Shock!

december 04.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Extreme - Párizs, 2014. június 23.

0712extremeLusta ember lévén kicsit nehezen tartom a lépést munkatársaimmal, hiszen ma már a legtöbb koncertbeszámolónk legfeljebb két-három nappal az esemény után kikerül. Ha részt vettem az adott bulin, bizony magam is kíváncsian várom tanult kollégáim sorait, és fesztelen „cégkultúránknak" köszönhetően megvan az a lehetőségeim is, hogy direktben a szerzőhöz intézzek pár keresetlen szót, ha nem tetszik némely, az adott koncerttel kapcsolatos gondolat. Ha viszont én vagyok a soros, ezeket a szűkös határidőket nehezebben viselem a többieknél, éppen a lustaságom miatt. Nyilván egy exkluzív tudósítás esetében kicsit több mozgástere van az embernek, hiszen azt nem várják egy csomóan. Viszont pont a fentiek miatt afféle inside joke ugratásnak, kedves sürgetésnek vettem, hogy ezen buli másnapján pont egy Extreme hírrel nyitottuk a napot.

Sajnos mivel ez a buli kéthetes nyaralásunk második napján zajlott le, ha akartam, sem tudtam volna sietni a cikkel. De azt mondom, érdemes volt kivárni, hogy elkészüljön a beszámoló, és nem azért, mert Pulitzer-díjas cikket hozok össze, hanem mert itthon is sokan tudják, micsoda különlegességnek számított az igen ritkán turnézó Extreme idei európai kanyarja: ezúttal mindenféle kerek évforduló és egyéb apropó nélkül fogták magukat, és ezen a kábé tíz koncerten egy az egyben elnyomták minden idők egyik legtökéletesebb dallamos rocklemezét, az 1990-es Pornograffittit. Ha pedig funkos hatású rockzenéről beszélünk, ez az alkotás az etalon.

időpont:
2014. június 23.
helyszín:
Párizs, Bataclan
Neked hogy tetszett?
( 6 Szavazat )

Igaz, ha jobban belegondolunk, mégiscsak van idén kerek évforduló, mégpedig az első lemezük megjelenéséé, amely ugyan mai füllel újrahallgatva remek (korábban nem voltam oda érte, de elsősorban a Mutha dal miatt), ám a Pornograffittivel olyan minőségi ugrást hajtottak végre egy év alatt, amely ha nem is példátlan a rockzene történelmében, de mindenképpen párját ritkító. És mivel a visszatérés utáni Saudades de Rockkal együtt is összesen öt lemezt csinált a zenekar, nem is igazán lehetett ráunni a zenéjükre, ami ugyan kilométerekről felismerhető, de emellett mindegyik anyag egy külön világ. Szóval még csak azt sem mondanám, hogy az itt megidézett klasszikus „A" legjobb albumuk, mert a sokat köpködött Waiting For The Punchline ugyanolyan nagy kedvencem, míg a III Sides To Every Story minden idők egyik legprogresszívebb „hajmetal" alkotása. Az pedig Nuno, de főleg Gary Cherone egyéb munkáiból is kiderül (nagy rajongója vagyok a Van Halen III-nak, a Hurtsmile-nak, de még a Tribe Of Judahnak is), hogy ha ez a két zseniális faszi összeáll nem kevésbé tehetséges ritmusszekciójával, akkor az nagyot robban. Erről mindenki meggyőződhetett a Take Us Alive képanyagának segítségével, én pedig azonnal online jegyvásárlásra indultam, amint kiderült, hogy párizsi tartózkodásunkkal egyidőben bukkan fel ott a banda. Hozzáteszem, ez nagyon jó húzásnak bizonyult, mert frankón sold out volt a buli, szóval nem egészen értem, miért nem hozták el legalább Münchenig a turnét, sőt, Bécs is teltházas lett volna, ha már egy magyar koncert utópia-számba megy. Nekem ez kicsit túlzott óvatosságnak tűnik, és tényleg baromira sajnálok mindenkit (nemcsak honfitársaimat), aki nem láthatta ezt a show-t.

A setlist:

01. Decadence Dance
02. Li’l Jack Horny
03. When I’m President
04. Get The Funk Out
05. More Than Words
06. Money (In God We Trust)
07. It (’s A Monster)
08. Pornograffitti
09. When I First Kissed You
10. Suzi (Wants Her All Day What?)
11. Flight Of The Wounded Bumblebee / He-Man Woman Hater
12. Song For Love
13. Hole Hearted
14. Play With Me
15. Rest In Peace
16. Am I Ever Gonna Change
17. Midnight Express
18. Cupid’s Dead

Úgy gondolom, teljesen felesleges az Extreme négy zenészének képességeit ecsetelni, tényleg zsenik mind, és amikor zenélnek, annak olyan húzása van, ami nem mindennapi. Pat Badger basszer egyenesen jobb énekes is, mint Cherone (a Decadence Dance elején jutott neki egy szólósor), viszont Gary frontemberként is nagyon odateszi magát, és itt legalább tényleg nem csalnak a vokálokkal, ami manapság már nagy szó: egyedül a fúvós témák jöttek gépről. És a csapat tényleg lenyomja a Pornograffittit elejétől végéig, szépen sorrendben, szinte megállás nélkül, a franciák pedig tényleg igazán forró hangulatot csinálnak ehhez: érkezésünkkor kellemes légkondis idő volt a teremben, az első félóra után viszont kábé 45 fokra megy fel a hőmérséklet. De nem számít a szauna, meg az sem, hogy egész nap 30 fokban jártuk a várost, a dalok húznak, élmény ott lenni. A már említett DVD már csak azért is mérvadó, mert a Decadence Dance és az It('s A Monster) verzéket ugyanúgy hangosan énekli a közönség, mint otthon, Bostonban, és még a hely is hasonló (a pár éve rövid időre feltámadt és mostanában újra beinduló Szikra Mozi jutott még eszembe róla), az egyetlen sajnálatos tényező, hogy a pornograffittis dalok kiszorítják a Saudades számait – pláne, hogy a lemez hat év után, ha lehet, még jobbnak tűnik, mint megjelenésekor.

Na sebaj, kapunk azért még pár nagy nótát ráadásnak, és előtte még a Hole Heartedban egy kis Crazy Little Thing Called Love-ot is. A When I First Kissed You mondjuk annyira nem való koncertre, noha jó kis stílusgyakorlat, meg persze Nuno klimpírozása is kellemes az elején, de a többi lassú azért nagyobbat szól. És valószínűleg abban sincs semmi meglepő, hogy a More Than Words-öt – bár nagy ováció fogadja – nem éneklik hangosabban a nézők, mint a többit. A nettó két órás műsoridő a szuperintenzív Cupid's Deaddel zárul (még mindig szenzációsak azok a szinte Dream Theater-szerű témázgatások!), én pedig most már biztos, hogy nagyon kevés olyan bandát tudnék mondani, amit mindenáron látni akartam egyszer. Ha bármikor ismét lesz Extreme-turné Európában, vagy felbukkannának bármilyen fesztiválon a jövőre esedékes lemez megjelenésekor, mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy bátran utazzon, csalódás kizárva.

 

Hozzászólások 

 
+3 #4 neal and jack and me 2014-07-14 07:57
az, hogy melyik a legjobb szám róla, teljesen relatív. neked ez, nekem meg az :)
Idézet
 
 
+2 #3 Palinkas Vince 2014-07-14 07:50
Egyáltalán nem lóg ki annyira a Punchline az életműből, mint azt sokan mondják. És a Tell Me Something..., ami a koncertanyagon is fenn van, még csak nem is a legjobb szám róla. És persze a Midnight Express is onnan van.
Idézet
 
 
+2 #2 neal and jack and me 2014-07-13 23:10
a waiting nálam 10/10-es mestermű. nemhiába fikázzák úton útfélen :)
Idézet
 
 
+2 #1 Joel Simoni 2014-07-12 16:56
"szóval nem egészen értem, miért nem hozták el legalább Münchenig a turnét."

Nürnbergig elhozták, ami csak kb. 90 km-el több, mint München.
Szóval aki nagyon akarta, megnézhette őket.

A Waiting for the Punchline lemeznek neki futok ismét, anno nagyon nem jött be, még élőben sem, az MTK pályán játszottak róla néhány nótát még a megjelenés előtt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.