Shock!

október 29.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Architects: All Our Gods Have Abandoned Us

architects_cNéha (nagyon ritkán) felötlik bennem a kérdés, miért létezik még metalcore, de ha még/már létezik, lehet-e újat, kiemelkedőt villantani benne. A stílus- és műfajkeveredésnek hála sikerül még a felszínen tartani az ezer lékkel hánykolódó hajót, de ahhoz, hogy ne süllyedjen el, napjainkban már az istenek és a rajongók irgalma szükséges, plusz néhány olyan album, mint például a Killswitch idei eresztése. Nem állítom, hogy teljesen létjogosultságát vesztette a dolog, de hogy megújulásról bajosan lehet szólni, az nagyjából fedi a valóságot.

Az Architects persze nem vegytiszta metalcore, de a műfaji alapok szilárdsága erős határt húzott az ő fantáziájuknak is. A britek immár hetedjére futottak neki a küldetésnek. A 2014-es Lost Forever // Lost Together sokak szerint az a bizonyos magas léc volt, ami után fel kell kötni a bugyogót, hogy ne csak alatta lehessen újra átmenni. Érezte ezt a zenekar is, nem véletlenül a progressziót emlegették úton-útfélen az új album előkészületei kapcsán. Plusz ugye a „szabadjára engedjük a bennünk tomboló dühöt" című strófát, de ezen manapság már csak nyerít egyet az ember, annyira elcsépelt közhely. Pedig esetünkben van benne valami.

megjelenés:
2016
kiadó:
Epitaph
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Az All Our Gods Have Abandoned Ust hallgatva két dolog bukkan fel első megérzésként: egyrészt valóban agyalós album született, másrészt vastagon benne van az imént említett banális idézet valósága. Ám bármennyire is szexi a progresszív kifejezés, és bármennyire is újító szándék vezette stúdióba a csapatot, szembe kell nézni a ténnyel: vannak műfajok, amelyeknél az összes reformtörekvés végül önmagába hull vissza. Egyszerűen azért, mert nincs az a légkalapácsos ötlet, amely a betonba öntött kereteket szét tudná feszíteni. Az Architects javára legyen mondja, hogy legalább megpróbálja, érezhető őszinteséggel és energiával. Olyan stíluskavalkádot produkál, amelyre csak biccenteni lehet elismerésképpen. Nem fullad bele a paneltengerbe, hangsúlyosan törekszik a más megközelítésre, legyen az egy nóta struktúrája, hangszerelése vagy éppen atmoszférája.

Az előzetes promódumák itt nem légből kapott lózungok voltak. A komplex szerkesztésnek köszönhetően a hagyományos dallam-súly-dallam-súly unalmas váltakozása helyett okosan kitalált zenei hullámzást hallunk, váratlan, kiszámíthatatlan húzásokkal, meglepő stíluskeveredésekkel és váltásokkal. Mindez persze nem elég az üdvösséghez, de tény, hogy az Architects beváltotta ígéretét, és messze nem biztonsági albumot álmodott meg. Az indító Nihilist energiája és klasszikus szerkesztése még nem vetíti előre az All Our Gods Have Abandoned Us későbbi meglepetéseit, de a roppanva tördelt, baljós feeling már itt és az azt követő Deatwishben is jelzi, ki lehet váltani az ellaposodott megszokást frissebb, lendületesebb és főként okosabb megoldásokkal. A Phantom Fear lebegősebb, levegősebb ötletei már jól tükrözik a koncepciót, a Downfall mélybe nyomott, zaklatott hangulata csak fokozza az érzést, s ahogyan haladunk előre az időben, úgy bukkannak fel a jobbnál-jobb ötletek, és válik nyilvánvalóvá, hogy az Architects újítási szándéka egy olyan hangulat megteremtésében rejlik, amelyhez bátran használtak fel minden eszközt, ami éppen belefért a háttérideológia alátámasztására.

Az elektronikus megoldások, a sötét atmoszférát fokozó elemek eddig sem álltak távol a zenekartól, de ilyen fokú tudatossággal talán még soha nem használták azokat. A Gone With The Windben Sam Carter szabadon engedett énektémája például egyszerre simul bele és dolgozik ellene az alatta zakatoló ropogásnak, s ez a kettősség teszi izgalmassá és érthetővé az elgondolást, szerethetővé és különlegessé a dalt. Az Empty Hourglassnál egy kicsit lecsüccsen az album, az azt követő Match Made In Heaven azonban az All Our Gods Have Abandoned Us talán legtökösebb nótája. Igazi „ereszdelahajam" hangulatot kapunk, pazar váltásokkal és erővel, komplex kidolgozottsággal, háttérötletekkel. A Gravity minden súlyossága ellenére kissé egyenízű, tizenkettő egy tucat típusú darálás, az All Love Is Lostnál viszont újra berobban az a nagyon sötét, komor, már-már depressziós hangulat, ami az album sava-borsát adja. Az igazi meglepi azonban a zárótétel. Meggyőződésem, hogy e dal miatt íródott meg az album. A Memento Mori nyolc és fél perces hosszával egy olyan utat jelöl, amelyen érdemes elindulni. Az elektronikus effektek, a lassan beinduló téma, a széttörtségében is tökéletesen hömpölygő dallamfolyam, az okosan egymásra szerkesztett váltások, a már-már leállásig lassítás, majd visszarobbanás, a billentyűk erős, de nem tolakodó használata, a lezárást megelőző, tornádószerűen berobbanó durvulás és az albumborító reménytelenségét idéző hangulat tökéletesen bizonyítják, hogy az Architects progresszivitása nem csak szavakban merül ki.

Az All Our Gods Have Abandoned Us nem korszakalkotó mű, műfajújításról sem beszélhetünk. Azon is lehet vitatkozni, hogy mennyiben gyengébb vagy erősebb az előző albumnál. Az utolsó nóta azonban egy olyan kísérlet, amely talán egy merőben új, nagyon is működőképes irányt jelez. Érthető és értelmezhető, mennyire átgondoltan készült az anyag, amely ugyan még nem tudott szakítani a hagyományokkal és az egykoron kőbe vésett szabályrendszerrel, de tudatosan keresi a rést a falon, sőt, úgy tűnik, meg is találta azt. Ha a következő albumokon sikerül áttörniük az ismeretlen világba, az Architects neve valóban összefonódhat a reformer progresszióval.

Az Architects november 1-én ismét Budapesten koncertezik, további részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+3 #4 rubikkocka 2016-07-23 20:17
Na még egyszer, kicsit érthetőbben :D

Dettó ezt akartam írni. Bármelyik alműfaj esetében - a jobb esetben évi 1-2 valamennyire újító albumot nem számítva - egy helyben topogás van. A többi album maximum a műfaji sablonokat pakolgatja jól és élvezhetően, de nem mutat semmi újat.
Idézet
 
 
+1 #3 rubikkocka 2016-07-23 20:14
Idézet - matheus:
A cikk első bekezdése viszont kicsit bassza a csőrömet, hiszen az ott leírtakat szinte bármelyik keményzenei műfajról el lehetne mondani (progmetálon meg fúziós dolgokon kívül), viszont mindig csak a metalcore kapja meg a "süllyedő hajó" titulust, holott itt is születtek azért előremutató anyagok (Northlane, Silent Planet, Napoelon, Beartooth, Issue, Good Tiger, The Safety Fire...).


Dettó ezt akartam írni. Bármelyik al-műfaj esetében a jobb esetben évi 1-2 valamennyire újító albumot nem számítva egy helyben topog és maximum a műfaji sablonokat pakolgatja jól és élvezhetően.
Idézet
 
 
+4 #2 matheus 2016-07-23 12:10
Nos, az előző lemezzel tényleg rohadt magasra került a léc, számomra nem is sikerült megugrani, de így sem panaszkodhatok. Az év egyik (ha nem) legerősebb metalcore anyaga. Már csak a Gone With The Wind-ért és a Memento Mori-ért is megérte megírni ezt a lemezt.
A cikk első bekezdése viszont kicsit bassza a csőrömet, hiszen az ott leírtakat szinte bármelyik keményzenei műfajról el lehetne mondani (progmetálon meg fúziós dolgokon kívül), viszont mindig csak a metalcore kapja meg a "süllyedő hajó" titulust, holott itt is születtek azért előremutató anyagok (Northlane, Silent Planet, Napoelon, Beartooth, Issue, Good Tiger, The Safety Fire...).
Idézet
 
 
#1 Chim 2016-07-23 09:24
Elkezdtem hallgatni az albumot, és nem tudtam, hogy mikor váltott át egy másik számra. Annyira egysíkú az egész, kb mintha az előző albumot hallgattam volna. Meg az az előttit. Az énekes screamelése semmit nem változott, azt az egy hangsávot tudja és kész, mintha mindig ugyanazt énekelné ugyanúgy. Nekem nem nyújtott semmi újat az album. a The Here And Now volt az utolsó jó albumuk, amiben valami mást csináltak. Ez az utóbbi három mintha ugyanaz lenne.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.