Miként a Nephilimtől a Cross Roads-hoz átigazolt társaság a második albumával, én is veszélyes területre tévedtem ezzel az írással, mert minden jó szándékom ellenére képtelen vagyok valódi pozitívumokat említeni az anyag kapcsán, megsérteni pedig senkit nem akarok.
A legegyszerűbben úgy tudnám összefoglalni a mondandómat, hogy a H.W.G. (Hard, Wild Generation) teljesítménye még most sem lemezérett. A riffek, a hangszeres megoldások, a dalszerkezetek, maguk a számok mind végtelenül egyszerűek és nem éppen a minimalizmusuk ellenére is magukkal ragadó fajtából valók... Még hogy progresszív thrash-core?! Sajnos a kifejezéstelen, monoton kántálás (a "ének" szakkifejezéstől ezúttal eltekinthetünk) csak tovább nehezíti a banda és a kritikus helyzetét.
Mindezt hányaveti módon megfogalmazott dalszövegek és gyerekhangon felolvasott, igencsak megmosolyogtató átkötő "hírblokkok" tetézik, holott napjaink legégetőbb társadalmi, politikai kérdései ennél sokkal komolyabb, tartalmasabb interpretációt igényelnének. A második nóta "Biotech-biotech-biotech" refrénje (alig Sepultura...) vagy pl. a "bazmegolás" a Fehér Afrikában nálam végképp önmaga paródiájává alacsonyítja az egész produktumot. Nem egy jó reklám ez, sem a csapatnak, sem a kiadónak. Hogyan tovább?
