Shock!

október 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Takács Vilmos Vilkó: A Guns N’ Roses és én

1210vilko2Takács Vilmos, közismert becenevén Vilkó Magyarország első számú Guns N' Roses tribute csapata, a Hollywood Rose gitárosa, és bevallom, amikor először hallottam róla, hogy könyvet ír a Gunshoz fűződő szenvedélyéről, elsőre én sem tudtam, mire is kellene számítani egy ilyen vállalkozástól. Oké, a Guns nálam is belépő csapat volt, a mai napig hallgatom őket, és különleges helyet foglalnak el az életemben, a Hollywood Rose meg egy profi banda, de akkor is, mit lehet leírni egy ilyen könyvben? És egyáltalán, kinek szól, kit érdekel ez? Aztán ahogy egyre több jót hallottam a Pisztolytáska és rózsapatron alcímű, igen vaskos kötetről, végül úgy döntöttem, teszek vele egy próbát. És nem is bántam meg.

Tucatnyi könyvet, cikket, háttéranyagot, elemzést és még ki tudja, mi mindent olvastam már a Guns N' Rosesról az elmúlt két évtized folyamán, vagyis – ezt minden nagyképűség nélkül mondhatom – apró érdekességeken kívül viszonylag kevés újat lehet mondani nekem a világ legveszélyesebb rockzenekarának történetéről. Így aztán ha Vilkó is megmarad a mindenütt szétcsócsált, unalomig ismert sztoriknál, valószínűleg hamvába is hal ez az egész vállalkozás. A könyv címét azonban ebben az esetben tanácsos szó szerint érteni, és ezen túlmenően némiképp kiterjesztő módon értelmezni: az „én" egyfelől nyilván a szerző, de ezzel egyidejűleg kicsit mindenki mást is jelölhet, aki annak idején átélte a világméretű Guns-őrületet. Vagyis ha bő húsz-huszonöt évvel ezelőtt te is Axl, Slash és a többiek hatására ástad bele magad a rockzenébe, biztosan könnyen tudsz majd azonosulni Vilkó nézőpontjával. Számomra helyből nem okozott problémát a dolog, hiszen a Use Your Illusion II volt az első album, amit annak idején magamnak vásároltam meg, valószínűleg egyetlen lemezt sem hallottam többször a világon, mint azt (na jó, lehet, hogy az Appetite For Destruction is megvolt ugyanannyiszor), és ha csak egyetlen dalt vihetnék magammal arra a bizonyos lakatlan szigetre, az jó eséllyel ma is az Estranged lenne. Ha te is hasonló cipőben jársz vagy jártál valaha, mindenképpen ajánlom, hogy olvasd el a könyvet, mert garantáltan tetszeni fog.

megjelenés: 2013
oldalszám: 368
kiadó:
Pluralica
Neked hogy tetszik?
( 14 Szavazat )

Általában nem szeretem a „ha nem voltál ott, nem értheted" típusú kijelentéseket, pedig ebben az esetben tökéletesen áll a dolog: aki ma tizenhárom-tizennégy éves, egészen biztosan nem alkothat reális képet arról, mit jelentett a '80-as évek végén és a '90-es évek elején a Guns N' Roses, és ennek kizárólag annyi az oka, hogy azóta teljesen megváltozott a világ. Ebből fakadóan aki akkor és ott megtapasztalta a Guns világuralmát, annak bizony lehetetlen lesz nosztalgiamentesen olvasni a meglehetősen vaskos, kiállítását tekintve is igényes, gazdag és szépen kiválogatott képanyaggal ellátott könyvet, Vilkó ugyanis arról a pályáról mesél benne roppant érzékletesen, amit világszerte tizenévesek milliói jártak be akkoriban. E pálya persze mindenkinél máshol kezdődött és máshol végződött. A kezdőpont általában az MTV volt, és már csak az adott újsütetű gunner fogékonyságán, kíváncsiságán, illetve mániája fokán múlott, hová vezetett: túllépett-e a Bravóból kivágott, albumban vagy mappában gyűjtögetett fotók, poszterek felhalmozásán, és eljutott-e a Guns révén más zenekarokhoz, netán Vilkóhoz hasonlóan az aktív zenéléshez is. Nyilván tömegével akadnak olyanok is, akik az őrület lecsengésével félretették a csapatot, de ahogy elnézem, hány fiatal gyerek visel ma is GN'R pólót, nyugodtan kijelenthetjük: a zenekar kultusza ugyanúgy örök, mint a Led Zeppeliné, a Black Sabbathé, az AC/DC-é vagy saját kortársaik közül mondjuk a Metallicáé. Mindegy, mennyit késik a koncertekről Axl, és mindegy, kikkel zenél éppen Slash vagy Duff, azokat a régi lemezeket örökre hallgatni fogják az emberek, mert valamiért minden új generáció tud hozzájuk kapcsolódni. Az okok bővebb elemzésébe most nem mennék bele, mert tavaly megtettük ezt mi is, illetve számos zenész is ugyanezeken a hasábokon – a lényeg, hogy Vilkó egy feledhetetlen korszakot idéz meg a lapokon.

1210vilko0

Persze ha az egész könyv csak és kizárólag a személyes nosztalgiára alapozna, garantáltan nem tudná fenntartani az olvasó érdeklődését több mint 350 oldalon keresztül. Így aztán úgymond slágvortokban megkapjuk az ismert zenekari történetet is, mivel azonban Vilkó végig sztorizós, személyes élményekkel és emlékekkel, a csapathoz kapcsolódó jópofa extra információkkal dobja fel a biográfiát, ez sem válik unalmassá egy pillanatra sem. Nem tudom, mennyire előzte meg koncepciózus átgondolás a kötet megírását, de az eredmény egy roppant jó szerkezeti felépítésű mű, amely a mindig megfelelő helyen érkező gondolati ugrásoktól, váltásoktól, képzettársításoktól, novellaszerű rövid bevágásoktól tényleg roppant olvasmányosra sikeredett. Vilkó többször is utal rá, hogy a gitározással ellentétben az írás viszonylag szűz terep számára, ezt azonban nyugodtan letagadhatná, mert nála sokkal gyengébb készségekkel rendelkező emberek nevezik magukat minden gátlás nélkül írónak. Stílusa lendületes és gördülékeny, és noha itt-ott becsúsztak sutább, netán „túlírt" mondatok, szóismétlések, igazság szerint ezek sem zavaróak, hanem inkább a könyv laza, élőbeszédes jellegét erősítik.

Márpedig éppen ez az érzelemgazdag, lelkes, hiteles tolmácsolás az, ami igazán érdekessé és értékessé varázsolja ezt a könyvet, amely a Guns N' Roses-jelenségen keresztül valójában nagyon sok minden mást is elmesél arról a bizonyos bő húsz évvel ezelőtti időszakról. És most nem feltétlenül csak arra gondolok, hogy például Rebecca De Ruvo vagy mondjuk a KLF nekem sem jutott eszembe tizennyolc-húsz éve, hanem arra is, hogy önkéntelenül is gondolkodásra, sőt, önelemzésre sarkallnak a leírtak. Vajon mennyi maradt meg abból a lelkes, reményekkel teli, a világra ráébredő, tizenhárom-tizennégy éves kölyökből, aki Axllel plakátozta tele a szobáját, és ha éppen nem a You Could Be Mine-t hallgatta, akkor a Nightraint? - kérdezheti magától az olvasó. És ebben nincs semmi túlmagyarázás a részemről, ez a hatás kizárólag annak az őszinteségnek köszönhető, amely átitatja a lapokat.

1210vilko1

Ahogy mondtam, a könyv elsősorban azok számára lesz letehetetlen, akik annak idején a Guns N' Roses-zal csöppentek bele ebbe az egészbe, de Vilkó összességében is roppant szemléletesen írja le azt a feledhetetlen folyamatot, amelynek során az embert ifjú fejjel magába szippantja a rockzene. A legeltaláltabb részeknél szinte érzed a zsigereidben az akkori izgalmat, amit egy-egy új zenekar, lemez felfedezése okozott, így aztán úgy is simán lehet kapcsolódni hozzá, ha annak idején hidegen hagyott a Guns. Bár ilyen ember szerintem akkoriban nem nagyon létezett a földön: akár pro, akár kontra, de a Guns N' Roses-ról mindenkinek volt véleménye. És ha elolvasod a könyvet, az is tökéletesen megérthető, miért. Komolyan csakis ajánlani tudom.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+10 #1 Löki Levente 2013-12-10 21:20
Remélem, az Index Gyurta Danis cikke nyomán ez a könyv első mondata:

"Magam is szoktam gitározni."
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.