Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A Barba Negrában játszik Vinnie Paul és a Hellyeah

0513hellyeahJúnius 7-én Budapesten lép színpadra a Pantera egykori dobosa, Vinnie Paul által alapított, groove metalos Hellyeah. A zenekar a tavalyi Fezen fesztiválos fellépését követően ezúttal kifejezetten klubkoncerten szeretné bemutatni erejét, ezért a buli zárt helyszínen, a Barba Negra Music Clubban kerül megrendezésre.

A texasi bandát 2006-ban keltette életre a testvére és muzsikustársa, Dimebag Darrell 2004-es tragikus halála után a muzsikáláshoz visszatérő egykori Pantera- és Damageplan-dobos, Vinnie Paul, valamint a Mudvayne énekese, Chad Gray. A csapatba a Nothingface gitáros Tom Maxwell szállt még be, ők jelentik a zenekar keménymagját, alapját. Szintén fontos tagja volt a zenekarnak a 2007-ben csatlakozó Bob „Zilla" Kakaha basszusgitáros, akit azonban tavaly Kyle Sanders váltott, valamint a másik gitáros Greg Tribbett (Mudvayne), aki tavaly azonban kiszállt a csapatból.

A banda debütáló korongja, amely a csapat nevét viseli, 2007 áprilisában jelent meg, és a Billboard eladási listáján a kilencedik helyig jutott. A második, Stampede című lemez három év szünet után jelent meg, 2010-ben. Ezen a korongon játszott először a banda kötelékében Bob Zilla bőgős. A Stempede sikeresebb lett elődjénél, hiszen a Billboard lista nyolcadik helyéig tornázta fel magát. A Band Of Brothers című harmadik album Jeremy Parker (Godsmack, Evanescence) producer közreműködésével készült el 2012-ben. A Hellyeah a következő évben olyan jelentős fesztiválokon játszott, mint a Download Festival, vagy a Graspop Metal Meeting. A zenekar negyedik albuma, a Blood For Blood tavaly júniusban jelent meg.

A Hammer Concerts bemutatja:
Hellyeah
Room Of The Mad Robots

2015. június 7. vasárnap 18 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Belépő: elővétel 3999 Ft, a helyszínen 4999 Ft.
Jegyek kaphatók: Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking, a metalshop.hu oldalon, valamint a Ticketportal hálózatában

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.