Shock!

szeptember 16.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Crazy Lixx: Forever Wild

crazylixx_cBármennyire is szimpatizáltam eleinte a svéd glam/hardrocker Crazy Lixxszel, a jó párszor lepörgetett friss lemez kapcsán egyszerűen semmi, de tényleg semmi olyan gondolat nem fogalmazódott meg bennem, amit mindenáron monitorra kellene vetnem. Ennek ellenére most mégis ez történik, hiszen a hajmetal legnagyobb rajongójának kikiáltott Andor kolléga már biztosan összedörzsölt tenyerekkel és a szivárvány színeiben fortyogó tekintettel várja e megemlékezést, hogy aztán tiszta erőből döngesse meg egymás után tizenhétszer a Forever Wildot. De ne ugorjunk ennyire előre.

A glam- és sleaze-vonalhoz kapcsolódó viszonyom egyébként sem nevezhető túl rózsásnak, hiszen a '80-as években reneszánszát élő stílus képviselőinek akkori megjelenése előtt mindig is értetlenül álltam. Elfogadtam, de nem nyűgözött le túlságosan a dolog. A fémesebb muzsikákat nyűvők szűk farmerja, a puma tornacipő, a felvarrók és a szegecses bőrdzseki még utólagosan megbocsátható, sőt még a Whitesnake-, Bon Jovi-, Europe-féle tupírhajak is a tűréshatár legvégső pontjának vonalán mozogtak. Azonban amikor egyre többen megtalálták az anyukájuk szobájában a rúzst, a szemfestéket, a körömlakkot, majd ezt követően az elektromos tehénpásztort is az égbe meredő frizurák tökéletesítésének céljából, az már kicsit átlépte a giccs és a mesterkéltség egészséges határát. De nyilván ez volt a cél: a figyelemfelkeltés és a botrány. Persze volt, akinek korábban az ilyesmi is kifejezetten jól állt, elég csak David Bowie nevét megemlítenem.

megjelenés:
2019
kiadó:
Frontiers
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 9 Szavazat )

Sajnos akkoriban a producerek és a hangmérnökök is hajlamosak voltak túllőni a célon, és a botránylufit a zenében is addig fújták, visszhangosították, amíg jól elcseszték vele a végeredményt, pedig rengeteg tehetséges dalszerző és muzsikus tevékenykedett ezen a vonalon is. Szerencsére a kiváló dalok az ő esetükben is felülírták a külsőségeket, ahogyan eddig ez a Crazy Lixxre is jellemző volt, bár a csapat mai megjelenése már messze nem hasonlítható össze a harminc évvel ezelőtti trendekkel, és hatásukat tekintve is inkább a Def Leppard, Mötley Crüe és a KISS nyomvonalán haladnak, mint mondjuk a Tigertailzén. A bemutatkozó albumot, a Riot Avenue-t, a saját nevükkel fémjelzett albumukat, és főleg a New Religiont elég sokat pörgettem annak idején, de a tavaly előtti Ruff Justice-nál némileg azért elvesztettem a fonalat. Valahogy úgy éreztem, hogy kifogytak az ötletekből, sablonos, kiszámítható nótákat írnak, amelyek már közel sem ülnek bele annyira a fülbe, mint a korábbiak. Az új szerzemények kapcsán is kábé ugyanezt érzem, pedig a produceri munka, a csomagolás, a hangzás és a frontember Danny Rexon munkája is rendben van, mégsem ragadnak belém kitörölhetetlenül a melódiák, holott ennek a fajta muzsikának valahol ez lenne a célja.

Nem tudom, hogy pontosan mi lehet ennek az oka, de lehetséges, hogy épp a felállás változása, ami ugye már az előző anyag előtt bekövetkezett. Andy Zata és Edd Liam gitárosokat Chrisse Olsson és Jens Lundgren váltotta le három esztendővel ezelőtt, ami azért kivétel nélkül minden banda esetében jelentős változást kell, hogy előidézzen. Nekem egyelőre úgy tűnik, hogy még nem sikerült visszakormányozni a hajót a zátonyoktól mentes, tökéletesen nyugodt vizekre, hiába vannak itt dögösnek tűnő, korrektül megírt nóták, ha képtelen vagyok belőlük szemezgetni mondjuk egy saját magam által összeállított Crazy Lixx best ofra. Meglepetésre talán az oltári nagy klisékből összerakott Eagle dallamai a legfogósabbak, illetve a pörgősebb Wicked és a Weekend Lover is kellemes színfoltnak számít az utolsónak érkező Never Die (Forever Wild)-dal egyetemben, de például a Love Don't Live Here Anymore-féle, csöpögős szerzeményekből tényleg tele van már a padlás manapság.

Irigylem azokat, akiket hosszútávon is képesek megfogni ezzel a lemezzel Danny Rexonék. Én egyelőre maradok inkább a korábbi dalok rajongója.

 

Hozzászólások 

 
#3 Név kötelező 2019-06-20 16:13
Én meg pont fordítva érzem. A Ruff-al ismertem meg őket, és a régi anyagokkal nem nagyon tudok mit kezdeni (egy-két számot kivéve). Viszont ez, meg az előző nekem hibátlan. Klisék meg vannak, de hát mint tudjuk Elvis már mindent eljátszott egyszer... Há’ ez van.
Idézet
 
 
#2 Martin 2019-06-19 18:02
,,Valahogy úgy éreztem, hogy kifogytak az ötletekből, sablonos, kiszámítható nótákat írnak, amelyek már közel sem ülnek bele annyira a fülbe, mint a korábbiak. "
Nekem már sajnos a Riot Avenue után is ez volt róluk a véleményem. Azóta kb. minden albumon van 1-2 olyan dal ami bejön, de összességében végig sem bírom őket hallgatni. :/
Pedig ha a régi demók még nem is, de a New Religion albuon azért rendesen odavert annak idején. Akkor én is elkönyveltem őket az új vonal egyik legtehetségeseb b csapatának, és ugyan a Riot Avenue nekem már egy picit fakóbb volt, de azt még ugyanúgy vitte a lendület, viszont azóta abszolút abszolút beleálltak ők is a biztonsági játék csapdájába.
Tök egyforma karakternélküli dalok, és Danny hiába lett jobb énekes az évek alatt, gyakorlatilag ugyanazt a dallamot énekli rá minden dalra csak más szöveggel. Ez meg így nekem nem túl izgalmas.
Ez az album pedig egy tök átlagos modern glam rock lemez lett amit kizárólag az egyéni teljesítmények mentenek meg attól hogy beskatyujázzam őket a sok kópia banda közé..(Pedig nyúlások itt is akadnak, de azok ugye már szinte kötelezőnek számítanak és tulajdonképpen elkerülhetetlen ek is ebben a stílusban.)
Nekem olyan 10/6, talán 7.
Idézet
 
 
#1 Simon Zoltán 2019-06-19 10:18
Kb. hasonló a véleményem: szívesen hallgatom a lemezt, egy fokkal jobban is tetszik, mint a Ruff Justice, de egy árva hang nem marad meg a végighallgatáso k után. A negyedik lemez után kicsit tényleg félrement valami.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.