Shock!

október 15.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Slayer: Divine Intervention

0514slayercTulajdonképpen mondhatnám, hogy ez a kedvenc Slayer lemezem, mégis hezitálok, hiszen a szomorú aktualitás kapcsán szintén alaposan kivesézett South Of Heavent is megilletheti ez a jelző. Az mindenesetre biztos, hogy az 1994-es lemez az egyik legnagyobb favoritom a csapattól, és ennek több oka is van. Ez volt az első anyaguk, amit megjelenésekor már ismertem, sőt, előtte egy jó évig tűkön ülve vártam én is, ezzel a turnéval láttam őket először (azóta is esélytelen, hogy ennyi nótát halljunk róla élőben), és ez volt az a pont, amikor világossá vált számomra, hogy az agresszivitás nonpluszultráját a zenében Slayernek hívják. Azokban az években is velem voltak, amikor kevesebb thrasht és zéró death metalt hallgattam, és itt vannak velem ma is, amikor idősebb fejjel ismét nyitott vagyok a durvább hangzásokra.

megjelenés:
1994. szeptember 27.

kiadó:
American
producer: Rick Rubin, Toby Wright & Slayer

zenészek:
Tom Araya  - ének, basszusgitár
Kerry King - gitár
Jeff Hanneman - gitár
Paul Bostaph - dobok

játékidő: 36:29

1. Killing Fields
2. Sex. Murder. Art.
3. Fictional Reality
4. Dittohead
5. Divine Intervention
6. Circle Of Beliefs
7. SS-3
8. Serenity In Murder
9. 213
10. Mind Control

Szerinted hány pont?
( 87 Szavazat )

Fontos még megjegyezni, hogy a Divine az életműben az alulértékeltebb anyagok közé tartozik. Aki velem egyidős vagy idősebb, emlékezhet rá, hogy a maga idejében egyáltalán nem fogadta itthon sem üdvrivalgás. Elég csak visszaemlékezni a korabeli Metal Hammer kritikára, amely a Seasons In The Abysshez képest visszalépésként tekintett a lemezre, ráadásul egy klasszikus mondatot is adott az utókornak („minden középtempós betétre rá lehet énekelni a War Ensemble 'how many people I can kill' sorát"), az olvasói levelek közül pedig a pro-kontra véleményeket ütköztető „Hitvány Intervention (?)" című válogatás emlékezetes.

Akkor sem értettem és ma sem világos, hogy egy Slayer-kedvelő embernek (legyen bár gumitresser vagy olyan, aki „éli" a metalt) mi nem tetszhet ezen a lemezen. Való igaz, akkoriban elég ritka volt a négyévenkénti megjelenés, és a felfokozott várakozás által generált feszültség az elvárásokat is irreális szintre emelte. Meg persze a négy év alatt a publikumnak volt ideje alaposan megismerni a mindaddig legdallamosabb (???), legigényesebb, legemészthetőbb Slayer művet, a Seasons In The Abysst. Elképzelhető, hogy sokan még letisztultabb anyagot vártak, és emiatt arculcsapásként érte őket az az intenzitás, amivel a csapat végigsikálta a 36 és fél percet. Visszalépésnek azonban semmiképpen sem nevezhető az itt hallható zene, maximum annyiban, hogy a Reign In Blood hangzása és energiája lehetett a mérvadó a csapat számára. Igaz, nemrég olyan véleménnyel is találkoztam, miszerint az album csapnivalóan szól. Én ezt inkább természetes soundnak mondanám, és az is igaz, hogy egy minimális koszosság is beficcent, de ettől még feszes és kellően súlyos az összkép.

0514slayer1Ami pedig a dalokat illeti, azok egytől egyig szenzációsak! Nem lehetett véletlen, hogy pont a dobintrós Killing Fieldsnek jutott a nyitó szerep: Paul Bostaph parádés alakítása hallatán rögtön az elején elfelejtettük Dave Lombardót, a kezdő rifforgia pedig azonnal világossá tette, hogy a Slayer visszatért, és nem kívánja senkinek átadni vezető pozícióját. Tanítani való, ahogy a tördelt tempójú verzéktől eljutunk a katartikus begyorsulásig – nem kétséges, hogy minden idők egyik legjobb Kerry King szerzeményét tiszelhetjük ebben a dalban. Jeff Hannemann inkább a lemez második felén brillírozott, neki köszönhetjük a Slayer-mércével nézve akár progresszívnek is nevezhető címadó alapjait (micsoda témák vannak itt is!) és a 213 című hátborzongató, szintén igen komplex, mégis „slágeres" szösszenetet. A zúzdák egyik legjobbját, a záró Mind Controlt együtt szerezték (utána az ember kicsit meglepődik a csenden), de ez a lemez alapvetően nem az egyéni teljesítményekről szól. Hosszú kihagyás után új dobossal tértek vissza legszebb férfikorukban, megváltozott zenei klímában – valamilyen szinten tehát bizonyítaniuk is kellett, talán ezért is a sok gyors sikálás (Sex. Murder. Art., Circle Of Beliefs – zseniálisak!), amelyeket emellett hihetetlenül precízen raktak össze. Még a csont hardcore/punk Dittoheadbe is nagyon komoly zeneiséget sikerült becsempészni a szólóval, pedig ez a dal (nem mellesleg az első klip volt az albumhoz) már az Undisputed Attitude-ot vetítette előre. Az örök kedvenc Hannemann-féle náci témát sem kellett nélkülöznünk (SS-3), ez az egyik dal, amire egy ponton tényleg rá lehet énekelni a 'how many people I can kill"-t, a másik pedig a szintén klipes Serenity In Murder refrénje. És ez azért messze nem az „összes középtempós betét" ugyebár...

0514slayer2

Ahogy említettem, ezen a turnén láttam őket először, és a Live Intrusion koncertvideó segítségével aki nem lehetett ott, az is meggyőződhet róla, miért jelentett mindez életre szóló élményt. Akkoriban öt nóta volt műsoron a lemezről (Killing Fields – a koncertfelvétellel ellentétben ezzel nyitottak Pesten, igen hatásosan, Dittohead, címadó, 213, Mind Control) – megannyi ritkaság ma már! Nagyon nagy mázli, hogy a felvétel évek hosszú szünete után végre DVD-n is elérhető, hiszen tökéletesen dokumentálja egy új korszak ütős kezdetét. És még a Divine belső borítójára tett elmebeteg rajongó is feltűnik, aki nem átallott a zenekar logóját pengével a karjába vésni...

 

Hozzászólások 

 
+3 #25 Dokibácsi 2014-12-24 22:41
Úh....pont a MH debütlemezéről szóló cikkről ugrottam ide. Megosztó volt ez a lemez anno (nálam maximálisan a pozitív oldalra került), ugyanakkor számomra is ez az utolsó klasszikus Slayer-anyag. És az az ominózus, rettenetesen hideg december 1. 1994-ben....A MH már beletaposott mindenkit a földbe, mikor is felvillant hátul a lézerekből összerajzolt pentagram, és a Killing Fieldsszel Kingék olyat vertek az arcunkba, mint egy teljes svunggal meglendített falbontó kalapács. Nagyon, nagyon sok bulin jártam, de ez örök emlék marad, a pusztítás kvintesszenciáj a volt az a koncert, death metal-bandák özöne könyöröghetne sírva azért a brutalitásért, amit akkor a fiúk leműveltek....
Idézet
 
 
+3 #24 miso 2014-07-30 22:49
Zseniális album.

A Dittohead és Killing Fields nálam benne van a top 10 Slayer dalban.

A Reign és a Seasons mellett a kedvenc Slayer albumom.
Az eddigi legújabb, a World Painted viszont nekem erősen túlértékeltnek hat, nem igazán tudtam megszeretni.
Idézet
 
 
+2 #23 Idun 2014-01-04 17:00
Idézet - Tomi:
Haha, emlékszem a Metal Hammeres kritikára. Minden idők egyik legjobb trash metal albuma volt ez már akkor is, csak egy dolgon vitatkoztam magamban az albumot hallgatva, hogy ez a jobb, vagy a South of Heaven... Mert többek között azt a szenzációs nyitást nehéz felülmúlni... És akkor elérkezett a címadó Divine Intervention, a kérdést örökre eldöntve! Sajnos ezek után már csak a Gemini tetszett tőlük, úgy igazán.


Tomi: nem trash, hanem thrash
Idézet
 
 
+1 #22 Dabasi András 2013-10-18 07:00
Én sokáig barátkoztam ezzel a lemezzel, de az egyik legnagyobb kedvencem lett. A címadó dal, az emlegetett SS3, majd az azt követő Serenity in Murder szerintem a csúcspont a lemezen, a 213 inkább egy tökéletesen megkomponált rémálom, de nagyon át lehet élni. Nekem ez a kedvenc lemezem tőlük, a Seasons lemezük az ezüstérmes, és a South of Heaven-é a bronz.
Idézet
 
 
+1 #21 Shownomarcy 2013-05-29 11:17
A különbség okáról ennyi jutott eszembe: ez már a 90-es évek.

Egyébként nekem meg azt mondta valaki, hogy a RIB-on az egyik szám verzéjét vagy refrénjét simán rá lehetne tolni egy másik számra. Mondom a francokat, ne hülyülj! Meghallgattam és tényleg passzolt.... :)
Idézet
 
 
+1 #20 tschaby 2013-05-21 10:37
Idézet - Palinkas Vince:
Idézet - tschaby:
Idézet - Tomi:
Haha, emlékszem a Metal Hammeres kritikára. Minden idők egyik legjobb trash metal albuma volt ez már akkor is, csak egy dolgon vitatkoztam magamban az albumot hallgatva, hogy ez a jobb, vagy a South of Heaven... Mert többek között azt a szenzációs nyitást nehéz felülmúlni... És akkor elérkezett a címadó Divine Intervention, a kérdést örökre eldöntve! Sajnos ezek után már csak a Gemini tetszett tőlük, úgy igazán.

Ott nevezték Hitvány Intervention-nek, vagy az egy másik kritika volt?


Olvasói levelek voltak, pro és kontra, kb. 4-5 és ennek az összeállításnak volt ez a címe a Súgd megben.

Ja-ja, köszi! Közben én is megtaláltam azt a Hammert. Nem volt egyértelmű a lemez fogadtatása már annak idején sem.
Idézet
 
 
+2 #19 Palinkas Vince 2013-05-19 17:36
Idézet - tschaby:
Idézet - Tomi:
Haha, emlékszem a Metal Hammeres kritikára. Minden idők egyik legjobb trash metal albuma volt ez már akkor is, csak egy dolgon vitatkoztam magamban az albumot hallgatva, hogy ez a jobb, vagy a South of Heaven... Mert többek között azt a szenzációs nyitást nehéz felülmúlni... És akkor elérkezett a címadó Divine Intervention, a kérdést örökre eldöntve! Sajnos ezek után már csak a Gemini tetszett tőlük, úgy igazán.

Ott nevezték Hitvány Intervention-nek, vagy az egy másik kritika volt?


Olvasói levelek voltak, pro és kontra, kb. 4-5 és ennek az összeállításnak volt ez a címe a Súgd megben.
Idézet
 
 
+2 #18 tschaby 2013-05-17 19:43
Idézet - Tomi:
Haha, emlékszem a Metal Hammeres kritikára. Minden idők egyik legjobb trash metal albuma volt ez már akkor is, csak egy dolgon vitatkoztam magamban az albumot hallgatva, hogy ez a jobb, vagy a South of Heaven... Mert többek között azt a szenzációs nyitást nehéz felülmúlni... És akkor elérkezett a címadó Divine Intervention, a kérdést örökre eldöntve! Sajnos ezek után már csak a Gemini tetszett tőlük, úgy igazán.

Ott nevezték Hitvány Intervention-nek, vagy az egy másik kritika volt?
Idézet
 
 
+2 #17 Tomi 2013-05-17 18:44
Haha, emlékszem a Metal Hammeres kritikára. Minden idők egyik legjobb trash metal albuma volt ez már akkor is, csak egy dolgon vitatkoztam magamban az albumot hallgatva, hogy ez a jobb, vagy a South of Heaven... Mert többek között azt a szenzációs nyitást nehéz felülmúlni... És akkor elérkezett a címadó Divine Intervention, a kérdést örökre eldöntve! Sajnos ezek után már csak a Gemini tetszett tőlük, úgy igazán.
Idézet
 
 
-1 #16 Zoli 2013-05-17 18:20
Megosztó egy alkotás az már bizonyos. De ki kell jelentenem hogy, ez a leggyengébb lemezük. Slayer mércével nézve persze... A killing fields qrva jó kezdés, de aztán valahogy ellaposodik a dolog. A hangzás olyan semmilyen, rideg, üres, ami még jól is állhatna, de mégsem működik a dolog. A Dittohead kiemelkedő, mégis valahogy ködös az egész lemez. Visszalépésnek nem mondanám, inkább az egy helyben topogás a jó kifejezés.
Most őszintén: szerintem nem helyezhető a reign, south lemezek mellé! Engem valahogy a hell awaits-re emlékeztet csak kevesebb a sátáni szövegtéma és hangulat.
Idézet
 
 
+8 #15 tschaby 2013-05-15 08:09
Idézet - maradonnna:
Számomra ez volt az utolsó klasszikus lemezük!

Nálam is ez a helyzet. Valami már nem volt ugyanaz az ezt követő lemezeknél.
Idézet
 
 
+7 #14 maradonnna 2013-05-15 00:04
Számomra ez volt az utolsó klasszikus lemezük!
Idézet
 
 
+2 #13 björn 2013-05-14 22:39
Nekem ez a kedvenc Slayer lemezem, simán odatehető a Reign meg a South mellé. A Christ Illusion pedig a legkevésbé kedvenc, de kövezzetek meg a Seasons lemezt sem kedvelem különösebben. Azon vannak a leggyérebb King témák. Erről viszont a Killing Fields, a címadó és még egy raklap nóta simán egy szint a klasszikusnak mondott dalokkal, amire a Live Intrusion koncerten látható/hallható a bizonyíték.
Idézet
 
 
+6 #12 codename333 2013-05-14 20:41
Összességében én sem értettem soha mért szólta le sok Slayer rajongó ezt az egészet.Sztem színtiszta igazi Slayer feelingje van.A Hangzás meghát.....most miylen legyen :D? sztem illik a lemezhez.Nekem különösebben nem volt vele gondom.Paul Bostaph előtt viszont tényleg le a kalappal.Sztem a Dittoheadben dobolja a legnagyobbat.Megmutatta hogy ő is egy precíz dobos ha arról van szó.Szerintem ez egy hatalmas lemez és meltó volt arra h tovább vigye azt amit a Slayer a Reign In Blood,Sputh Of Heaven, Seasons In the Abyss-el trióval elkezdett.Gyakran elő is kerül nálam ez a lemez.A Dittohead emg az egyik kedvenc Slayer számom a diszkográfiát figyelembe véve nálam eléggé szép pozícíót fogalal el a rangsorban. :D Dehát kinek a pap kinek a paplan :) mindenkinek nem tetszhet ez a lemez így azt is tiszteletben kell tartani.De a lényeg hogy szeretjük a Slayert :D
Idézet
 
 
+5 #11 kt 2013-05-14 20:09
Nekem kifejezetten tetszik ez a furán koszos, mély hangzás (a World Painted Bloodé is). Az zene is okés, régen elég közömbös volt, mostanában viszont sokat hallgatom megint, és egyre jobban szeretem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.