Shock!

május 09.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Külföldön is erősítene az Ad Astra, készülnek az új dalok

0427adastraÚj klippel jelentkezett a budapesti Ad Astra. A zenekar a következő időszakot a tervek szerint már a következő album dalainak érlelésével szeretné tölteni, és egyben külföld felé is tapogatóznak.

„Némi életjel gyanánt örömmel mutatjuk be a zenekar első olyan videóklipjét, amelyben végre azok a zenekartagok láthatóak, akik ténylegesen is aktív tagjai a csapatnak, például Sasvári Feri az új bőgősünk, aki úgy, tűnik lecövekel nálunk, és a dalszerzésben is részt a jövőben”, áll a zenekar közleményében.

A klip egyébként a legutóbbi Open Wide album nyitódalára, a Paycheckre készült, és az idén tavasszal lenyomott klubbulik koncertfelvételeiből vágták össze. Mint azt már korábban megszellőztették, az album idén februárban kapott egy hivatalos digitális újrakiadást a Limo Records nevű kis kiadó jóvoltából, és most éppen elég erőteljesen a külföldi/tengerentúli underground promóció van fókuszban, amelynek része ez az új videó is, és amelyet az Ad Astra tervei szerint rövid időn belül még egy követ majd. Koncertek továbbra is csak szórványosan lesznek, de ezúttal legfőképpen azért, hogy semmi se csábítsa ki a csapatot a próbaterem mélyéről, és a nyár folyamán tényleg összeránthassák régóta érlelődő, új dalkezdeményeiket. Amennyiben sikerül valóra váltaniuk az elképzeléseiket, ősszel friss zene is érkezhet majd tőlük.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.