Shock!

október 29.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Avenged Sevenfold: Avenged Sevenfold

Gyakran támad olyan érzésem, mintha azok, akik évek óta rock/metal vonalon mozognak, már tökéletesen elfelejtették volna, hogy egy időben ők is úgymond kezdőknek számítottak. El kell fogadni, hogy igenis vannak tipikus belépős zenekarok, akik tömegével hozzák a fiatalokat a színtérre, akik aztán később vagy maradnak, vagy sem. Lehet nem szeretni a Nightwisht – én sem szeretem – , lehet szájat húzogatni a Slipknotra, köpködni a System Of A Downra, de csak amiatt lenézni bármilyen zenét, mert a tábora zömmel fiatalokból áll, elég komoly ostobaságot feltételez.

megjelenés:
2007
kiadó:
Warner
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 20 Szavazat )

Nyilván nem véletlen, hogy mindezt éppen az Avenged Sevenfold kapcsán írom le, ők ugyanis erősen ebbe a kategóriába esnek – különösen a tengerentúlon – , ráadásul emellett még az image-ük is igen korszerű. Akár még emósnak is mondanám, ha nem ismernék olyan zenekarokat, mint a Misfits, a Mötley Crüe vagy az L.A. Guns, nekem ugyanis már akkor is ezek ugrottak be, amikor az első fotókat láttam M. Shadowsról és társairól. Glenn Danziget (nyilván nem véletlenül Johnny Christ a basszer művészneve sem...), Nikki Sixxet vagy Tracii Gunst meg ugye viszonylag ritkán emózzák le a nagy megmondóemberek... Hiába, nincs új a nap alatt.

Utóbbi tételmondat persze zeneileg is megáll a lábán. Az előző Avenged Sevenfold lemezről, a két évvel ezelőtti City Of Evilről elég sokan leírtuk annak idején, hogy a maga frissességével sikerült valami újszerűt mutatnia a tucatzenék özönében, amire az emózók részéről rendszerint annyi volt a válasz: ebben semmi frissesség nincs, egyszerűen csak ügyesen keverték össze a Guns N' Rosestól, az Iron Maidentől, a Panterától és a Megadethtől eltanult elemeket. A helyzet bizonyos szempontból pontosan ez, de kérdem én: lehet ma a rockzenében spanyolviaszt feltalálni? Minden előremutató, a szó eredeti értelmében véve progresszív banda régi klisékből építkezik, az újdonság csakis ezek összevegyítésének sajátosságaiból származhat. Ez ugyanúgy igaz a Mastodonra, mint a System Of A Downra vagy az Avenged Sevenfoldra.

A kaliforniai ötösfogat elég komoly sztárrá vált odaát az utolsó anyag megjelenése óta, ez a friss lemez pedig helyből a Billboard-lista negyedik helyén nyitott, így a jövőjükért sem kell aggódni. Aki ugyanakkor egy újabb City Of Evil-szerűen izgalmas és kreatív albumra várt tőlük, azt akár csalódás is érheti, az A7X ugyanis – amint arra számítani is lehetett – nem akarta, de gyaníthatóan nem is tudta volna felülütni az előző lemezt. A végeredmény egy élvezetes, korrekt 2007-es metal anyag, amiben minden benne van, amitől az Avenged Sevenfold jó volt, az összhatás azonban földközelibb, pőrébb, és ezt már a lemez szimpla – vagy akár gagyinak is bátran nevezhető – borítója és címe is egyértelműen jelzi.

A nyitó Critical Acclaim pont azt a klisévegyítést hozza, amit bírálóik a csapat szemére szoktak vetni. Queenesen bombasztikus kezdés után maidenes, helloweenes ikertémák, majd panterás staccato riffekre érkező, először corabisan rekesztett, majd Mike Pattont idézően nyávogós énekdallamok érkeznek M. Shadowstól, meg egy olyan refrén, amit nem versz ki többé a fejedből. Nemcsak összekeverhetetlen Avenged Sevenfold, de roppant tetszetős is. Az Almost Easy ha lehet, még jobb, szerintem ez a lemez csúcsnótája szimpla, de groove-os riffjeivel, The Rev hibbant cinezéseivel és Shadows óriási dallamaival (néhol itt is totál John Corabi egyébként). A kimértebb, vészjóslóbb, itt-ott megint nagyon erősen Dimebag-hatású – de jóval sterilebb – gitárokkal operáló Scream tipikus példája a banda képregényesebb vonalának, de a tempóváltogatós Afterlife és a zakatolós riffek tetejébe akusztikus gitárokat, vonósokat helyező Brompton Cocktail is tipikus A7X dalok: erősek, remekül megcsinálták őket. Shadows mellett egyébként Synyster Gates és Zacky Vengeance gitározása is megér pár méltató szót, mert kiválóan értik a dolgukat.

A legtekervényesebb szám a 8 perces A Little Peace Of Heaven, ami simán lehetne valamelyik Tim Burton-féle bábfilm zenéje, az ember szinte látja rá vonaglani Jack Skellingtont és társait. A bandánál persze ez a vonal sem új, a City Of Evilben is igen erőteljesen ott volt már ez az érzésvilág. Megértem, ha valakinek sok az ilyesmi, de szerintem baromi jól csinálják. Van két lírai nóta is, amik közül a Gunslinger sikerült jobban, ez igazi telitalálat, a záró Dear Godot viszont erősen túlhúzzák, egyszerűen nincs benne 6 és fél perc. Két dal akad, ami ebben a formában biztosan nem kellett volna, az egyik az Unbound (The Wild Ride), aminek izgága, tempós eurometal-ízű alapjai sem túl bejövősek nálam, a végén azonban még egy kislány is átveszi a főszerepet Shadowstól. Huhh. Eleve rosszul vagyok bármilyen gyerekkórusos-gyerekénekeltetős rockzenétől, de ez a dal még ezt figyelembe véve is különösen ízléstelen lett, ráadásul szegény kislány is eléggé iskolai ünnepélyes feelinggel énekel. A másik komoly mellényúlás a Lost, ahol a maidenes kezdés és a gyors tempó még oké is lenne, a refrén dallama azonban kimondottan bugyuta, és fel nem fogom, miért kellett még ennek tetejébe meg is vocoderezni az énektémákat. Így csak még gyengébb lett az összkép.

Gyanítom, hogy mindig is a City Of Evil lesz az a lemez, ami először eszünkbe jut majd az Avenged Sevenfold név hallatán, de ha azt már ismered, az új albumot is csak ajánlani tudom. A kettő közötti különbséget viszont pontszámban is érzékeltetni kell, így aztán egy 8-asban kell kiegyeznünk. És akkor még jó fej is voltam, mert eljátszottam a gondolattal, hogy a két förmedvényért az Almost Easy, a Gunslinger vagy a Little Peace Of Heaven dacára is levonok tőlük még egyet.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.