Shock!

október 29.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Accept: Blind Rage

0403acceptElég nehéz kliséhalmozás nélkül összehozni ezt az ismertetőt, hiszen az Acceptről alapvetően mindenütt ugyanazokat írták le az elmúlt években, és mi sem képeztünk kivételt ez alól. A lényeg annyi, hogy a '80-as évek egyik legnagyobb német heavy metal csapata úgy tért vissza a színre a 2010-es Blood Of The Nations lemezzel, ahogy azt a nagykönyvben megírták. A végeredmény abszolút méltó volt a régi remekművekhez, sőt, egy ligában játszott azokkal, ami nagyon ritka a hasonló esetekben, de az embernek közben egy pillanatig sem kellett kínosan feszengenie, mondván, hogy a sztori kizárólag a régi leves felmelegítéséről szól, és nem több vegytiszta nosztalgiánál. Az újkori Accept egy tekintetben biztosan túlmutat a régin: Mark Tornillo sokkal jobb énekes, mint Udo Dirkschneider, és pont. A mai felállás életképességét az bizonyítja a legfényesebben, hogy a bandával kapcsolatban szinte teljesen hiányoznak az Udót visszasíró arcok, én legalábbis nem nagyon ütközöm bele ilyen véleményekbe sehol. Ez az elfogadás bizony még a hasonló szintű visszatéréseknél is ritkább, hiszen mint tudjuk, a régi ugye mindig sokkal jobb volt...

megjelenés:
2014
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 37 Szavazat )

Másokkal ellentétben kritikátlannak azért nem szeretnék tűnni Wolf Hoffmannékkal szemben, mert a diadalmas visszatérést követő Stalingradnál már határozottabban visszafogottan reagáltam a hallottakra. Szó se róla, tetszett az album, de azért nem annyira, mint a Blood Of The Nations. Utána persze jött egy újabb elementáris magyar buli, és ismét megadtam magam nekik, viszont ha Acceptre támad kedvem, akkor a régi alapművek mellett mindig a Blood ugrik be, nem pedig a folytatása. Nincs gond a Stalingraddal sem, de az elődjét határozottan erősebbnek érzem a mai napig, egyszerűen több volt rajta a karakteres, hosszabb távon is a banda koncertrepertoárjába kívánkozó darab. Bevallom, kicsit tartottam tőle, hogy ez a tendencia a Blind Rage-nél is folytatódik majd, főleg, hogy a klipesített nyitónóta, a Stampede nem is igazán vágott a földhöz. Inkább alapjáratos újkori Acceptnek tűnt, és nem olyan modern klasszikusnak, mint a Teutonic Terror, a The Abyss vagy a Pandemic. Aztán megjött a teljes anyag, és egyből minden a helyére rázódott. A Blood Of The Nations etalon voltát továbbra sem nagyon veszélyezteti semmi, és lehet, hogy ez már így is marad, de a Stalingradnál szerintem határozottan erősebb ez az album.

Ja, és hogy akkor most indokoljam is meg, ugye? Az nem lesz egyszerű, mert a banda igazából most sem csinál gyökeresen mást, mint az előző két albumon, ráadásul a stílusuk eleve összekeverhetetlen. Abban viszont igazat mondtak, hogy most mintha kicsit még jobban rágyúrtak volna a fogósságra, a karakteres, azonnal megjegyezhető dallamokra. Ebből fakadóan a Blind Rage-en több a gyorsan fülbemászó téma, mint a Stalingradon, és szerintem éves távlatokban nézve is több szám kapaszkodik majd meg ebből az eresztésből a turnéműsorban, mint a két évvel ezelőttiből. Továbbra is tartom, hogy a Stampede nem tartozik a lemez csúcsnótái közé, annyira nem is értem, miért pont erre építettek első körben, de ez manapság, a poszt-klipes világban, amikor a többség nem is teljes lemezeket hallgat, talán nem is olyan lényeges. Inkább az igazán fontos, hogy az album összességében nagyon jól sikerült, és számos kiemelkedő nótát rejt.

Szintén muszáj kiemelni, hogy a csapat most már határozottan bátrabban bánik Markkal, és nagyobb teret hagynak neki az acceptesen smirglis témáktól eltérő énekdallamokhoz is. Az egyik legnyilvánvalóbb példa erre pont személyes kedvencem, a lemez vége felé megbúvó The Curse, egy igazi melodikus heavy metal mestermű tízpontos refrénnel, ahol Tornillo mindent megmutat a torkában rejtőző fegyvertárból. A zenei alapokat tekintve is roppant erős nóta ennek köszönhetően egyenesen himnikus magasságokba emelkedik, hogy aztán Wolf egy egészen briliáns, csodálatos gitárszólóval koronázhassa meg az egészet. Ugyanezeket az erényeket tükrözi a From The Ashes We Rise is, ahol Mark szintén elsőrangú, a csapattól cseppet sem nyilvánvaló melódiákat kanyarít az alapokra, de a szintén dallamosabb, leállósabb Wanna Be Free is elég atipikus darab, ilyen énekdallamokat Udóból soha az életben nem lehetett volna előcsalogatni (bár összességében azért messze nem akkora telitalálat, mint a másik két említett dal). Ezek mellett pedig természetesen ott vannak a védjegyszerű, szögletes, irgalmatlanul hatásos riffekre épülő Accept-gránátok (Trail Of Tears, 200 Years, Bloodbath Mastermind, Final Journey), illetve a kimértebb darabok is (Fall Of The Empire). Ha pedig még egy kedvencet kell mondanom, az mindenképpen a Metal Heart korszak hangulatát megidéző Dark Side Of My Heart lenne elegáns húzásával. És Mark mellett muszáj megemlítenem a gitárszólókat is, ezen a téren ugyanis még Accept-mércével nézve is kiemelkedő a produkció.

Akad egy-két dal (és tényleg csak egy-kettő), ami nem lesz a kedvencem, de ettől a Blind Rage még simán az év legjobb színtiszta heavy metal albuma eddig. Nagyon várom az októberi koncertet, és remélem, végre a Midnight Movert is előszedik majd!

 

Hozzászólások 

 
#13 eath 2015-05-15 15:36
Vicces, mivel teljesen ugyanolyan a hangtónusa, mint Udonak, így nem igazán állja meg nálam az a kijelentés a helyét, hogy: "Mark Tornillo sokkal jobb énekes, mint Udo Dirkschneider, és pont." A közelébe nem megy Udonak, persze ez is ízlés kérdése, és tetszik vagy nem, de Udoval volt Accept az Accept, és nem lehetett összetéveszteni sem a Judassal sem semmi mással!Az album maga szuper, de uram bocsáss Balls to the wall marad a szívem csücske és az igazi Accept!A másik a Metal Heart!
Idézet
 
 
#12 neal and jack and me 2014-12-22 21:22
a death row lemezük októberbe' volt 20 éves. az is jó elbum, megért volna egy megemlékezést.
Idézet
 
 
-5 #11 nekem8 2014-10-27 12:14
Na rátaláltam erre a cikkre is.
Az a legeslegnagyobb bajom ezzel a lemezzel, hogy semmi új nincs benne. Úgy érzem, mintha a blood lemezt próbálták volna újra elővenni, és nagyon hasonló számokat írni. És nem csak az önismétlés a probléma, hanem hogy egyszerűen én már nem vagyok vevő 600-szor ugyanazokra a dallamokra. Egyetlen kivétel van, az pedig az acdc (de ők egyébként egy nagyon összetett témakört alkotnak, ezt most hagyom is), de egyébként minden banda esetében rühellem, ha önismétlés jelenik meg, és azt akarják velem megetetni. Ez történt most az accept esetében, meg az új exodus esetében. Egyszerűen nincs keret arra, hogy ugyanazt és ugyanazt vegye meg az ember újra meg újra. Ez nonszensz és a rajongók lehúzása is. Reméljük legközelebb valami pofásabb lemezzel jönnek elő.
Idézet
 
 
#10 bogar 2014-09-11 19:28
Idézet - Silenoz:
Volna egy kérdésem, ugye a 96-os Predator lemez volt amin utoljára Gaby írta a dalszövegeket, azóta ki a szerző?


Wolf, Peter és Mark
Idézet
 
 
#9 Silenoz 2014-09-10 12:12
Volna egy kérdésem, ugye a 96-os Predator lemez volt amin utoljára Gaby írta a dalszövegeket, azóta ki a szerző?
Idézet
 
 
+1 #8 Hory94 2014-08-31 14:08
Azért az a rusnya német törpe is tudott balladákban énekelni, lásd pl a Can't stand a night, vagy a Seawinds, a korai lemezekről, ugyanakkor gondolom az sem véletlen, hogy a The Kinget, a No time to loose-t Baltes énekli, de szerintem ez inkább elvi kérdés volt, hogy ő csak heavy metált. Aztán a xy-"tor" lemezein inkább már csak a műanyaggyártás ment.
Idézet
 
 
+19 #7 JamesSmith 2014-08-21 16:00
Valamit ne felejtsünk el! A legfontosabbat. Mark Tornillo énekessel eddig csak MINŐSÉGET produkáltak. Manapság ritka az ilyen egyenletes magas színvonal. :)
Idézet
 
 
+1 #6 M 2014-08-21 15:47
Nekem annyira nem kenyerem ahogy nyomják, de stílusában korrektnek nevezhető. A borító meg egész pofás lett.
Idézet
 
 
+1 #5 Edu 2014-08-21 09:34
Valóban egész jó lett ;D.
Idézet
 
 
+3 #4 kamikaze 2014-08-21 07:38
Idézet - robidog:
Ja, és bocs de én csak azóta tudok lelkesedni az Accept-ért mióta nem az a rusnya német törpe az énekes.

Láttad mostanában Tornillot sapka nélkül? Majd ha igen, akkor jelentsd ki ezt ilyen határozottan! :D
Egyébként persze jó hangja van, és a lemez is nagyon jól sikerült! Csak azt az állandó vicsorgásukat tudnám feledni, leszokhatnának már róla! Felnőtt férfiemberektől baromi cikis. Majd ha lesz velük egyszer interjú, megkérdezhetnét ek, hogy arra mi szükség van, de előtte a menekülési útvonalat biztosítsátok! :D
Idézet
 
 
+8 #3 Valentin Szilvia 2014-08-21 07:24
Idézet - robidog:
Simán év végi lista top3-as lemez, pedig hál Istenek igencsak erős évünk van eddig!
Napok óta egész egyszerűen nem tudok mást hallgatni.
Ja, és bocs de én csak azóta tudok lelkesedni az Accept-ért mióta nem az a rusnya német törpe az énekes.


Én is. :)
Idézet
 
 
-1 #2 Gábor 2014-08-21 07:13
Én meg azóta nem.
Udo-tól eltérően irritál a hangja.
Dehát mint tudjuk, ízlések...
Idézet
 
 
+5 #1 robidog 2014-08-21 07:06
Simán év végi lista top3-as lemez, pedig hál Istenek igencsak erős évünk van eddig!
Napok óta egész egyszerűen nem tudok mást hallgatni.
Ja, és bocs de én csak azóta tudok lelkesedni az Accept-ért mióta nem az a rusnya német törpe az énekes.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.