Shock!

október 09.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Queen + Adam Lambert - Linz, 2016. május 25.

0531queen3Tavaly két alkalommal is sikerült elcsípnem a Queen és Adam Lambert kooperációját, és mind a bécsi, mind pedig a krakkói koncert igen komoly élményt jelentett, így mikor láttam, hogy ismét elérhető közelségben bukkannak fel, nyugodt szívvel fizettem be az újabb alkalomra, ezúttal Linzbe. Bár a rendezvény a hangzatos Steel City Festival elnevezés alatt futott, a gyakorlatban ez két osztrák előzenekart, valamint Brian Mayéket jelentette, szóval sokkal inkább volt ez önálló Queen-koncert két teljesen érdektelen helyi csapattal, semmint igazi fesztivál. Gondolom, így könnyebb volt hozzá támogatást szerezni...

A helyszín nincs közel, így mikor öt óra autózás után megérkeztünk, a második helyi csapat melegített, az osztrákok pedig már ekkor is eléggé megtöltötték az egyébként meglehetősen csendes város benyomását keltő Linz stadionját. Mire szereztünk magunknak némi harapnivalót, már a főattrakció előtti átszerelés zajlott egy gigantikus Queen-molinó mögött, majd a kiírásnak megfelelően, kilenc után nem sokkal indult is a buli a One Visionnel.

időpont:
2016. május 25.
helyszín:
Linz, Steel City Festival, Linzer Stadion
Neked hogy tetszett?
( 7 Szavazat )

A látvány nagyjából hasonló volt, mint az általam látott két tavalyi bulin, annyi különbséggel, hogy a közönség közé benyúló kifutót valamivel kisebbre építették, illetve ezúttal nem végződött kör alakú színpadban. Ennek ellenére természetesen felkerült rá a buli közben a második, kisebb dobszerkó, hogy Roger Taylor ismét csatázhasson egyet fiával, Rufusszal, illetve a Killer Queent is ezen énekelte el Adam Lambert, épp csak most nem kanapén heverészett közben, hanem egy trónszéken pózolt.

0531queen5

A setlist:

01. One Vision
02. Hammer To Fall
03. Seven Seas Of Rhye
04. Stone Cold Crazy
05. Fat Bottomed Girls
06. Play The Game
07. Killer Queen
08. I Want To Break Free
09. Somebody To Love
10. Love Of My Life
11. These Are The Days Of Our Lives
12. Drum Battle
13. Under Pressure
14. Crazy Little Thing Called Love
15. Don’t Stop Me Now
16. Another One Bites The Dust
17. I Want It All
18. Who Wants To Live Forever
19. Last Horizon
20. Tie Your Mother Down
21. Bohemian Rhapsody
22. Radio Ga Ga
23. We Will Rock You
24. We Are The Champions

A műsor sarokpontjai tehát ugyanazok voltak, a setlistben azonban akadt jó pár változás. Talán az volt ezek közül a legfájóbb, hogy kimaradt az akusztikus blokkból a korábbi turnén a zenekar bemutatását szolgáló 39, melyet kifejezetten sajnáltam, igazi csúcspont volt ugyanis a korábbi koncerteken. Helyette viszont játszották Play The Game-et, a Hammer To Fallt meg These Are The Days Of Our Lives-ot, amiket múltkor nem, szóval olyan sok ok azért nem kínálkozott a szomorkodásra. Az akusztikus blokk természetesen óriási volt most is, kezdve az ismét csak Brian May által énekelt Love Of My Life-fal. Brian persze most is viccelődött kicsit németül, illetve megígérte, hogy ha elég hangosan éneklünk, talán csoda fog történni. A várva várt katarzis nem is maradt el: a dal végén Freddie is feltűnt a kivetítőn, és szintén énekelt egy verzét a dalból, ahogy a Bohemian Rhapsody emblematikus acapella része is szalagról ment, David Bowie-t viszont csak az arcképével idézték meg az Under Pressure alatt.

Brian mellett Roger Taylor is énekelt a vokálok mellett szólóban is, ezúttal azonban nem az A Kind Of Magicet, hanem a Radio Ga Gát. Emellett mindössze egyetlen alkalommal váltotta le a fia a dobcucc mögött, méghozzá a Tie Your Mother Downnál, ellentétben pedig a legutóbbi körrel, Rufus most nem teljes dobcuccot, hanem csak egy pergőből, állótamokból és cinekből álló kisegítő-szettet csépelt, méghozzá állva, hogy vastagítsa kicsit a dobsoundot. Mivel harmadszorra láttam már a műsort, jobban oda tudtam figyelni az apró részletekre, így számomra csak most tűnt fel, hogy Roger gyakorlatilag végig fordított ütőfogással játszik, azaz a vékonyabb végét fogja, és a vastagabbal üt, Brian Maynek pedig eddig vagy nem volt ilyen ízlésesen ezüstös a körme, vagy csak átsiklottam felette. Úgy látszik, Adam Lambert azért hat egy kicsit az öreg motorosokra stílusában is.

0531queen4

És ha már a stílus szóba került, Adam nyilván megosztó személyiség, de továbbra is fenntartom, hogy ide pontosan ő kell. Az csak egy dolog, hogy a szép számban jelen lévő fiatal csajok igen jelentős része vélhetően miatta jött el a bulira, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy énektudása és színpadi munkája mellett az az alázat is tanítanivaló, amellyel előadta a klasszikusokat. Az egyik dal előtt saját maga is elmondta, hogy a mai napig rajongónak érzi magát, és köszöni, hogy estéről estére itt lehet, de az igazán fontos, hogy mindezt el is hittem neki. Ráadásul tuti, hogy marha jól ki is jön az öregekkel, azokat a cinkos összekacsintásokat ugyanis nem lehet megjátszani, amelyekből most is bőven akadt.

Mint fentebb már írtam, hiába szerepelt a fesztivál szó az este elnevezésében, ez egy sima, önálló Queen-buli volt, ami persze azt jelenti, hogy igen kimerítő, huszonöt tételes szettet kaptunk a legnagyobb slágerekből, majdnem két órában, ismét csak kiváló minőségben. Annak ellenére, hogy a koncert után ismét öt órát kellett vezetnem, majd másnap élőhalottként végignyomnom egy teljes munkanapot, maximálisan megérte a kiruccanás. A Queen gyermekkorom legmeghatározóbb zenekara volt, és ha már Freddie nem lehet többé közöttünk, Adam Lambertnél jobbat elképzelni sem tudok a helyén.

0531queen1

Fotó: Stormbringer.at - Michelle Metal-Rock Impressions

 

Hozzászólások 

 
-2 #11 hetfield 2016-06-01 20:03
Persze, hogy kell a pénz, ha megnézitek ki irta a zenék nagy részét.....
Idézet
 
 
+3 #10 neduddmegki 2016-06-01 00:01
Igen, ez egy nagy kérdés a "rocktörténelemb en", hogy miért NEM Mark Martel-t vették maguk mellé. Vele valóban "egy fajta mágia" lett volna a folytatás. Döbbenetes a hasonlóság hangilag, és kinézetre is, hangszereken is játszik - talán túlságosan is érezhető Mercury jelenléte? Valami spirituális oka lehet, hogy nem tettek vele próbát? A srác szinte Mercury, de mégsem ő - vagy talán mégis, reinkarnáció? Elképzelhető, hogy hosszabb távon pont ez a nagy hasonlóság nehezen feldolgozható, pláne, ha még emberileg is olyasmi jellemvonásai vannak. Vele gondolkodás nélkül adtam volna esélyt a zenekarnak - a mostani felállás semmilyen szinten nem érdekel...
Idézet
 
 
+2 #9 LiliMiciPanniSári 2016-05-31 21:14
A Rumble Militia-éktól csórta a bőrjakót?
Idézet
 
 
+4 #8 queensryche999 2016-05-31 19:31
"A Queen gyermekkorom legmeghatározób b zenekara volt, és ha már Freddie nem lehet többé közöttünk, Adam Lambertnél jobbat elképzelni sem tudok a helyén."

Én speciel igen, amióta csak láttam a Queen Extravaganzához (hivatalos trubute band) feltöltött meghallgatásvid eóját, még évekkel ezelőtt. Igen, innentől mindenki tudja, aki kicsit is képben van: Marc Martel. Érdekes (bár számomra inkább vicces), mikkel képesek megindokolni néhányan, miért NEM ő lenne a tökéletes választás a Queen (és nem Queen Extravaganza) frontemberi posztjára - természetesen csak a koncerteken. Nem tudok egy olyan momentumot mutatni, ahol ne hozná tökéletesen bármely, általa előadott Queen dal színvonalát és hangulatát. Persze most mondhatnánk azt, hogy ott van neki a hivatalos tribute band, ahová személyesen Brian és Roger választották be. Látva azonban, mit csinál Adam... szóval számomra rejtély a dolog. És mi van akkor, ha kiköpött Freddie, már ami az arcvonásait illeti?

Tessék, erre képes ez az ember:

Marc Martel & Jeff Scott Soto:

www.youtube.com/watch?v=sH0DPx2jkok

www.youtube.com/watch?v=dREKkAk628I

www.youtube.com/watch?v=nA1ZNuQMvv0
Idézet
 
 
+10 #7 P 2016-05-31 16:17
Érdekes dolog ez, hogy mekkora sárdobálás megy itt. Sajnos.

Pénz kell nekik az. Biztos. Fontmilliomosok , biztos szükségük van rá. Fel se merül, hogy szeretik ezt csinálni, és nem akarják sutbavágni huszonpár év munkáját. John Deacon nem vállalja a fellépéseket, tehát az eredeti Queen-ből tényleg már csak ketten vannak. Ők viszont szerintem tisztelettel viszik az örökséget.

Bon Scott is szegény meghalt, mégse kapott ekkora szartengert a nyakába Brian Johnson, mint ami itt van.
Idézet
 
 
-14 #6 bélféregtámadás 2016-05-31 15:18
Feszt kell a lóvé nekik s nem érdeklik, hogy meg halt a barátjuk az üzletnek mennie kell tovább. Az meg nem zavarja őket hogy ott ragad rajt a szar a zenekaron. Székelyföldön erre kést rántanak!
Idézet
 
 
-7 #5 Doktorúr 2016-05-31 15:10
Nem kellene annyira erőltetni ezt a Queen-dolgot, Freddie nélkül nincs Queen, ahogy Mustaine nélkül sem létezhetne Megadeth. Talán egyvalakit tudnék elképzelni Fred helyén, és az egyértelműen George Michael lenne.
Idézet
 
 
-19 #4 Pöttöm Panna 2016-05-31 14:41
Amit a Queen kb 1975 óta csinál, abba beleverem a faszomat!
Idézet
 
 
+5 #3 DéeL 2016-05-31 13:13
Idézet - Jézus:
"A helyszín nincs közel, így mikor öt óra autózás után megérkeztünk,"
Ne legyél ennyire elitista, ennyi idő alatt Erdély egyik pontjáról a másikra sem jutsz el autóval, ha nem esik útba az a kevés normális út. :)))


Primitívség ebbe belekötni, Linz valóban nem a szomszédban van. A Keszthely - Nyíregyháza táv több mint 5 óra, pedig az országon belül van.
Idézet
 
 
-10 #2 Jézus 2016-05-31 11:17
"A helyszín nincs közel, így mikor öt óra autózás után megérkeztünk,"
Ne legyél ennyire elitista, ennyi idő alatt Erdély egyik pontjáról a másikra sem jutsz el autóval, ha nem esik útba az a kevés normális út. :)))
Idézet
 
 
-1 #1 666+666+666-1332 2016-05-31 10:46
szánalmas al...
Queenek hívni ezt ...Előbb megyek el erre mint a queen néven futó halott gyalázásra:
https://www.youtube.com/watch?v=k3l5Ml09gXo
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.