Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Holnap este Queen + Adam Lambert az Arénában

November 4-én, a Papp László Budapest Sportarénában első ízben lép fel Magyarországon az Adam Lamberttel megerősített Queen, méghozzá a Broadway Event és a Multimedia Organisation szervezésében.

0531queen2

November 4-én Budapesten játszik a Queen és Adam Lambert. A formáció november elején érkezik Európába, és december közepéig huszonnégy arénában mutatja be új, látványos és számos meglepetést is tartogató produkcióját. A különös gonddal összeállított vadonatúj műsor keretében megemlékeznek majd a Queen legnagyobb példányszámban eladott News Of The World című lemezének megjelenésének 40. évfordulójáról is. Az 1977-ben megjelent albumon szerepeltek a We Will Rock You és a We Are The Champions című örökzöld himnuszok is.

Roger Taylor, a Queen dobosa és alapító tagja így mesélt a 2017-es turnéról: „Ez merőben más lesz, mint a korábban bemutatott show. Napjainkat új trendek és lehetőségek jellemzik, széles a paletta, így az új technológiák segítségével sokkal több mindent tudunk megvalósítani. A száz százalékig élő koncert mellett olyan dolgokat is tervezünk, amit még soha vagy már régóta nem csináltunk. Anno csak írtuk a dalokat és sorra adtuk ki az albumokat. Az, hogy ekkora slágerek születtek, amik ma is ennyire „élnek", azt mi sem gondoltuk volna." Brian May gitáros elmondása szerint a Queen idei fellépésein merészebb zenei programmal találkozhat majd a közönség. „A rajongók ismerik a slágereket, úgyhogy eleget kell tenni az elvárásaiknak, ám néhány olyan dolgot is belecsempészünk a műsorba, amire nem számítanak. Adamnek számtalan arca van, ami remekül illik a zenénkhez. Igazán odateszi magát, egy dögös rockzenész, de sok más oldala van, amit még meg kell mutatnunk."

Adam Lambert és a Queen immár öt éve dolgozik együtt. Az énekes szerényen és nagy lelkesedéssel várja az új turnét: „Természetesen most is játsszuk majd a közkedvelt nagy slágereket, ám a látványt megváltoztatjuk, új technikai megoldásokat is használunk. Igazán izgalmas számomra is, hogy eddig még soha nem játszott dalokat is előveszünk a Queen-repertoárjából."

A turnékon a Queen+Adam Lambert olyan neves zenészekkel egészül ki, mint Spike Edney (billentyűk), Neil Fairclough (basszusgitár) és Tyler Warren (ütőhangszerek). A tökéletes hangzás mellett kivétélesen egyedi látványra is törekszenek, a világ legkiválóbb kreatív szakembereivel dolgoznak együtt. A designért és a produkcióért az Entertainment Architects Stufish Productions céget képviselő Ric Lipson felel. Munkájával világszerte hírnevet szerzett, olyan művészekkel dolgozott együtt, mint a Pink Floyd, a Rolling Stones, a U2, de a cég tervezte a 2008-as pekingi olimpia nyitó- és záróünnepségeit is. A show világítástervezője Rob Sinclair, aki Adele, Peter Gabriel és Kylie Minogue turnéján is dolgozott, és több mint háromszáz mozgó lámpát használ majd a koncerten. A produkció káprázatos lézer elemeit az ER Productions készíti, munkájukat a 2012-es londoni olimpia nyitó- és záróünnepségén világszerte több mint 900 millió ember láthatta.

A Queen+Adam Lambert európai turnéjuk harmadik állomásaként, 2017. november 4-én érkezik a Papp László Budapest Sportarénába. A jegyek 2017. április 21-én, pénteken 10.00 órától kaphatók a www.broadway.hu oldalon. A formáció tavalyi linzi koncertjéről itt írtunk.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 LiliMiciPanniSári 2017-11-03 20:37
a Rumble Militiáék hordtak hasonló dzsekit 1988 környékén :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.