Shock!

július 12.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Umphrey's McGee: Anchor Drops

Uramisten. Mit várjak egy ilyen bandától? A hülye név és albumcím (kb. pottyanó vasmacska) mellé még olyan idióta dalcímek is jönnek, mint pl. JaJunk I-II, In The Kitchen, Robot World, Wife Soup. Sokáig meg sem mertem hallgatni. Aztán mégis, mert el nem tudtam képzelni, hogy mi lehet ez az egész.

megjelenés:
2005
kiadó:
InsideOut / Record Express
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

A választ igazán máig nem tudom. A hattagú amcsi csapat (pedig a dinka név alapján britnek véltem) minden stílusba belenyúlkál. A kezdő Plunger (azaz WC-pumpa) már rávilágít a lényegre: őrült, poénos-jazzes progresszív rockzene ez, minden korlátot áthágva, helyenként mintha a Watchtower jammelne pl. a Wildheartsszal és kb. a RHCP-es Anthony vagy a Spin Doctors-os csákó énekelne rá, miután kellően betintázott. De az album egészét tényleg lehetetlen meghatározni, hisz a játékosság ellenére sokszor felbukkan egyfajta céltudatos komolyság és mélység, szóval valószínűleg jól kigondolták ezt ők.

Legyen a stílus happy metal. Gitárzene-rajongóknak ajánlott a virtuóz húrosok miatt. Primus-osok mindenképp hallgassák meg, akik hiányolják az öreg Zappa keserédes hülyeségét, azoknak pedig egyenest kötelező. Akár a Queen Bohemian Rhapsody-ja is lehetne irányadó eklektikus mivoltát tekintve, hisz itt is annyi különféle stíluselem keveredik egy dalon belül. A címadó elnyúló dallamai alatt pl. egzotikus ütősöket hallani, majd jön a hatalmas gitártekerés és a hangulatos Moog-szóló. Aztán meg a Jamiroquai is beugrott, akkorát funkyznak, nemsokára meg valami szélütötte country-ballada érkezik Bullhead City címen, csajszi énekel szépen, fütyül a szél és komoran porzik az út. Aztán támadnak a robotok, Nintendo-s zajokkal és King Crimsonos zúzással, a végén utcazajjal, prüntyögéssel és fura cuppogással. Van, ahol a zongora viszi a riffet, a gitárok meg csúnyán szaladgáló hangzatokat hoznak, majd mindez kellemes jazzbe torkollik, a végén nagy 70-es évekbeli rockrefrénnel, amolyan Zappásan, vagy netán Wish You Were-korabeli Pink Floyd módra. De néha a régi Purple hangulata is előbukkan, köszönhetően a billentyűknek.

A gitárszólók viszont abszolút modern technikákat hoznak, pl. csodásan bugyborékoló sweepes lefutásokkal. A záró The Pequod pedig (na, mi nem volt eddig?) egy klasszikus gitárdarab. Lezárásnak mindenképp szép. De mégis, mire jó ez nekik? Oké, az egész egy hatalmas stílusgyakorlat, de lesz, aki ezt komolyan veszi és feltétlen rajongóvá válik? Bár végül is mindegy, nincs értelme elemezgetni a srácok muzsikájának kommerciális oldalát, mert valószínűleg magasról tesznek rá. Szóval: a fentiek mind egy lemezen találhatók, ami arra vár, hogy a borult ínyencek felfedezzék maguknak.
Én meg egyszerre arra eszmélek, hogy néha érdeklődéssel vegyes izgalommal nyomom be az "Umprit", dúdolni kezdem a szellemes/agyas szövegekkel operáló dallamokat, és a gitáron is csak elcseszett akkordokat tudok lefogni. Akkor most mi is van?
Kapnak egy nyolcast, indok nincs. És tessék egy értelmesebb nevet találni.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.