A napokban egy új dallal, jövőre pedig a Neon Noir című friss nagylemezzel tér vissza Ville Valo. A korszakos finn gothic rock zenekar, azaz a HIM alapítója VV néven európai turnét is meghirdetett: 2023 márciusában Budapesten is fellépnek.



Az eddig is rekordmennyiségű nemzetközi sztárfellépőt felvonultató Budapest Park ezúttal a metál/rock vonalra erősít rá. Június 19-én az A Day To Remember, szeptember 30-án pedig az addigra frisslemezes Three Days Grace lép fel. Az újonnan bejelentett produkciók mellett a keményebb műfajok kedvelőinek bőven lesz miből válogatnia, hiszen érkezik a Parkba a Deftones, Billy Idol, a Nick Mason's Saucerful of Secrets, a Billy Talent, a Black Veil Brides, a My Chemical Romance és a Rise Against is.
A Nagyúr az Isten Háta Mögött két alapítója, Pálinkás Tamás és Bokros Csaba által összehozott furarock zenekar, amiben megtalálható az elődzenekar nem hétköznapi zeneisége és szövegvilága, valamivel hallgatóbarátabb formában. Szikár alternatív gitárzene, kicsavart magyar nyelvű szövegekkel, ami igencsak hiánycikk a jelenlegi hazai undergroundban.
A 17. Hell Vill Fesztivál idén nyáron új helyszínen, Felsőtárkányban, egy három napos, két színpados esemény formájában kerül megrendezésre június 17-19-e között, azzal a nem titkolt céllal, hogy életre hívjon egy, az underground rétegstílusaira és a szubkultúráira építő fesztivált, mely tisztes utódja lehet az ország északkeleti részén egy évtizede feledésbe merült Hegyalja Fesztiválnak és Azfesztnek.
A 17. Hell Vill Fesztivál idén nyáron új helyszínen, Felsőtárkányban, egy három napos, két színpados esemény formájában kerül megrendezésre június 17-19-e között, azzal a nem titkolt céllal, hogy életre hívjon egy, az underground rétegstílusaira és a szubkultúráira építő fesztivált, mely tisztes utódja lehet az ország északkeleti részén egy évtizede feledésbe merült Hegyalja Fesztiválnak és Azfesztnek.
Földes László Hobo előadóművész, a magyarországi blues egyik úttörője, aki idén ünnepli 77. születésnapját. A jeles alkalomból közönségével együtt, 2022. február 13-án a Papp László Budapest Sportarénában ünnepel. Koncertjének címe Térdig a szarban, fülig a szeretetben, amely a hamarosan megjelenő sokszáz oldalas önéletrajzi könyvének és a benne lévő két albumnak is a névadója. A lemezek tematikája szorosan kötődik a könyvhöz, amelyekkoncertjén is visszaköszönnek majd, s így bepillantást nyerhetünk életének olyan részébe is, amiket eddig nem láthattunk. Együtt utazunk vele a korszakokon át, s együtt éljük át vele a pillanatokat, melyek meghatározóak voltak életében.
Ahogy számos turné a közelmúltban, a Jethro Tull Prog Years körútja is halasztást szenvedett, azonban most már biztosnak tűnik: idén november 12-én pótolják a koncertet a Kongresszusi Központban. A fellépésre repülővel érkezik Ian Anderson és zenekara, így a budapesti fellépés kevésbé függ más országok járványhelyzetétől.
2021 különleges év Győr történetében, hiszen a város idén ünnepli 750. születésnapját. A számos rendezvény között ősszel két nagyszabású rockkoncertre is készülhetünk: október 30-án a Status Quo legendás dobosa, John Coghlan játszik majd az Olimpiai Sportparkban, november 5-én pedig Jon Lord Concerto for Group and Orchestráját adja elő a Győri Filharmonikusok, méghozzá egy igazi all-star zenekar – többek között Bruce Dickinson és Roger Glover – közreműködésével.
Game Over címen jelent meg a legfrissebb U.D.O. nagylemez. A kultikus Accept egykori énekese, Udo Dirkschneider zenekara nem véletlen választotta ezt a címet (A játék vége) az új nagylemeznek. Dirkschneider igyekszik egyenesen, világosan fogalmazni. „Ha az emberiség nem gondolja át néhány dolgát, akkor drasztikus következményekre számíthatunk.” – mondta el. Emellett a nagylemez egy olyan realisztikus és józan megfigyelés, amit egy nagyon sokat látott előadóművész tesz.
Hazánk legmarkánsabb poszt-rock zenekara, a Képzelt Város november 4-én, az A38 Hajón ünnepli 15. születésnapját. A különleges estén a zenekar a teljes eddigi életművéből előkerülnek majd dalok, így rég nem játszott kedvencek is felcsendülnek majd a koncerten. A Képzelt Város előtt a TPSRPRT és a Black Mongo játszik majd.