Shock!

január 15.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Blaze Bayley: The King Of Metal

Amint azt már a legutóbbi, két évvel ezelőtti Promise And Terror kapcsán is leírtam, nem tartom magam Blaze Bayley notórius ellenségének. Alkalmatlan ember volt az alkalmatlan helyen, az alkalmatlan időben, amiről azonban leginkább kiválasztói tehettek (elsősorban az S. H. monogramú betonfejű basszusgitáros és az R. S. monogramú menedzser), nem pedig ő, hiszen épelméjű énekes aligha mondott volna nemet az Iron Maiden ajánlatára. Blaze-nek hangilag nyilván köze sem volt Bruce Dickinson témáihoz, frontemberként ugyanakkor kimondottan meggyőző teljesítményt nyújtott, amivel némiképp ellensúlyozta komoly hiányosságait. Az pedig aligha csak bennem keltett iránta plusz rokonszenvet, amikor a tőzsdére vonulással egybekötött nagy dickinsonos összeborulásnál 1999-ben szó nélkül a partvonalra tették, miközben előtte évekig kizárólag azt hallhattuk a galoppozó futamok atyjától, hogy Dickinson aztán soha többé, és Blaze-é a jövő...

megjelenés:
2012
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
4 /10

Szerinted hány pont?
( 26 Szavazat )

Bayley szólókarrierje ezt követően kimondottan ígéretesen indult, a Silicon Messiah és a Tenth Dimension lemezek egész pofásra sikeredtek, de aztán valahogy félrement a vonat. Zeneileg egyre szürkült a produkció, aztán szegény Blaze-t a magánéletben is olyan tragédia érte felesége elvesztésével, amiből teljesen érthető módon a mai napig sem volt képes felállni. Ennek ellenére konokul megy tovább az úton (még eredeti csapatával, a Wolfsbane-nel is kiadott nemrég egy új anyagot), ami mindenképpen respektet érdemel. Ettől azonban ez a friss szólóalbum – már a hatodik a sorban – még simán az eddigi karrierje mélypontja, és hiába szeretnék róla jókat mondani, sajnos baromira nem megy.

Blaze ezúttal eleve a címmel és a borítóval is rendesen maga alá vág, még akkor is, ha minden lehetséges fórumon igyekszik kihangsúlyozni, hogy a nagyívű titulus nem rá, hanem a rajongókra vonatkozik. A töviskoronás borítóval együtt nézve ugyanakkor mégis áthallásos a dolog, ami már csak azért is necces, mert az énekes tevékenysége alapvetően negatív megítélésű volt abban a bő fél évtizedben, amíg ő állt a Maiden mikrofonjánál. Magyarán szólva aligha él ember a földkerekségen, aki a The King Of Metal szóképhez akármilyen áthallásban is Blaze Bayleyt társítaná ... Főleg az album ismeretében, ami néhol már-már tényleg egészen valószínűtlen mértékben rossz.

Bayley hangja alapból sem a világ legszínesebb orgánuma, de azért többször bebizonyította, hogy valamennyire élvezhető szinten tud énekelni vele, ha valaki megfelelő minőségű dalokat tol alá. Többek között ezért is vagyok képes a mai napig meghallgatni azt a bizonyos két Maiden lemezt, ha éppen úgy hozza a sors, és az említett első két szólóanyagával sincs semmi gond. Most azonban egyből nyilvánvaló a kontraszt még a Promise And Terrorhoz képest is: az énekteljesítményt és a nótákat tekintve egyaránt kilóg a lóláb. A dalok szerény minőségére még lehet mentség, hogy az énekes megint lecserélte maga körül a szólóbanda kulcsfiguráit, arra azonban aligha indok a megfelelő szerzőtársak hiánya, hogy Blaze már az egyébként jó agresszívre vett nyitó címadó témában is tragikusan rosszul énekel. Komolyan mondom, szabályosan fájt, amikor először meghallottam, milyen kínkeserves görcsöléssel alakít itt. És a helyzet sajnos később sem lesz jobb.

Nyújthatnám a dolgot, mint a rétestésztát, de nincs sok értelme: a dalok pár ötletet, pofás riffet, ígéretes átkötést leszámítva megmaradnak a középszerű kliségyűjtemények szintjén, és még a hangzás is bántóan fapados. Egy jó énekes talán megmenthetné az ezerszer hallott heavy metal megoldásokat, Bayley azonban – megmagyarázhatatlan módon – egész karrierje legrosszabb teljesítményét nyújtja, és inkább arról gondoskodik, hogy még az elfogadható ötletek is reménytelennek tűnjenek. Az hagyján, hogy a dallamok semmilyenek, ötlettelenek, de derék barátunk sokszor még fülbántóan hamis is...

Maga a zene egyébként a Blaze-től szólóban megszokott súlyosabb, sötétebb vonalon mozog, tehát a világ minden egyes heavy metal bandájánál elmaradhatatlan áthallásokat leszámítva nem kifejezetten maidenes az összkép. Tempóilag hallhatóan igyekezett változatosra venni a figurát, de mindez sajnos semmit sem ér, ha ennyire ordít a nótákból a fantáziátlanság. Tökéletes példa erre a szolidan galoppos, hét és fél perces Fighter, ami egyben a legmaidenesebb dal is a lemezen. Az itt hallható refrénnél középiskolás tagokból álló magyar zenekaroktól is hallottam már ezerszer jobbat, és ezt most véresen komolyan mondom. Ugyanígy a Dimebag címet viselő emlékdal is kínosan rossz. Eleve nem értem, miért most, hét és fél évvel Dime halála után jutott eszébe megírnia Blaze-nek, de ezen még simán túl is lépnék, amennyiben nem össze nem illő témák garmadáját gyúrta volna egybe benne óvodás szintű, néhol kiabálásba átmenő ének„dallamokkal", hogy aztán egy fülbántóan gajdolós, patetikus refrénnel tegye fel rá a koronát. Nem kérdőjelezem én meg Bayley őszinteségét, sőt, azt sem, hogy szívét-lelkét beletette az anyagba, de ettől még sajnos nem hallgatom szívesebben az egy szál zongorával kísért One More Step lírát vagy a záró, akusztikus Beginninget sem. Hiába süt minden szavából a fájdalom, Blaze hangja egész egyszerűen kevés az ilyen típusú nótákhoz.

Nem voltam ott az énekes március végi budapesti buliján, de úgy hallottam, élőben most is hozta a jó formát. Ez örömteli, ettől azonban ez a lemez még egy szemmel sem lesz jobb. Blaze mellé sajnos kellene egy vagy több olyan szerzőtárs, akikre támaszkodhat, mert a mai dömpingben egy ilyen színvonalú album sajnos nagyon kevés az üdvösséghez. Nem vártam tőle The Chemical Wedding vagy Crucible szintű heavy metal mesterművet, de ennyire rossz albumot sem.

 

Hozzászólások 

 
+9 #2 zoli 2012-05-10 10:36
Blaze akkor vitte tovább a maident a hátán amikor a legnehezebb volt (a metal sajnos haldoklott a 90-es évek közepén). Én bírom a vele készült lemezeket is...
Idézet
 
 
+4 #1 Equinox 2012-05-10 07:05
Első kettőt nem ismerem, de a Man Who Would Not Die nagyon erős lemez még. Ez sokak szerint förtelem, nem is törtem magam le se tölteni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.