Shock!

október 29.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Angertea: Distrust

Angertea: DistrustHa van magyar zenekar, amely az igazi széllel szemben pisáló attitűd szobra lehetne, akkor az a nagymágocsi trió. Már maga ez a tény, mármint hogy a fővárostól távol élnek és alkotnak, eleve meghatározott egy csomó dolgot: bizonyos körökön belülre nem voltak képesek bekerülni, másokon belülre pedig ők maguk nem igyekeztek olyan nagyon.
megjelenés:
2011
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 23 Szavazat )
Hiába jobb zenészek a magyar mezőny nagy részénél, mégis ugyanolyanok, mint bárki más: nincs bennük semmi felhajtás, arcoskodás, kivagyiság, ilyesmi. És hiába művelnek agyasabb és öntörvényűbb zenét, mint kábé bárki más idehaza, ennek ellenére szerencsére hiányzik belőlük az a sok pályatársra jellemző elborult, „hogy én milyen kurvára meg nem értett művész vagyok" – magatartás. Ezek a srácok ugyanis bármikor kaphatóak egy jó kis baromkodásra – a fentiek igazáról pedig bárki meggyőződhet, akár az által is, hogy elmegy egy hangversenyükre. És most – cirka tizenöt év és három fokozatosan növekvő színvonalú nagylemez után – elérkezettnek látták az időt arra, hogy egy kicsit kifelé, az országhatárokon túlra is tekingessenek. Erre, vagyis egy külföldi kiadó felkutatására lenne hivatott a három tételes Distrust EP, amit a szemfüles netezők már egészen jól ismerhetnek, hiszen a közelmúltban heti rendszerességgel tett elérhetővé róla egy-egy dalt a szentesi hármas.

Kezdjük hát a fenti szempontból leglényegesebb infóval, amit úgysem lehetne megkerülni (nem mintha akarnám): az EP létrejöttében bizony több legendás arc is közreműködött, és ez a szöveg ezúttal tényleg több üres dumánál. A felvételeket irányító dystopiás Vári Gábor ugyan még nem tartozik közéjük, de az tuti, hogy kivétel nélkül igényes munkát szokott kiadni a kezei közül - jómagam is sokszor megdicsértem már, most sem tehetek másként. Na de a keverést végző Neil Kernon (kavart ő már Cannibal Corpse, Queensryche, Nile és Nevermore lemezeket is) és a maszterizáló Alan Douches (ő is ismerős lehet innen-onnan sokaknak) azért már elég nagy nevek, nem?!? De még nincs vége a sornak! Az EP címadójának bevezető és záró basszusharmóniáit ugyanis nem más játszotta fel – és most tényleg felkérünk minden igaz hitű stoner embert, hogy boruljon le a név hallatán! – mint Scott Reeder! Na, ugye!?! Gyengébbek kedvéért azért idepötyögöm, hogy ez bizony az a Scott, a Kyuss/Unida/Goatsnake triász szőke, szakállas, zseniális rockhippije. És persze ne feledjük a sorból a jó Vörös Attilát sem, aki mintha csak a cirka másfél hete a Cadaveres kritikában lerótt megállapításomat kívánná alátámasztani, miszerint mostanában tényleg mindenhol ő bukkan fel. És hogy ez a sok vidám cimbora miképpen keveredett Mihály Gergelyék közelébe, hamarosan kiderül a srácokkal készített interjúnkból (úgyhogy maradjanak velünk a reklám után is!).

De hogy a zenéről is ejtsünk már némi szót: a kezdő Frog In The Oven viszi tán' leginkább tovább a lassan már tipikusan angerteásnak mondható vonalat, a széteffektezett-recsegő-ropogó nyitást követően bejön minden összetevő, ami már a Rushing Towards...-on, pláne a Twenty-Eight Ways To Bleeden is magával ragadott. Gergő elkínzott üvöltései, örvénylő gitártémái, Peralta Miguel és Bárkai László, vagyis Ottó egymást segítő-kiegészítő alapozása, a gyomrozó basszusfutamok, a hirtelen tempóváltások, és az egésznek az a nehéz levegőjű, kényelmetlen, fojtó atmoszférája, aminek a mélyén azért felsejlenek a dallamok és a szépség is, csak hát jócskán le kell ásni értük. Mindez bő hét percben – nem árulnak hát zsákbamacskát a srácok.

A szintén nem rövid címadóban aztán ott bugyborékol Mr. Reeder bőgője, majd szépen kibontakozik az EP legjobb darabja, súlyos és vaskos, mint egy bálnapöcs, viszont a srácokhoz képest meglepően lineáris felépítésű, letisztult darab. Ha Gergő hangjában nem bujkálna ott örökkön-örökké az az alteros-grunge-os mellékíz, a zene alapján megpróbálkoznék a sludge-os jelzővel is. A záró Streams pedig egy lassú, tiszta (majdnem lírai) dal a barátságról, egymásra utaltságról, és szó se róla, tényleg nagyon szépen szólnak a hangszerek, különösen az akusztikus gitárok a dal elején és végén, és a basszus is csak egy hajszállal lett előrébb keverve, mint kellene.

Hát igen, ahogy mondtam, az Angertea eddig sem adta könnyen magát, és hát nemigen tesznek máshogy a Distruston sem, viszont ezúttal mintha azért több lenne a fogódzó az egyszeri zenehallgató számára. De nincs is miért szaporítani a szót, hiszen az EP tokkal-vonóval, borítóval-képekkel-szövegekkel letölthető ingyé' innen, ni: www.angertea.com/distrustEP666/. Ja, hogy ezzel kellett volna kezdeni? Nem mondjátok...

 

Hozzászólások 

 
#2 Guest 2011-02-10 06:55
tenyleg jo!
Idézet
 
 
#1 Szikla Joe 2011-02-06 19:51
Jó zene!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.