Shock!

Úgy látszik, hogy hála az égnek a dallamos rockzene nem hajlandó kihalni. Pedig hányszor temették már szegényt... Ez a német csapat azt a fajta muzsikát űzi, mint amit a Pink Cream 69 kezdett el annak idején: alapvetően amerikai hard rock / dallamos metal zenéről van szó, amiben azért olykor felbukkannak germán elemek is, főleg a szigorúbb riffek terén.

Az 1989-ben alakult banda 1994-ben adta ki első lemezét (The State Of Rock), ami az akkori dallammentes időkben Japánban könyvelhetett el nagyobb sikereket. Több megtorpanás és újraindulás, tagcserék, akusztikus albumok, meg miegymás után nemrég indult be újra a csapat, és a promo levél szerint jelen korong fogja igazán megrugdalni a seggeket. Nos, nézzük.

A You Can't Tame Me akár a kettes vagy hármas PC69 lemezről is szólhatna (bár Stephan Kämmerer énekes hangja azért kevésbé karakteres mint Andi Derisé volt): amerikai riffek keverednek Accept-ízű betonozással, amire dallamos ének és vokálokban gazdag refrén került. Nem rossz. A további dalok is csak ezt az érzést erősítik: majdnem amerikai rock, csak épp egy iciripiciri erőlködést még lehet érezni. A Getaway-ben némi nyolcvanas évekbeli Kiss utánérzés is felbukkan, a Take Me Higher egy szintén német és szintén amerikaiakaroklenni-jellegű banda, a Bonfire dolgaira emlékeztet, a Part Of My Life egyes harmóniái pedig az első két Bon Jovi lemez felé kacsintgatnak. A This Is My Life úgy kezdődik, mint egy felgyorsított Whitesnake téma (aztán nemsokára úgy is folytatódik)... Szóval, elég sok itt a hatás és kissé kevés az egyéniség. Na meg a megjegyezhetőség: sajnos az átlag hard rock témák puffogtatásán túl nem nagyon merészkednek a fiúk, akár a zenei megoldásokat, akár az egyértelmű love me baby jellegű szövegeket tekintve.

A You Never Cried című záró tétel az egyetlen nem-tipikus pontja a lemeznek, kicsit szögletesebb, karcosabb, a dobok közé is érdekes samplerek vegyülnek (na ne gondoljon persze senki semmilyen komoly kütyüzésre, csak valami szintidobos tam-szerű fura puttyogás az egész), viszont amennyire elkülönül ez a dal a többitől, annyira nincs kidolgozva.

Így hát egy egész jó de azért mégse jellegű pontszámot biggyesztünk ide, ni.