Shock!

október 30.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Alone In The Moon: Glamour Grunge

aloneinthemoon_cA Várhidi Adrián (haveroknak csak Adrian von Castlebridge) vezette Alone In The Moont kábé két éve ismertem meg. Számomra akkor a semmiből tűntek elő, és lettek egyből az egyik legnagyobb reménység ezzel a grunge/stoner/hard rock keverékkel, amit – szerencsére – elég agilis módon nyomatnak. Ebből a státuszból a Glamour Grunge által sem kerülnek ki, újabb hat számuk (+négy, néhány pillanatnyi hosszúságú átvezető) ugyanúgy igen magával ragadó, mint a Collection Of Great Generational Anthems dalai voltak, bár azokat egy fokkal talán erősebbnek éreztem.

De továbbra is a '90-es évek zenei hangulatának értő megjelenítése folyik itt, mégsem mondom azt, hogy ez a dalcsokor akkor is simán megjelenhetett volna, mert Adrián szövegei tipikusan olyan dolgokról szólnak, amik a mostani huszonévesek és fiatalabbak (és öregebbek) mindennapjait meghatározzák: a netes kommentszekciók megmondóemberei (The Jury), a fitnesznácik a Body Police-ban (szia, Zoli!), és mindenekelőtt a szociális média állatkertjének lakói, a kacsacsőrű emlősöktől az ezüsthátú gorillákig. Akik nap mint nap azt sulykolják beléd: az ő csajuk melle nagyobb, az ő farkuk hosszabb, az ő barátaik szebbek, az ő kocsijuk gyorsabb, szebb helyekre járnak nyaralni, több pénzük van, és egyébként is, mindent egybevetve: az ő életük jobb. És aki arra fogékony szerencsétlen, az szépen lassan kezdi magát rohadt ramatyul érezni miatta. Mert végső soron, ne tagadjuk, éppen erről szól a Facebook meg az Instagram, és erről szól a remek elnevezésű #MyLifeIsBetterThanYours is. (Nem is értem, miért nem ez lett egyben az EP címe is.) És akkor beugrott, hogy ugyanezt a dolgot egy teljesen eltérő világban, teljesen eltérő eszközökkel egy teljesen eltérő csapat, a CPg úgy fogalmazta meg, hogy „Hol mindig kék az ég, hol mindig zöld a fű, hol nincsenek problémák, ott mindenki tetű!". Úgy látszik, változhat bármi, a lényeg tényleg ugyanaz marad.

megjelenés:
2017
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Zeneileg aztán van itt energikus dühöngő a 27 képében, izgága ritmusú, izgalmas darab (The Jury – személyes kedvencem), súlyos döngölde (Body Police), szükségszerű töltelék (Be A Woman!) és szétszólózott jammelés az EP-t záró Recluse-ban. Utóbbi a nagyvárosi ember elvágyódásának dala, mindegy mi jön, hegyek, vagy erdők, csak el innen, távol az emberektől. Ez sem új téma ugye, Rousseau óta sokan foglalkoztak vele, hogy kivonulnak a társadalomból, de csak kevesen vágnak igazán bele. Maga a dal persze ettől még kifejezetten jó, mind Adrián, mind pedig a Simon Zoltán/Menyhárth Balázs ritmusszekció kellően odateszi magát. Mint ahogy szokás szerint Vári Gábor is, aki ezúttal is egy lélegző, élő hangzásképet ajándékozott az anyagnak.

Zenéjében a grunge nagyjai közül továbbra is leginkább a Soundgardenhez tudnám hasonlítani az AITM-t, ez pedig ugye ebben az évben egy tragikus többlet-tartalommal is felruházza a zenét, úgyhogy szép volt, fiúk, és nincs más hátra, mint előre: várjuk a kettes nagylemezt!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.