Shock!

július 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Candlemass: Psalms For The Dead

Kicsit szkeptikusan olvasom Leif Edling nyilatkozatait arról, hogy a Psalms For The Dead az utolsó Candlemass lemez, hiszen a svéd doomsterek már kétszer is feloszlottak korábban, aztán ugye ehhez képest mégis itt írok most erről a friss produkcióról. Az időzítés különösen érdekes, mivel a doom színtér egyik legpatinásabb zászlóshajója eszméletlen jó kört futott az utóbbi években, a King Of The Grey Islands és a Death Magic Doom albumok simán ott vannak az életmű legjobbjai között, és a Psalms For The Dead is lazán folytatja ezt a parádés sorozatot. A Solitude Aeternusból importált Robert Lowe megjelenéssel párhuzamosan történt eltávolítása persze felvet néhány kérdést, de az igazi válaszokat alighanem csak az érintettek tudják ezekre. Noha Edling az énekes hullámzó koncertteljesítményre utalt az erről szóló nyilatkozatban, én csak a saját tapasztalataimra tudok hagyatkozni, és szerintem Lowe óriási teljesítményt nyújtott a 2007-es budapesti bulin. De aztán ki tudja, mi történt azóta... Mats Levén mindenesetre tökéletes helyettesítőnek tűnik, még akkor is, ha egyelőre mindenki a beugrás ideiglenes jellegét hangsúlyozza.

megjelenés:
2012
kiadó:
Napalm Records
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

Túl sok okosságot a fentieket leszámítva egyébként nem tudok hozzátenni ahhoz, amit három éve a Death Magic Doomról leírtam, bár apró különbségek azért akadnak. A lényeg annyi, hogy a Psalms For The Dead egy állati jó Candlemass album a megszokott temetői hangulatban, a csapat minden egyes védjegyével. Sötét, ám mégis monumentális, méltóságteljes atmoszférájú, hatalmas terű doom ez gigantikus riffekkel és azokkal a bizonyos teátrális dallamokkal, amelyeknek Lowe sokdanos mestere. Teátrális előadásmódja az új nótákat is épp olyan lebilincselővé teszi, mint az utolsó két lemez dalait, sőt, nekem egy nüansznyival még jobban is tetszik ez az aktuális csomag azoknál, olyan ragadós, üresjáratoktól mentes albumot tettek le az asztalra. A fogósságot tekintve még azt is megkockáztatom, hogy nincs párja az életműben ezeknek a nótáknak, Leifék hallhatóan minden erejüket beleadták abba, hogy az összesből a maximumot hozzák ki.

Nehezen tudnék kedvenceket kiemelni a kilenc téma közül, mert tényleg mind bivalyerős, ráadásul ismét figyeltek a változatosságra, hogy ne váljon egydimenzióssá a sok komor, ólomsúllyal menetelő végzethimnusz. A leghosszabb, hét perces Water Witch ultradoomja biztosan csúcspont, de a Lowe heroikus melódiáival operáló, címéhez méltóan némi izgalmas keleties jelleget sem nélkülöző The Lights Of Thebe-re vagy a szimpla, ám mégis gyilkos riffre épülő The Killing Of The Sunra is nehéz lenne nemet mondani. Mindenképpen újdonság és érdekesség, hogy a vendégként szereplő Per Wiberg billentyűsre (Spiritual Beggars, Opeth) is elég komoly szerep hárul a dalokban. Vastag hammondos szőnyegei csak az anyag patinás jellegét erősítik, és egyben jól színesítik az összképet. Nem mondom, hogy eddig hiányoltam a Candlemass zenéjéből az efféle megoldásokat, de jól áll nekik, ezt nem érdemes vitatni. Valahogy még dúsabban és teltebben szól így a banda, még képszerűbbek a nóták (hallgasd csak meg a Siren Songot, amelynek hallatán még Jon Lord vagy Ken Hensley is elégedetten vigyorogna). És persze muszáj megemlítenem Lars Johanssont, aki végig tízpontos szólókat ereget az egész anyagon. Amiket például a Dancing In The Temple (Of The Mad Queen Bee)-ben lepenget, azt tanítani kellene, annyira ízes.

Mindössze egyetlen megosztó momentumot tudok említeni a lemezről, ez pedig a záró Black As Time narrátoros bevezetője. Sokan biztos azt mondják majd, hogy egy Candlemasshez hasonlóan komoly bandához nem passzol John Cleese szellemiségének megidézése, de szerintem igazából akkor lenne gáz ez a kis bevezető, ha nem vették volna önironikusra. Azt viszont nem állítom, hogy szövegelés nélkül nem lenne teljes ez az amúgy szintén állati erősre sikeredett téma itt a végén. Valami oka persze biztosan volt...

Amennyiben valóban a Psalms For The Dead az utolsó Candlemass anyag, méltó módon zárták le vele ezt a páratlan pályafutást, ha pedig mégis meggondolják magukat, részemről az itt szereplő dalok alapján töretlen a bizalom a folytatáshoz is, akár Levént állítják a mikrofonhoz, akár nem. Közel maximális teljesítmény – olyannyira, hogy a karrierzáró jellegre tekintettel meg is adom rá a maximális pontszámot.

 

Hozzászólások 

 
-4 #3 Steve 2012-07-12 11:12
Én más véleményen vagyok, szerintem hozzájuk képest kifejezetten fáradt és szürke lemez lett ez. Nagyon kevés az emlékezetes pillanat, kevés a rájuk jellemző hangulatos, misztikus vonszolás, ellenben rengeteg a középtempó, és én leginkább nem azt akarok hallani egy Candlemass lemezen. Szóval számomra elég komoly csalódás, csak azért lenne 8 pont, mert képtelen vagyok nekik kevesebbet adni. :-) De ha elfogulatlan lennék, akkor 6.
Idézet
 
 
+10 #2 Chris92 2012-07-12 09:29
Ez az év egyre jobb és jobb lesz! Csúcskategóriás doom metál, a csapat egyik legjobbja és ha tényleg az utolsó akkor méltó búcsú.
Idézet
 
 
+10 #1 feca 2012-07-12 09:11
A legjobb Candlemass anyag! Legalábbis nálam. A narrátoros duma is tetszik. Azaz - hibátlan!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.