyokhoz méltóan profin vezényelték le azt a koncertet. Na, kb. onnantól kezdve mindig figyeltem mit csinál a csapat és meg kell mondjam nagyon tetszett, ugyanis akkoriban nem nagyon játszott más, ennyire a 80-as évek brit/germán metal vonalat idéző zenét.
Hogy azóta mennyit fejlődött a banda, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a metal színtéren az egyik legismertebb, az angolul éneklő zenekarok közül pedig országosan a legnépszerűbb csapat vált belőlük. A hazai sajtó ajnározása ellenére az első lemezzel én nem voltam maradéktalanul elégedett, valahogy sem a nóták, de főleg a hangzás és a szólóének részek nem döntöttek hanyatt. Főleg egy angolul éneklő, külföld felé kacsingatni kívánó banda esetében ez nagy hátrány lehet. Egy kicsit szerintem túlságosan is olyan lett az a lemez, amilyenek az újdonsült európai, nagyon lecsupaszított "true" metal zenekarok aktuális anyagai, gondolok itt elsősorban a Hammerfallra. Ugyanazok a dallammenetek, skálák fordultak elő, egyedül a korai Manowart idéző borongósabb, vikingesebb kórusok jelentették ezek elől a mentsvárat, viszont mindezek ellenére a srácok tehetsége a stílusban megkérdőjelezhetetlen, és szerintem kijelenthető hogy a hatalmas arccal kikiáltott NWOHHM-ból ők az egyetlen valamire való zenekar (ami persze nem jeleneti azt, hogy az ifjabb titánokból nem lesz nagy harcos).
Most itt a második lemez és azt kell mondjam ez bejön. A hangzás fényévekkel arányosabb - főleg ami a dobot illeti -, a gitárok is szépen szólnak, nekem különösen az akusztikus- és szólórészek tetszenek. Persze lehet apróbb hibákat hallani: a kórusok néha túl vannak terezve, a kísérőcin hangzása eléggé hasonlít a lábcinére (ezt hogy csinálták?), a pergő sem az igazi, az én death/thrasher füleimnek a gitárok is lehetnének dögösebbek, de ezek nem nagy gondok, nem biztos, hogy mindenki észreveszi.
De hát ugyi a számokró' köll a legtöbbet beszéjni mer' azok monnyák meg mitő' döglik a légy! Sajna egy elég felejthető misztikusnak szánt intróval kezdődik az anyag, ami szerintem egy cseppet felesleges, mivel a Quo Vadis? c. nyitónóta bevezető része zseniális hangulatot teremtett volna magában is. Az egyik legjobb Demonlord szám szerintem, van egy kis maharadzsás íz a riffben és emiatt jó kis sötét hangulatot áraszt. A kórusok germánosak de hát "mit van mit tenni". Mindenesetre jól felénekelték a srácok több szólamban, nagyon tetszetős. Aztán nagyon bejön a maxis Ruins In The Dark (a maxin nem tetszett) ami nekem mindig a letisztultabb Countdown/Youthanasia korszakos Megadeth-et juttatja eszembe gitártémailag, és az ikerszóló a közepén hmmmm... Ja, és itt kell megjegyeznem, hogy az ének is jobb lett. Jurásek Balázs most szerencsére nem vállal többet, mint amit el tud énekelni, ami jót tett a daloknak, nincs erőlködés, idióta sikoltás. Bár néhol a témák megkívánnának egy nagyobb hangterjedelmet, de hát a rajongók már úgyis megszokhatták a cseppet Dave Mustaine-es (ez jut eszembe róla, mit tegyek?) orgánumot. A sebes The Strongest One is eltalált nóta, ami olyasmi, mintha valami germán speed üstbe csepegtettek volna egy pipetta Kreatort. Az ezt követő két számot én nem érzem 100%-osnak: a Poisoned Souls újítóbb szándékú, ami dicséretes, de valahogy a refrén nem az igazi, viszont a be- és levezetője nagyon tetszik. Az Overture The End meg éppenhogy standard speed metal Hammerfall módra. A Darkest Place megint cseppnyi "megahalál" ízzel operál. A Still Alive elején nagyon jó a mélyebb tónusú ének bár néhol én bizonytalannak érzem (vájtfülű hülye!, hehe), de ezt lehetne fejlesztgetni, mert nagyon jó hangulatos és teltebb, mint a "másik típusú" orgánum. Amúgy ez a szám is igen eltalált, bár kicsit kiszámítható. Amire még felkaptam a fejem az a keleties énekdallam az In The Name Of Godban, fúúú kár, hogy egy még tutibb refrénnel nem sikerült meg fejelni!
A zenészek nagyon jók, Nagy András szólói ízesek (a wah-pedál néha "turbó"!, hehe), jól megírtak és nem csak tekerések, a Kovács Gáborral játszott közös szóló részek is eltaláltak, és "Világizoli" is egyre húzósabban dobol, kevesebbet és/vagy okosabban díszít. Az éneken még mindig lehetne fejleszteni, de mint már említettem sokkal jobb, mint az első lemezen, a kórusos részek pedig már ott is jók voltak.
Na szóval itt ez a gyönyörű (de cseppet klisés) borítós Helltrust lemez a Demonlordtól, az eddigi egyetlen klasszikus metal lemez itthonról, aminek számottevő esélye lehet külföldön. Mindenki hallgassa meg és alkosson róla véleményt, mert érdemes. De komolyan abban bízom, hogy következő lemezük még tutibb lesz, van ugyanis bennük egyéni íz, energia és újításra való hajlam is, de egy kicsit görcsösen ragaszkodnak az alap metal hagyományokhoz. Merészebbnek kellene lenni, mert így egy kicsit szerintem leül a dolog a végére, túl standarddá válik. Ha csak a fele modernség és súly szorulna beléjük, mint mondjuk az utolsó két Dickinson lemezen hallható, akkor engem legalábbis teljesen levennének a lábamról, mert nagyon jól csinálják...
Hozzászólások