Shock!

november 25.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Paradise Lost, Tankcsapda - Budapest, 2005. június 12.

Az idei Sportszigeten meglátszott, hogy nem ingyenes volt a belépés. Persze nem számítottam arra, hogy majd idén is tízezren lesznek kint, mint tavaly a Slipknoton, de még ezt beleszámítva is kevesebben jelentek meg, mint előzetesen gondoltam volna. Tömegbecslésben nem vagyok túl jó, de a vasárnap este főattrakcióit, a Paradise Lost/Tankcsapda duót is legfeljebb úgy 3 ezren figyelhették, ha egyáltalán. Ellenben a tavalyi legfőbb negatívumot, jelesül az ingyenes belépést kihasználó seggrészeg, agresszív csőcselék felbukkanását sikerült kiküszöbölni azzal, hogy a bejáratnál kétezer forintot kellett leszurkolni a karszalagért.

időpont:
2005. június 12.
helyszín:
Budapest, Sportsziget
Neked hogy tetszett?
( 2 Szavazat )

A Tankcsapda minden hasonló eseményről kihagyhatatlan manapság - szívesen írnám azt Magyarország egy évtizede legnépszerűbb rockbandájáról, hogy nemcsak népszerűségük miatt szolgálnak rá erre, de sajnos nem tudom, én ugyanis ebben a felállásban még nem láttam olyan koncertet a triótól, ami után elégedetten csettintettem volna. És senki se jöjjön azzal, hogy de a hangulat így meg úgy, mert egy falusi lagziban is tetőfokára hág a hangulat a Kék a szeme… hallatán, de ettől még nem kell isteníteni a bajuszos, makkoscipős szintetizátorost. A Tankcsapda elképesztő népszerűsége miatt bizonyos körökben szent tehén, és valahogy nem illik kimondani, hogy ez a mostani felállás egyszerűen képtelen normális minőségű koncertet adni. Márpedig ez a nagy harci helyzet.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy a puszta sznobizmus íratja velem e sorokat, leszögezem, hogy úgy a Connektorral bezárólag a mai napig jó érzésem támad, ha meghallom a régi dalokat, és az újabbak között is akad szép számmal, ami tetszik, de ezek az egyszerű rock’n’roll témák sajnos csak akkor ütnek koncerten, ha feszesen játsszák őket. Erre pedig Fejes Tamással a dobszerkó mögött alighanem sosem lesznek képesek Lukácsék. Persze Buzsik Gyuri sem Dave Lombardo debreceni doppelgängereként vonult be a hazai rocktörténelembe, meg Elek Ottó sem, de velük legalább tartottak egy bizonyos szintet. Nem volt minden tökéletes, de nem is ez a lényeg, mert meg tudtak szólalni erőteljesen, lendületesen. Ez sajnos most megint nem jött össze, a rakoncátlankodó tempók okozta széteső, vérszegény, energiamentes játékot pedig csak tetézte a halk és aránytalan hangzás. Menetrendszerűen jöttek a nagy slágerek, az Agyarországtól kezdve a Csőre töltvén át az elmaradhatatlan Mennyország Touristig, de valahogy csak nem állt össze a kép, a Fiúk ölébe lányoknál konkrétan rémálomszerű Kispál-érzésem támadt, úgy szólalt meg a nóta. A tömeg persze végig vadul ugrált és kívülről énekelt minden sort, úgyhogy biztos bennem van a hiba, de én bizony akkor is tartom: ennek így nem sok teteje van. Pedig jó számokat még mindig nem felejtettek el írni.

Ami a Paradise Lostot illeti, magam is az “egykor volt rajongók” népes táborát gyarapítom. Imádtam a bandát úgy 10 éve, aztán az egyre szürkébb, érdektelenebb lemezekkel valahogy kihunyt a nagy szerelem, a ’99-es Sziget-koncertet pedig életem egyik legpocsékabbjaként van szerencsém számon tartani. Ebből kifolyólag nem is terveztem, hogy most megnézem őket, de végül mégis így hozta a sors - és nagy meglepetésemre egy cseppet sem bántam meg. Utólag meglehetősen ellentmondásos véleményeket olvastam/hallottam erről az estéről, de szerintem összehasonlíthatatlanul jobbak voltak, mint legutóbbi találkozásunkkor. Nem tudok különösebb indokokat felhozni, hogy most miért találtuk meg így egymást, de már az első szám alatt azon vettem észre magam, hogy bólogatok és határozottan bejön, amit látok és hallok - dacára annak, hogy itt az általam kevéssé ismert és kevéssé kedvelt újabb keletű nótákon volt a hangsúly, dacára annak, hogy a hangzás rossz volt, és dacára annak, hogy hiányzott Lee Morris.

Az új lemezt még nem volt szerencsém hallani a koncertig, de itt élőben kimondottan jó benyomást tettek rám az új számok. Az igazi beindulást persze máig az Icon és a Draconian Times amúgy nem túl bőkezűen mért pillanatai váltják ki, a Hallowed Landet óriási ováció fogadta, akárcsak a True Beliefet vagy az Enchantmentet - minden idők egyik legnagyobb metal dala -, magam is ezeknek örültem a legjobban, de nem mondom, hogy rossz volt hallani az Erasedet vagy a One Secondöt, sőt, még a So Much Is Lost is jól esett. A Tankcsapdához képest kissé ritkásabban álló közönség egyébként kimondottan lojális volt a borongós britekhez: jöhetett régi vagy új téma, mindet örömmel fogadták.

Határozott déja vu-érzés volt látni, hogy a két agy, Greg MacKintosh és Nick Holmes már lassan megint teljesen ugyanúgy néznek ki, mint a Draconian Times idején, bár a rendezői jobbon riffelő tarkopasz, mokány Aaron Aedy azért minduntalan visszarántott 2005-be. A Paradise Lost sosem volt egy színpadszántó banda, Nick sem tartozik a showman-típusú frontemberek közé, különösebb világítási trükköket sem vetettek be soha, de ez most pont így volt hatásos.

Setlist:

Don’t Belong
Grey
Erased
Redshift
Mystify
So Much Is Lost
Hallowed Land
No Celebration
All You Leave Behind
As I Die
Shine
Enchantment
True Belief
One Second
---
Forever After
Over The Madness
Say Just Words

Azt persze nem mondom, hogy tökéletes buli volt: az új dobos, a jellegtelen fejű Jeff Singer sokszor nem ütötte ki rendesen Matt Archer és Lee Morris témáit, ami néhol kifejezetten zavaró volt, a figura metal múltját tekintve pedig meglehetősen érthetetlen is. Nick éneke sem volt tökéletes, de tőle eleve nem is vártam mást, meg hát valljuk be őszintén, ezekhez a dallamokhoz nem is kell Pavarottinak lenni. A változatlanul malacképű Steve Edmondson kissé elveszett a színpad közepén, a két szélen betonozó Greg és Aaron viszont jól teljesítettek. Arról, hogy a gitárokat néha elvitte a szél, igazán nem ők tehettek - most legalább nem koncepció volt, hogy ne legyenek riffek (sajnos még emlékszem, mennyire sokkoló volt hallani a Szigeten a True Belief és az As I Die ritmusgitártalanított, depechemode-osított verzióit).

Összességében úgy a ’97-es One Second turnés koncerthez hasonlítanám ezt a mostanit: nem a világ legerőteljesebb koncertbandája a Paradise Lost, de ismét bebizonyították, hogy ha éppen olyanjuk van, igenis tudnak jó bulikat adni.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.