Shock!

Furcsa átalakuláson ment keresztül a Dark Clouds az évek folyamán. A lassú doom/death csapatból valamiféle fura metalt játszó, erősen társadalomkritikus brigád lett. A debütáló lemez, a Nadir után elég sok huzavona akadt a második lemez kiadása körül, a Nephilim kiadó ugye eltűnt, mint szamár a ködben, így a srácok ott maradtak egy lemezanyaggal, amit 2001 januárjában vettek fel a Denevérben.

Hosszas keresgélés után sem találtak kiadót, végül kénytelenek voltak saját kiadásban megjelentetni tavaly a második korongot. Remélem a harmadik lemezzel szerencsésebbek lesznek. Kellemes meglepetésként ért, hogy a dalok jóval rövidebbek és ami a lényeg, fogósabbak, mint eddig. Dallamos énekkel is próbálkozik Viktor, aki nem egy dalospacsirta, így bőven van mit javítani a dolgon. A hörgés egyelőre jobban megy.

A doom még mindig ott figyel a dalokban, de igazából már nem bírok skatulyát húzni a csapatra. Modernebb irányba tolódtak a riffek, meg úgy összhatásilag sokkal maibb az egész anyag. Előfordul még lassabban nyúló nóta - pl. Another Man's Fate/The Promise, de ez is inkább pszichedelikus hatású, mint. (A vége kissé kurtán-furcsán le lett vágva ennek a számnak.) A Diamond Cutter meg szinte egyenesen "sláger", igazi koncertnóta. Az ötös szösszenet egy kis instrumentális tétel, szokatlan tőlük, ráadásul szinte lírai, de érzelmektől nem mentes, az biztos. Meglepő, főleg mikor szintit véltem felfedezni a végén. A Course of Life egy kis monológgal kezd, a történetét majd elolvashatjátok egy későbbi interjúban. :) A The Great Disappearing Act-ben is hallhatunk énekdallam-kezdeményeket, hmmm... egy erősebb torok jobban megbirkózna a dologgal... A kissé különös címet viselő 0049301888130 (nem, ez nem valós telefonszám, II. világháborús német kódokat takar) ismét egy tipikusnak mondható Dark Clouds dal, a Doing Time-ben meg szinte stoneres riffet hallhatunk. Az utolsó szám, a Determined meg a csapattól szokatlan hc/punkos gyorsulás, rejtett trackként egy igazi kőkemény black metal dalt hallhatunk, magvas mondanivalóval.

A hangzás. Nos, nem tudok mást mondani, mint amit már mondtam anno Viktornak is, hogy egy újra keverés csodákat tett volna az anyaggal. Sajnos az egész lemez közepesen szól, a gitárok sem az igaziak, a dobokat főleg nem sikerült eltalálni (hol van a pergő néhol?) jó magyar szokás szerint. Meg olyan gyanúsan egyformán szólnak a dobhangok... Egy kis plusz dögöt sem ártott volna úgy ánblokk ráereszteni a dalokra. No majd legközelebb. A Nadirnál zeneileg mindenképpen jobb a Global Depressing System. Csakis az összkép miatt hetes a pontszám, magukkal a dalokkal nincs gond, de most előveszem szőrös szívemet és nem kegyelmezek.

Ha jól sejtem, lassan kanyarban a harmadik lemez. Addig is meg lehet barátkozni a Dark Clouds "depressziós" lemezével.