Shock!

november 15.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Harminc éve végzett magával Kurt Cobain

Ma harminc éve ért véget a '90-es évek legnagyobb hatású dalszerzőjének és zenekarának karrierje: noha halála pontos időpontjáról máig vitáznak, a legáltalánosabban elfogadott álláspont szerint 1994. április 5-én vetett véget életének önkezével Kurt Cobain. A Nirvana súlyos drogproblémákkal, depresszióval és családi problémákkal küzdő frontembere néhány héttel korábban, Rómában már minden jel szerint megpróbált végezni magával bizonyos gyógyszerek és alkohol túladagolása révén, ám akkor „mindössze" az aktuális turné félbeszakítása lett az eredmény. Cobain április 5-én végül főbe lőtte magát egy puskával, de előzetesen igen komoly adag heroint lőtt be magának, amely könnyen lehet, hogy önmagában is végzetes lett volna. Idáig a szikár tények.

kurtcobain_1

Ennyi év után nagyon nehéz értelmeset mondani Kurt Cobainről, de voltaképpen már közvetlenül tragikus halála után sem volt sokkal egyszerűbb. A Nirvana minden túlzás nélkül világfordító zenekar volt. Noha a mindössze három plusz három érdemi kiadványból álló örökség értékét, zenei tartalmát, jelentőségét már akkoriban, illetve azóta is sokan igyekeztek elbagatellizálni, kisebbíteni, Cobain és a Nirvana sikereinek farvizén mindent elsöprő grunge/alternatív hullám örökre átformálta a rockzene arculatát. Ugyan mi más igazolná mindezt plasztikusabban, hogy ha szóba kerül a csapat neve, a mi kommentszekciónkban – és persze máshol is – a mai napig öldöklő, szenvedélyes pro-és-kontra vita képes kialakulni a zenekarról, illetve azt illetően, áldás vagy átok volt-e mindez?

Metálperspektívából vizsgálva – hiszen ezeken a hasábokon mégis honnan vizsgálnánk? – a mai napig úgy szól a közvélekedés, hogy a Nirvana áttörése vetett véget a műfaj aranykorának, ezt pedig rengetegen azóta sem voltak képesek sem megemészteni, sem megbocsátani. Pedig a dolognak bőven voltak előzményei, és utólag visszatekintve teljesen törvényszerűnek tűnik, ráadásul többtényezős. Akár azt is simán ki merem jelenteni, hogy a Nirvana tulajdonképpen csak a megfelelő helyen és időben bukkant a felszínre a megfelelő lemezzel, és meggyőződésem, hogy ez az esetlegesség Kurt Cobain későbbi tragédiájában is kulcsszerepet játszott. Ugyan a közhiedelemmel ellentétben Cobain nem kerülte tudatosan a sikert – ebben az esetben eleve miért is szerződött volna a korszak egyik legmenőbb topkiadójának számító, úthengerszerű marketinggépezettel, világbajnok terjesztéssel és rengeteg pénzzel rendelkező Geffenhez? –, ilyen mértékű őrületre azonban senki sem állt, nem is állhatott készen.

Azt írtam, többtényezős dologról van szó, és teljesen felesleges egy személyben a Nirvanát kárhoztatni az őszinte, kőkemény rock elveszejtéséért. Maximálisan így is gondolom. Nem feltétlenül kötjük össze a dolgokat, de a '80-as és a '90-es évek fordulóján elképesztő jelentőségű változások mentek végbe a világban, ami a közhangulatban is leképeződött. Emellett nagyjából ekkorra nőtt fel és kezdett el kikopni a mindennapos zenehallgatásból, koncertre járásból az a generáció, amelyiknek a '80-as évek hard rockja és metálja jelentette az alapélményt, különösen a tengerentúlon – úgy is fogalmazhatunk, ez volt az 1983-as US Festival metálnapjának nemzedéke. A következő korosztályok pedig általában sosem azt hallgatják, mint az előző.

Mindehhez hozzáadódott, hogy az előző évek mainstream rockját jelentő – nevezzük így – hajmetált az agyrém szintjén pörgette túl a zeneipari gépezet. Nem létezik nálam nagyobb híve a műfajnak, de aki azt mondja, hogy ez a túltermelés nem volt beteges, gondolja végig még egyszer... Közhelyszámba megy, de a zenit évének is tekinthető 1990-ben volt egy hét, amikor a Billboard Top 200-as listájának első tíz helyéből hetet dallamos hard rock előadók foglaltak el. Csoda, hogy egy idő után egyszerűen megcsömörlött a dologtól a közönség? Főleg, hogy a műfaj harmad- és negyedvonalában, de még mindig nagykiadóknál üzemelve bőven akadtak a merítésben, hmm, mondjuk úgy, hogy kevésbé jó és eredeti előadók is. Mindez pedig szépen összeadódott. Visszafejtve megfigyelhető, hogyan kezdtek el a '80-as évek végén teret nyerni a bizarrabb, érdekesebb, kísérletezősebb zenekarok a rockműfajban: a Jane's Addiction, a Faith No More, a Living Colour, a Red Hot Chili Peppers, a Nine Inch Nails, illetve mindenhová beszivárgó hatás szintjén a King′s X. Miután pedig az évtizedben felfutott vonal 1991-re tényleg elérte a csúcsok csúcsát a Metallica fekete lemezével és a Guns N' Roses Use Your Illusion I-II albumaival, gyakorlatilag ezekkel párhuzamosan máris berobbant a Nirvana-bomba. Ehhez pedig tényleg nem kellett más, mint egy kellően fogós, popos, nagyon jól megírt dalokkal teli, ezáltal tökéletesen eladható album, vagyis a Nevermind.

Némi friss levegőre tehát biztosan szükség volt, de a folytatást persze ismerjük. A zeneipar a fürdővízzel együtt a babát is kiöntötte, a Sunset Strip sleaze rockereinek izomból nyomatását felváltotta a rajtuk való gúnyos röhögés meg a tiltólista, Beavis és Butthead hülye, lúzer szomszéd dagi gyereke a Winger-pólóban. És persze a következő években épp olyan brutális túltermelési válság állt elő kockás flanelinges, kócos, borostás Cobain-, Vedder- és Staley-klónokkal operáló zenekarokból, mint az előző körben veszkócsizmás, Jack Daniel's-üveggel és tangás szőke csajokkal pózoló Vince Neil- és Bret Michaels-imitátorokból.

Fentebb azt írtam, metálperspektívából vizsgálva mindez a mai napig valamiféle igaztalan lenyakazásnak, mészárlásnak tűnhet, pedig a műfaj kreativitásának hosszabb távon igenis jót tett a megtisztulás. Ennek persze megvoltak a maga szerencsétlen áldozatai is, ám a '90-es évek első felében egészen döbbenetes kreativitásról árulkodó albumok jelentek meg a súlyosabb műfajban is, az undergroundban éppúgy, mint a magasabb régiókban. Meggyőződésem, hogy ebben a zeneipari változások is óriási szerepet játszottak, hiszen a metálban azokban az években sokkal kevésbé létezett biztonsági játék, mint előtte. A valódi ihlettől mentes gyümölcsszedők a Girls, Girls, Girls meg a Welcome To The Jungle helyett ekkor már inkább a Smells Like Teen Spiritet és az Alive-ot próbálták újraírni, és elsősorban azok maradtak meg a maguk kaptafájuknál, akiknek tényleg volt érdemi és saját mondanivalójuk. A fémzenei színtéren persze a mai napig élnek az akkoriban a metállapokban szorgalmasan szajkózott közhelyek, miszerint a fakezű, cipőbámuló grunge-generáció már nem tudott zenélni, miközben bezzeg a korábbi igen, de kéretik ezt is a helyén kezelni. Nem ismerek a műfajon belül olyan skálát, amin nézve Chris Cornell vagy Layne Staley ne lett volna top-énekes, Dave Grohl, Matt Cameron, Sean Kinney ne lett volna top-dobos, Jerry Cantrell, Mike McCready vagy Kim Thayil ne lett volna azonnal felismerhető stílussal rendelkező, az előző éra emblematikus arcaihoz fogható gitárosegyéniség. Nem játszottak úgy, mint Satriani meg Yngwie, nyilván – de hát egyfelől Mick Mars vagy C.C. DeVille sem játszott úgy, mint Satriani meg Yngwie, másrészről világszerte emberek tízmillióit megragadó, a rockzenébe örökre berántó dalaik nem is igényelték ezt.

Márpedig itt is ennyi volt a lényeg, és végső soron Kurt Cobain sokat elemezgetett titkához is ez a legfőbb – ha nem is az egyetlen – kulcs. Smells Like Teen Spirit, Come As You Are – még az arcátlan Killing Joke-idézettel együtt is –, In Bloom, Lithium, All Apologies, netán az obskúrusabb tételek közül Paper Cuts, Frances Farmer Will Have Her Revenge On Seattle, és még hosszasan sorolhatnám – ezek a dalok bizony harminc-akárhány év távlatából is nagyon jó dalok. Mondom ezt úgy, hogy egyébként sosem voltam kifejezett Nirvana-rajongó, és egy szűk évnyi korszakot leszámítva nem is nagyon hallgattam Nirvanát, annyit legalábbis megközelítőleg sem, mint Alice In Chainst, Soundgardent meg Pearl Jamet. És rockzenében tapasztalatlan, 13-14 éves fejjel egyébként, bevallom, pusztán a torzgitáros zene nyers erejét, az ösztönökhöz szóló őszinteségét teintve nem is éreztem náluk azt a fajta eszelős differenciát az úgymond hagyományos csapatokkal szemben, amit elvileg éreznem kellett volna. Igen, a Nirvana más volt, mint a Metallica meg a Bon Jovi – mint ahogy a Metallica meg a Bon Jovi sem volt egymáshoz képest egyforma. És más volt ezekhez, mindegyikhez, tehát a Nirvanához képest is a Pearl Jam meg a Soundgarden meg az Alice In Chains is.

A grunge-generáció persze a maga nemében elátkozott nemzedéknek bizonyult. Ugyan mivel is illusztrálhatnánk ezt jobban annál, hogy a műfaj öt legsikeresebb zenekarából négy eredeti frontembere már nincs életben? Kurt Cobain nyitotta a sort (vagy még inkább előtte, mintegy megelőlegezve a jövőt Andy Wood), majd követte őt Layne Staley, Scott Weiland és Chris Cornell is. Elképesztő tehetségek, elképesztően nyomorúságos, tragikus sorsok – egyikük sem állt készen arra, ami a '90-es évek elején átcsapott rajtuk, utána meg már késő volt észbe kapni. Eszemben sincs moralizálgatni meg nagy tanulságokat levonni ebből, de a minta azért egyértelmű. A legnagyobb hullámokat vető tragédia óta eltelt harminc év persze rengeteg, és szinte hihetetlen is belegondolni, hogy Cobain már több ideje nincs köztünk, mint amennyit előtte a bolygón töltött. A '90-es évekkel ellentétben ma már a Nirvana sem a mindennapok megkerülhetetlen része, hanem amolyan mítosszá nemesedett, patinás, egyszervolt klasszikus rockbanda, mint mondjuk a The Doors, kultuszuk, örökségük beépült a mindennapokba. Annyi maradt tehát, hogy a kerek évfordulókon mindig okoskodunk egy jót arról, vajon mi is volt ez az egész ott annak idején, és hogyan lett egy generáció szószólója ez a furcsa, kardigános fickó úgy, hogy közben bizonyosan nem áhítozott erre a szerepre. Aztán megyünk tovább, és a következő kerek évfordulón ismét rácsodálkozunk ugyanarra. Közben a Smells Like Teen Spirit viszont szanaszét játszott, majdnem kétmilliárdos nézettségű YouTube-videóként, közhellyé koptatva sem veszített semmit eredeti, nyers erejéből. Azt hiszem, ez a legfontosabb – a többi csak szóvirág.

 

Hozzászólások 

 
#23 Grgabácsi 2024-04-09 14:51
Jut eszembe, a 27-esek klubját illető aktualitása is van, hogy 2001-ben voltunk a Jim Morrison halálának 30. évfordulója emlékére rendezett Hobó-fél Doors emlékkoncerten.
A Nirvana nekem még bőven napi élmény volt, amikor létezett, és emlékszem, amikor közölték Kurt Cobain halálhírét - 30 éve. Elég régóta vagyunk már fiatalok.
Idézet
 
 
#22 Awez 2024-04-06 08:43
Idézet - traveller79:
Nem árt tisztázni néhány dolgot: azt, hogy egy zenekart leszerződtet egy multinacionális lemezkiadó, még egyáltalán nem garancia a komoly áttörésére, hát még a világhírnévre. A Warrior Soul, vagy a Soninc Youth is a Gefffen Recordsnál volt, mégsem lett egyikből sem világsztár. A Nirvana jelentős részben a Sonic Youth-nak köszönhette a szerződést, ugyanis ők ajánlották be Cobainéket, korábban ugyanis az előzenekaruk voltak egy turnén. Az elképzelés az volt, hogy ugyanaz fog velük történni, mint Thurston Moore-ékkal: eladnak valamivel több lemezt, és lényegében ennyi. Charles Cross is leírja A mennyeknél súlyosabb előszavában, hogy ha a Sub Pop tisztában lett volna a zenekarban rejlő potenciállal, nem is engedték volna el őket. Az MTV először nem is akarta műsorra tűzni a videót. A 120 Minutes című műsort eleve késői időpontban sugározták, nagyon sok emberhez nem is jutott el. Magyar zenekarok- Sexepil, Andersen- videoklipjeit is lejátszották a műsorban, ettől azonban nem lett egyikből sem világsztár. Itt látható egy video egy new haveni koncertről, a lemez megjelenése után, de még az előtt, hogy az MTV leadta a klipet. Egy kis klubban játszanak, egy laikus meg nem mondaná, hogy ez az együttes pár hónapon belül letaszítja Michael Jackson lemezét a Billboard- lista első helyéről.
Nirvana - The Moon, New Haven 1991 (youtube.com)
Ami pedig Cobain halálát illeti:
Kurt Cobain halála « Konteó (blogrepublik.eu)


Ádám sem így értette, nyilván nem laikus volt az aki meglátta bennük a potenciált, megvannak erre egy kiadónak a megfelelő szakemberei. A pénzcsapot több előadó részére is megnyitották, nyilván volt ebben azért egy lapot húzunk 21re dolog, de itt éppenséggel pont bejött. Tehát a jó időben jó helyennél azért jóval árnyaltabb a dolog.
Idézet
 
 
#21 Warrel Dane 2024-04-05 19:07
[quote name="Grízpapiba Hápcizó"

Sőt. Ha éhes vagy, nem is muszáj húst enned, ahhoz, hogy életben maradj. Csak, hogy még tovább bonyolítsuk. :)

Ez így igaz!
Idézet
 
 
#20 traveller79 2024-04-05 18:06
Nem árt tisztázni néhány dolgot: azt, hogy egy zenekart leszerződtet egy multinacionális lemezkiadó, még egyáltalán nem garancia a komoly áttörésére, hát még a világhírnévre. A Warrior Soul, vagy a Soninc Youth is a Gefffen Recordsnál volt, mégsem lett egyikből sem világsztár. A Nirvana jelentős részben a Sonic Youth-nak köszönhette a szerződést, ugyanis ők ajánlották be Cobainéket, korábban ugyanis az előzenekaruk voltak egy turnén. Az elképzelés az volt, hogy ugyanaz fog velük történni, mint Thurston Moore-ékkal: eladnak valamivel több lemezt, és lényegében ennyi. Charles Cross is leírja A mennyeknél súlyosabb előszavában, hogy ha a Sub Pop tisztában lett volna a zenekarban rejlő potenciállal, nem is engedték volna el őket. Az MTV először nem is akarta műsorra tűzni a videót. A 120 Minutes című műsort eleve késői időpontban sugározták, nagyon sok emberhez nem is jutott el. Magyar zenekarok- Sexepil, Andersen- videoklipjeit is lejátszották a műsorban, ettől azonban nem lett egyikből sem világsztár. Itt látható egy video egy new haveni koncertről, a lemez megjelenése után, de még az előtt, hogy az MTV leadta a klipet. Egy kis klubban játszanak, egy laikus meg nem mondaná, hogy ez az együttes pár hónapon belül letaszítja Michael Jackson lemezét a Billboard- lista első helyéről.
Nirvana - The Moon, New Haven 1991 (youtube.com)
Ami pedig Cobain halálát illeti:
Kurt Cobain halála « Konteó (blogrepublik.eu)
Idézet
 
 
#19 zebraman 2024-04-05 16:47
Hálás téma a hajmetál bukása, szerintem nem a grunge és pláne nem a Nirvana hozta el. A rockzene kiárusítása már a '70-es évek elején megkezdődött, erről Frank Zappa beszélt bővebben.
A túltermelés mellett az is ide vezetett, hogy a gyerekek már nem a szüleik zenéit akarták hallgatni, kipukkadt a '80-as évek optimizmusa is, "a kokain-csajok-sportkocsik-partik" kiváltsága kevesek kiváltsága volt.

És van még valami: a '90-es évek jogi környezete lehetővé tette, hogy a nagyobb médiavállalatok felvásárolhassá k az addig független városi rádiókat. Utóbbiak adott esetben fontos szerepet játszottak tehetséges, többé-kevésbé egyedi zenét játszó zenekarok felfuttatásában . A zenekar, vagy annak menedzsere, ha jóban volt a dj-vel, játékidőt szerezhetett, a zenekar bemutatkozhatot t, a a helyi siker átterjedhetett más városok rádióira is, és ez már tárgyalási alapot jelenthetett a lemezszerződése knél. A városi adók felvásárlásával a helyi dj-k repültek, a Nagy Cég delegált embert és küldte a lejátszandó zenéket. Elvárt volt az egyenhangzás, szóljon a dob minden lemezen ugyanúgy, stb. Ráadásul rengeteg vérszívó akaszkodott a zenekarokra is.

Áldás, hogy a hajmetál és az általa propagált hazug illúziók bedőltek, az emberek valami organmikusra vágytak, de grunge sem volt hosszú életű szerencsére.
Idézet
 
 
#18 Grízpapiba Hápcizó 2024-04-05 16:28
Idézet - Warrel Dane:
[quote name="Jézus"]Nem túl szimpi dolog a macskagyilkossá g, de te személy szerint hány állatot nyírsz ki naponta puszta szórakozásból közvetetten, amit megeszel? Mert ha egyéb opciód is van, akkor nehéz lenne másra fogni, mint kedvtelés. Úgyhogy egy macskán nem csinálnék ekkora problémát, még ha csúnya dolog is. Hogy nem te szúrod/lövöd le, az nem sokat segít a lényegi kérdésen.

/quote]

Ha azért ölsz meg egy élőlényt, mert megeszed, azt nem szórakozásból ölöd meg, hanem mert éhes vagy.


Sőt. Ha éhes vagy, nem is muszáj húst enned, ahhoz, hogy életben maradj. Csak, hogy még tovább bonyolítsuk. :)
Idézet
 
 
#17 kornel 2024-04-05 15:36
Nagyon szeretem mind3 Nirvana lemezt+ az élőt.Nekem a Come as you are-ral ütöttek be.Annak ellenére,hogy sose jutott eszembe rajongóként tekinteni magamra,szanasz ét hallgattam a fenti anyagokat.A Bleach meg az a fajta első album,ami még talán nem minden ízében tökéletes,de a maga nyersességével is baromi ambíciózus és friss lehetett a maga idejében,de még akár most is.Ebből a szempontból nekem egy liga pl egy Somberlain-nel,Diesel and Power-rel,Facelift-tel vagy akár Soul of a New Machine-nel.Most több hirtelen nem ugrik be.A Muddy Banks is rengeteget pörgött,kb egy időben az Official Live-val.Koncertalbumoka t előtte meg utána se rémlik,hogy ennyit hallgattam volna.
Idézet
 
 
#16 2Gábor2 2024-04-05 15:27
Idézet - frontiers:
Mint ember, mint zenész, sajnálom, ami vele történt, sőt, még a rajongóit is -bár szerintem a valóságot sosem fogjuk megtudni-.
Azt viszont, hogy elinditotta a zenekarával az általam oly hőn szeretett őskorszak végelgyengülésé t, sosem fogom nekik megbocsájtani -még, úgy sem, hogy alapból tisztában vagyok azzal, hogy a glam túl volt tólva, nem kicsit, és törvényszerűen vége lett volna egyszer, mint mindennek-.


Naivitás zenészeket kárhoztatnod ezért.
Néhány pénzember eldöntötte, hogy onnantól más jellegű előadókkal fog újabb milliárdokat kaszálni, a pop-rockzene mindig erről szólt. Éppúgy manipulálják, mint bármi mást az életünkben.
Idézet
 
 
#15 Davidian 2024-04-05 15:02
What comes around goes around.
Nem a Nirvana nyírta ki azt a korszakot, hanem a ZS-ligás pina rock bandák. Ahogy minden korszaknak, a grunge érának is voltak zseniális remekművei Dirt, Badmotorfinger pl. Aztán elmúlt az is, a Mötley/Poison ugyanúgy arénákat tölt meg ma, mint a Pearl Jam.

És ez így van jól :)
Idézet
 
 
#14 Warrel Dane 2024-04-05 13:08
A magam részéről nincs bajom az akkori trend váltással, ezek a dolgok soha nem befolyásolták a választásaimat, sem zenében, sem másban. Az ilyesfajta felfutások színesítik a műfajt és szinte biztosan változik valamennyit a paletta, esetleg még úgyis, hogy a már régebb óta működő zenekarok beépítenek elemeket az "új" hullám által felszínre hozott jellegzetessége kből.
Számomra a Nirvána életműből talán 4 vagy 5 dal van, ami értékelhető, a hasonszőrű kortársaik zenéjéből talán még annyi sem. Érdekes, mert death, thrash, heavy, indusztriál, doom és még számos metal/rock, sőt punk műfajból van kedvenc, nem is egy. Mégis a grunge úgy ment el mellettem (néhány dalt leszámítva), mintha nem is létezett volna. A Nu metal szintén, onnan csak a Coal Chamber ragadt meg a lejátszómban.
Idézet
 
 
#13 Warrel Dane 2024-04-05 12:57
[quote name="Jézus"]Nem túl szimpi dolog a macskagyilkossá g, de te személy szerint hány állatot nyírsz ki naponta puszta szórakozásból közvetetten, amit megeszel? Mert ha egyéb opciód is van, akkor nehéz lenne másra fogni, mint kedvtelés. Úgyhogy egy macskán nem csinálnék ekkora problémát, még ha csúnya dolog is. Hogy nem te szúrod/lövöd le, az nem sokat segít a lényegi kérdésen.

/quote]

Ha azért ölsz meg egy élőlényt, mert megeszed, azt nem szórakozásból ölöd meg, hanem mert éhes vagy.
Idézet
 
 
#12 Csimpőc 2024-04-05 12:23
Idézet - Goodbye:
Köszi a cikket, még úgy is élmény volt olvasni, hogy bizonyos dolgokról nagyon mást gondolok. Szerintem a Geffen kiadó marketingosztál yán lehetőséget láttak Cobain imidzsében arra, hogy nagyot szakítsanak vele. Ezért öltek felfoghatatlan mennyiségű pénzt az amúgy átlagos Nevermind album promózásába. Igazuk lett, csak arra nem számítottak, hogy az aranytojást tojó tyúk a festészetet is ki fogja próbálni. Aki olvasta a róla szóló könyvet, biztos emlékszik, hogy hogyan nyírta ki a szomszéd macskáját puszta szórakozásból. Ennek ismeretében pedig nehéz lenne sajnálni.


Aztaqrva ez komoly? nem tudtam....szerencséje a köcsögnek, hogy már nem él, mert különben már nem élne XD
Idézet
 
 
#11 Csimpőc 2024-04-05 12:22
Idézet - Jézus:
Nem túl szimpi dolog a macskagyilkossá g, de te személy szerint hány állatot nyírsz ki naponta puszta szórakozásból közvetetten, amit megeszel? Mert ha egyéb opciód is van, akkor nehéz lenne másra fogni, mint kedvtelés. Úgyhogy egy macskán nem csinálnék ekkora problémát, még ha csúnya dolog is. Hogy nem te szúrod/lövöd le, az nem sokat segít a lényegi kérdésen.

Idézet - Goodbye:
Köszi a cikket, még úgy is élmény volt olvasni, hogy bizonyos dolgokról nagyon mást gondolok. Szerintem a Geffen kiadó marketingosztál yán lehetőséget láttak Cobain imidzsében arra, hogy nagyot szakítsanak vele. Ezért öltek felfoghatatlan mennyiségű pénzt az amúgy átlagos Nevermind album promózásába. Igazuk lett, csak arra nem számítottak, hogy az aranytojást tojó tyúk a festészetet is ki fogja próbálni. Aki olvasta a róla szóló könyvet, biztos emlékszik, hogy hogyan nyírta ki a szomszéd macskáját puszta szórakozásból. Ennek ismeretében pedig nehéz lenne sajnálni.



Iszonyú ostobának kell lenned ahhoz, hogy ezt a két dolgot összemosd.
Idézet
 
 
#10 Draveczki-Ury Ádám 2024-04-05 12:19
Idézet - Goodbye:
Aki olvasta a róla szóló könyvet, biztos emlékszik, hogy hogyan nyírta ki a szomszéd macskáját puszta szórakozásból. Ennek ismeretében pedig nehéz lenne sajnálni.

Meglehetősen hézagosan dokumentált, megkérdőjelezhe tő valóságalapú sztoriról van szó. Ehhez elég egy internetes keresést lefolytatni. Macskarajongós fotó, állatvédelmi dolog plusz egyéb hasonló annál több akad róla.
Idézet
 
 
#9 Duke 2024-04-05 12:13
Idézet - frontiers:
Azt viszont, hogy elinditotta a zenekarával az általam oly hőn szeretett őskorszak végelgyengülésé t, sosem fogom nekik megbocsájtani -még, úgy sem, hogy alapból tisztában vagyok azzal, hogy a glam túl volt tólva, nem kicsit, és törvényszerűen vége lett volna egyszer, mint mindennek-.


Szokták mondani, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Nyilván mindannyiunknak megvannak a saját preferenciái a rockzenén belül, részben abból adódóan, hogy ki mikor, illetve milyen hatásokkal érkezett. Például "őskorszaknak" nevezed a '80-as évek második felét, amit én sokkal inkább mondanék a húsz évvel korábbi időszakra, azzal együtt is, hogy kettőnk közül simán lehet, hogy te vagy az idősebb. Nekem például Cobain munkásságánál jobban piszkálja a csőrömet, hogy a Whitesnake tökös blues-rock zenéjét hogyan fazonírozták át a hajmetál szellemében. (Pedig a '87-es és a '89-es lemez is kifejezetten jó a maga nemében, de az önfeldolgozások nál nagyon kilóg a lóláb.)
Egyébként pedig, ahogy írod is, törvényszerűek ezek a változások. Ha nem jött volna a Nirvana, valaki más csinálta volna meg a nagy áttörést. Ebben az esetben talán a cikkben említett többi zenekar közül lett volna valaki még sikeresebb. Ahogy a német mondja: "Zeitgeist". Egyszerűen benne volt a levegőben, hogy most valami másnak kell jönnie.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.