Shock!

Nagy szerényen demóként küldte el a csapat gitárosa, Henrik Rangstrup (aki egyébként a Sinphonia nevű csapat tagja is) a cd-jüket, annak ellenére, hogy korrekt nyomdai borítója van (ami nem a demók sajátja ugye), és maga a zene sem éppen demós szintű hangzás és minőség terén sem. Így "orvul" inkább a cd kritikák közé rakom őket. Mert megérdemlik.

Az első dal tornádóként söpri ki a hallójáratokat (és ez a szint nem csökken, mert a többi nóta hasonlóképp így tesz), viszont meglepetésszerűen az ének nem éppen durva: egy nő és egy férfi énekel a zenekarban. Ritkán mondok ilyet, de szívem szerint durvítanék az énektémákon, refréneknél maradhatnának ezek a szépen vokalizált, szárnyalóan dallamos témák, de erősebb, agresszívebb témákat is belecsempésznék, mert így picit visszahúzzák a zene keménységét. Ami szikár, feszes, mégis dallamos, és ízesek, finomak a gitárszólók. Hatásilag a csapat a Nevermore-t és a Control Denied-ot írta a biográfiájukba, én ennek ellenére érzek svéd ízeket is náluk. Mindenesetre rendkívül masszív a zene, magával ragadó, profin komplex és még ezer jelzőt felsorolhatnék, miért lehet őket szeretni. Hét húros, mélyre hangolt gitárt használnak, ami hallatszik is persze, én speciel imádom ezt a zsére leeresztett hangzást.

A vokáltémákban néha kis keleties hatást is érezni, egyébként a női hang miatt a Lacuna Coil is eszembe jutott róluk, de ez tényleg csak az ének miatt. A csapat 2003-ban alakult, a tagok egyébként Henriken kívül (aki születésileg dán) olaszok és ott is élnek. A cd-n négy dal található, amelyik kitűnően reprezentálja a zenekart, súlyosabb dallamos zenék kedvelői nagyon gyorsan a szívükbe fogják zárni őket. Részemről gratulálok a csapatnak és nagyon örülök, hogy megismerhettem őket, remélem minél előbb teljes albumot hallgathatok tőlük. (Egyetlen bajt találtam: a bőgős bajuszos, bár ezen lehet segíteni egy borotva, vagy szakáll növesztése segítségével...)

Lemezkiadót nekik, de azonnal!