Shock!

február 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Blind Myself: Worst-Case Scenario

Annak ellenére, hogy azért nagyjából lehetett tudni mostanáig, hogy mit várhat az ember egy Blind Myself lemeztől, valahogy mindig meg tudtak lepni egy picit. Most azonban sikerült a szokásosnál jobban meglepniük, ami kezdődött azzal, hogy meghívtak a lemez ősbemutatójára a HSB-be, ahol néhány másik döbbent emberrel végighallgathattuk a frissen elkészült lemezt. Hú, ez nagyon ott van - kb. ennyit tudtam volna kinyögni ott ültő helyemben, de inkább csak vigyorogtam, mint egy tejbetök.

megjelenés:
2004
kiadó:
szerzői kiadás / Nail
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 9 Szavazat )

Most pedig itt a lemez a kezemben, hallgassuk meg jól. Az első dalban máris jött az igazi döbbenet: Gergő énekel. Persze vannak korlátai, amivel tökéletesen tisztában is van, de saját lehetőségeihez képest emlékezetes dallamokat bírt kitalálni, és ez még csak az első lépcsőfok ezen a téren, ugye.

Aztán. A Blind zenéje valahogy mindig kaotikus volt. Most, hogy más a dalszerző, összhatásában valahogy kevéssé kaotikus. Na ez így, ebben a formában azért nem teljesen igaz. Kaotikus ez még bőven, de úgy, hogy már egy földi halandó is tudja követni őket. A titkuk talán annyi, hogy olykor rém egyszerű riffekből bírják felépíteni az amúgy elég összetett dalokat.

A dalok. Sokkal-sokkal megjegyezhetőbbek, emészthetőbbek, mint bármikor eddig, de megmaradt az az apokaliptikus hangulat, ami mindig körüllengte a zenéjüket. Az egyszerűséghez visszatérve: olyan kis okosan bírják összefűzni a témákat, amitől már első hallgatásra alaposan beletapad az ember fülébe/agyába egy rakás részlet, és ez a lehető legjobb dolog ilyen zene esetében. Viszont minden tapadás ellenére mégis úgy érzed, hogy képtelen lennél megjegyezni ennyi mindent egymás után, ha a te kezedben lenne mondjuk a gitár. Ugyeugye... Gergő tehát a több helyen felbukkanó éneklés mellett hörög, visít, ordít, sikít, na igen, valahogy így kell ordítással (és vonzataival) érzelmeket kifejezni.

Amikor meg azt hiszed, elkaptad az új lemez fonalát és elégedetten hátradőlsz, akkor jön a Wise-Men of the West, és nem tudod mit gondolj, mert bazi nagyra kerekednek a szemeid, és nem hiszel a fülednek. Kb. mintha a Pink Floyd bújt volna a srácok gondolataiba zeneszerzés közben, kicsit pszichedelikus ízt nyert magának ez a nóta, persze helyenként megfelelő durvítással. Lüktet rendesen. Utána egy rövid paráztató átvezetés után egy mocsok laza rokkendroll jön feszesítve, megtekerve, szinte lehetetlen már leírni milyen is a zene. És ez jó. Mindenesetre itt is bőven akad megjegyezhető rész, meg mintha némi régebbi Voivod is beúszna, bár ez szerintem tök véletlen. A Labyrinth középtája még Pink Floydabb mint az előző ilyes nóta, akár helyet foglalhatna a Dark Side Of The Moon metal változatán. Ráadásul milyen kis finomak ám a dobtémák ebben a dalban...

A The Chase rövid és amúgy a legbrutálabb rövidke riffet bírja tartalmazni, mindemellett a legbetegebb tétel is, mintha valami őrült hardcore/noisecore csapat jammelne. Nagyon állat!!! A Sikoly c. film következő részébe meg kérjük licenszelni Gergő sikolyait most azonnal. E rövidke agymenés után jön a lemez "slágere", a Phantoms of the Past, ez megint Pink Floyd (kb. ilyen lenne ma a Pink Floyd, ha metalt játszana, de ne tévesszen ez meg senki, ez vérbeli Blind azért), mindamellett hátborzongató, felemelő és magától messzire taszító egyben. Ahogy beindul a dal lüktetése, az valami brilliáns, hihetetlenül jól eltalálták ezt a srácok, le a kalappal. Sok zenekar a fél karrierjét odaadná ennek a nótának a tizednyi érzelmi töltéséért. Néha tisztára olyan érzésem volt, mintha konceptlemez lenne az anyag, annyira egyben van az egész zeneileg, tartalmilag, mindenhogyan.

A borítót az általam korábban már többször agyondicsért Totik Zoli munkája, ötletes volt megint a srác. A hangzásért "szokásosan" a HSB felel, kivéve a vokáltémákat, amit máshol vettek fel (Grape Stúdió, ifj. Straub Dezsővel). Ez egy olyan lemez, amit ha elkezdesz hallgatni, képtelen leszel kikapcsolni. Persze kell ehhez is hangulat, de ahogy hallgatod, suttyomban rádtelepszik, belekúszik a kis agysejtjeidbe, mindamellett mégsem marad nyomasztó hangulat a végén.

Nagy lépést tett előre a Blind Myself és ki tudja, hová vezet ez az út, mindenesetre biztos vagyok benne, hogy a következő lépésük legalább ennyire meglepő és kiszámíthatatlan lesz.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.