Shock!

Bevallom, fogtam a fejem, amikor kezembe került a Dark Sky promója és megláttam a zenekari fotót (aki utánanéz, rájöhet, miért). Mivel azonban a Metal/AOR Heaven kiadótól igazán rossz zenét még nem kaptunk, megadtam az esélyt a bandának és végül is nem éreztem időpocsékolásnak az 52 perces album meghallgatását.

Persze az igaz, hogy a hard rockos felhangokat sem nélkülöző dallamos power-speed csapat soha nem fog kitörni a német harmad-negyedvonalból, elvégre első lemezük a műfaj szempontjából a lehető legjobbkor, 2000-ben jelent meg és sem ezzel, sem további két utódjával nem nagyon váltották meg a világot.

Gyanítom, hogy ez most sem fog megtörténni, hiszen bár ez a fajta, Strato/Edguy/Gamma Ray-Iron Saviour/Sonata-rokon muzsika továbbra is népszerű, a műfaj ismeretlen bandáit egyre kevesebb „iszapszemű" figyeli, és ha ezek az arcok mostanáig sem bukkantak rá a Dark Skyra, ezután sem fognak. Sőt, gyanítom, hogy a Maniac feldolgozás még el is riaszt potenciális érdeklődőket – mi tagadás, én is azonnal léptettem a számot, mint azt a Firewind (vajon melyik zenekar menedzsere/kiadója találta ki előbb?) esetében is mindig teszem. Hagyni kellene már ezt a dalt nyugton...

A fentiektől eltekintve a lemezanyagba különösebben a nem tudok és nem is akarok belekötni, mert alapvetően a helyén van minden, de azért a Saints Beneath The Sky Queensryche-nyúlásos részei kicsit lejjebb vitték a toleranciaszintemet...