Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

További Rainbow-koncertek követhetik a három 2016-os fellépést

1215rainbowMint azt sejteni is lehetett, természetesen nem feltétlenül áll meg a jövőre beharangozott három koncertnél a Rainbow. Ritchie Blackmore és teljesen friss összeállítású csapata egy új interjú alapján egyfajta tesztnek szánja a nyárra lekötött két német és egy angol fellépést.

„Megy tovább a Blackmore’s Night, ez pedig csak amolyan rövid közjáték, amikor nyomok némi jó öreg rockot a barátaimmal és néhány kiváló zenésszel”, mondta a gitáros a Rich Davenport’s Rock Showban. „Remélhetőleg mindenki ugyanazért vesz részt ebben: mert jó a zene, és mert nosztalgikus ez az egész. Bízom benne, hogy minden jól megy majd. És ha így lesz, akkor nyilvánvalóan lesznek további koncertek is. Most, első körben csak három bulit játszunk, de ha működik a dolog, ezeket további fellépések követik majd.”

Blackmore mellett a mostani Rainbow további tagjai egy ismeretlen, fiatal chilei énekes, Ronnie Romero, illetve Jens Johansson, a Stratovarius jelenlegi és a Silver Mountain, illetve Yngwie Malmsteen korábbi billentyűse, a dobost pedig a Blackmore’s Nightból emelte át a gitáros David Keith személyében. A basszer Bob „Nouveau” Curiano, aki korábban szintén játszott Ritchie és neje folkos-reneszánszos giccsprojektjében. A már két lekötött német koncert – június 16-én Loreleyben, illetve június 18-án Bietigheim-Bissingenben, a helyi Monsters Of Rock fesztiválokon – mellé egyelőre egy önálló birminghami fellépés fért még be június 25-ére, a Genting Arenába.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.