Shock!

október 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Clutch: Book Of Bad Decisions

clutch_cUndorító, nevetséges és elfogadhatatlan – ezzel a három szóval tudom legjobban jellemezni az új Clutch-lemezt. Mert mi más az, ha nem undorító, amikor egy csapat képtelen egy férchulladék albumot összekalapálni? Tele a világ feleslegesebbnél feleslegesebb zenekarokkal, akik egymás után ontják magukból a szürke, fullasztóan középszerű masszazenét, ez lett mára a standard, a megszokott és elfogadott, ahol egyre kevesebb helye van a klasszikus értelemben vett jó zenének. Miért nem képes hát ez a szakadt-szőrös marylandi négyes megérteni ezt, és tanulni a többiektől, hogy végre egy olyan anyagot préseljenek ki magukból, amire egy veszélytelen 5,5-öst, vagy legalább egy nem túlságosan felkavaró 7-est adhassunk itt a Shock!-on? Annyi rohadtul feleslegesen a világra pottyantott, az ürüléknél sem értékesebb lemez folyik ki nap mint nap a nyomorult házi stúdiónak nevezett gyerekszobákból meg alagsori mosókonyhákból, hogy mára már hozzászoktunk ezekhez az egynyári tempójú anyagokhoz. Erre mit tesz a Szulejmán sorozat főszereplőjének nyugatra szakadt ikertestvére az elektromos bégjeivel karöltve? A három évvel ezelőtti, szintén taszítóan jólsikerült Psychic Warfare után megint összerántanak egy zsigerien húzós, állatian nyers anyagot, amiben akkora ösztönös HANGULAT dohog, hogy az bizony undorító.

megjelenés:
2018
kiadó:
Weathermaker Music
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 23 Szavazat )

A Book Of Bad Decisions a tizenkettedik album a sorban, és igencsak nevetségesnek tartom, hogy bár a korábbi anyagokhoz képest ezúttal is csak minimális újításokra bukkanni, mégis, az első hangtól kezdve leszakítja az arcomról a borostát a muzsika, hogy aztán dalról dalra más és más fazonba rendezve csapja vissza a képemre a szőrszálaimat. Egészen vicces, hogy Neil Fallonék azt hiszik, hogy manapság van helye a szívvel és energiával teli zenélésnek, amit lent délen, a blues szülőföldjén, valamint az Alföldön, ólomgolyó keménységű herék harangjátékaként is szoktak nevezni. Egyébként azt is igencsak röhejesnek tartom, hogy a banda ismét komolyan azt gondolta, hogy olyan húzásaikkal, mint az In Walks Barbarellába bepattintott fúvós díszítéstől, vagy a megalaza Vision Questben hallható zongorás betéttől majd bárki is eldobja az agyát egy olyan korban, amikor jobb híján a legunalmasabb, de jól marketingelt bandák aktuális, újrahasznosított albumait illetjük korszakos meg fontos jelzőkkel.

Épp ezért az is igencsak elfogadhatatlan, hogy az új lemezt nem előzte meg a kötelező gyerekmondóka, miszerint a Book Of Bad Decisions a valaha készült legjobb, legkeményebb és legdallamosabb Clutch lemez lesz. Persze, a változatosságról Fallonék lenyilatkozták, hogy van, és az albumon valóban akadnak lassabb, mondhatni bluesosabb szerzemények is, mint a Spirit Of '76, ami bármilyen honos kisvasúton közlekedő drága vonatocskát játszva elhúzna, vagy a záró Lorelei, ami akár a modern rabszolgák, azaz a még dolgozó, globális nép himnusza is lehetne. Aztán vannak ugye az olyan fránya darabok is, amik páros lábbal rúgják ki a hallgatót a foteljából. Elfogadhatatlan a Weird Times arcátlanul fogós főtémája és parádésan magával ragadó refrénje, de valahol az is megengedhetetlen, hogy 2018-ban van bárkinek is bőr és szőr a pofáján ahhoz, hogy olyan mocskos pimaszsággal elevenítse meg a valódi blues nonkonformista lényegét, mint ahogy a Clutch teszi azt a Hot Bottom Feederben.

Azért szerencsére van remény. Akad itt egy-két nóta, ami hosszabb a kelleténél, és összességében azért maga a lemez is soknak tűnik a maga 56 percével. A banda persze érzi, hogy veszélyes játékot űznek, a borítónak választott fehérfejű rétisas is pontosan olyan veszélyeztetett élőlény, akárcsak a Clutch fémjelezte direkt rockzene. Máskülönben a Book Of Bad Decisions újfent egy undorítóan, nevetségesen és elfogadhatatlanul kurva jó Clutch lemez lett, ami maximum csak azoknak fog meglepetést okozni, akik nincsenek képben a marylandi bagázs dolgait illetően, és ők is csak azon fognak megütközni, hogy létezik még manapság friss, görcs- és giccsmentes muzsika.

 

Hozzászólások 

 
#7 NOLA 2018-10-03 09:31
Idézet - borisz:
Annak ez egy tökéletes Clutch lemez, aki nem az utolsó 2 lemezzel ismerte meg őket :) nekem a Fury/Blast/Robot a mesterhármas, tehát teljesen kikészített, megint vannak fasza belassulások, orgona, kolosszális 10es. Aki meg a hossz miatt fanyalog: Blasy Tyrant 15 nóta, 54 perc, miről beszélünk :D

Pontosan errol beszélek..., nálam is ezek a kedvenc albumok ;-)
Aki már régebben felszállt a Clutch "mozdonyára", annak ez egy hibátlanul zsíros, cafatos, fust szagú lemez :-)
Idézet
 
 
#6 borisz 2018-10-03 08:38
Annak ez egy tökéletes Clutch lemez, aki nem az utolsó 2 lemezzel ismerte meg őket :) nekem a Fury/Blast/Robot a mesterhármas, tehát teljesen kikészített, megint vannak fasza belassulások, orgona, kolosszális 10es. Aki meg a hossz miatt fanyalog: Blast Tyrant 15 nóta, 54 perc, miről beszélünk :D
Idézet
 
 
#5 Rcooley 2018-10-02 23:23
leszakítja az arcomról a borostát a muzsika

Akkor megveszem, és hallgatom hogy ne kelljen többet borotválkozni.

hogy aztán dalról dalra más és más fazonba rendezve csapja vissza a képemre a szőrszálaimat

Mielőtt ez elkezdődne, akkor gyorsan kikapcsolom.
Idézet
 
 
#4 Horváth László 2018-10-02 17:43
Amikor néhány éve megismertem a Clutch-ot, eldobtam a borotvámat. Ezt a kritikát olvasva szétesett a kezemben a szakállvágó,
Idézet
 
 
#3 NOLA 2018-10-02 13:54
Szerintem épp itt volt az ideje egy ilyen hosszabb, kicsit „szétszórtabb“ Clutch lemeznek. Az Earth Rocker és a Psychic Warfare is egy nagyon „tömören“, faszán összerakott energia bomba volt, ami elsőre ütött. Nálam a Psychic már kicsit túl kompakt is volt, nagyon egybefolytak a dalok. Ez az album most vissza hozza a régebbi cuccok teljesen lelazult hangulatát..., k.b. a Pure Rock Fury, Robot Hive időkből. Szerintem most a banda is érezte, hogy itt az ideje egy nem annyira odabaszós, “gyors“ albumnak. A hangzás is ennek megfelelően totál nyers, „recsegős-ropogós“, mintha a színpadon előtted nyomnák a dalokat. Szerintem a régi rajongók közül sokan örülnek ennek az albumnak, és igaz, hogy több időt kell neki adni, de utánna nagyon meghálálja a „törődést“ :-)
Idézet
 
 
#2 Codename333 2018-10-02 12:17
Kicsit fura kritika volt :D De persze átjött a lényeg :D VISZONT: Leglaább annyi ideje ismerkedem vele mint ti és több szám is tetszik és vannak rajta jó pillanatok tény és való de valahogy nagyon nehezen pörögtem rá most erre a lemezre. A phsychic Warfare és az Earth Rocker valahogy azonnal beütött ez most nem.Továbbá meglepődtem a számok mennyiségén :O Mindenestre egyáltalán nem rossz ez a lemez SŐT igazi Clutch minőség csak nem lett akkora katarzis mint amilyet vártam.De ez legyen a "legrosszabb" lemezük :D Nálym 8/10
Idézet
 
 
#1 Chris92 2018-10-02 09:18
Remek lemez (persze a Clutch nem is tud rosszat), de azért az előző kettő jóval erősebb és arcleszaggatóbb volt. Talán azért is mert rövidebb és fókuszáltabb anyagok voltak, ez meg kicsit szétfolyik a maga 15 számával. 10-12 számmal meg 40 perc körüli játékidővel simán 9-10 pontos lett volna ez is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.