Shock!

szeptember 22.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Metalmania Fesztivál 2008 - Katowice, 2008. március 8.

Tavaly év végén eltökéltem magam, hogy idén ha törik, ha szakad, megnézem Dave Mustaine-t és csapatát, erre pedig kedvezőbb alkalom nem is kínálkozhatott volna, mint az OverKillel, az Artilleryvel és a Flotsam & Jetsammal is megerősített Metalmania fesztivál.
időpont:
2008. március 8.
helyszín:
Lengyelország, Katowice, Spodek
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )
Rajtuk kívül persze még számos rangos zenekar fellépett a fesztiválon (Primordial, Marduk, Vader, Satyricon, The DEP, stb.), de mivel ezen csapatok munkásságának finoman szólva sem vagyok szakértője, illetve energiám sem volt mindegyiküket megnézni, nem is emlékeznék meg róluk túlzottan.

Kezdésnek dél előtt néhány perccel rögtön a Primordialt lestük meg. Korábban semmit sem hallottam az ír zenekartól, ezen koncert alapján viszont kissé értetlenül állok az őket övező hype előtt. Nyílván nem egy elsőre ható zene ez, de finoman szólva egyáltalán nem hidaltam le tőlük. De talán a lemezeikkel teszek egy próbát később.
Az őket követő Immolation technikás death metalja sokkal jobban tetszett. Tökéletes összhangban, irgalom nélkül vezényelték le műsorukat, ahogy az egy élő legendához illik.

Kiutazásom egyik oka, illetve az első fellépő, akik ténylegesen érdekeltek is, a Flotsam & Jetsam gárdája volt, így kényelmesen el is helyezkedtem úgy a harmadik sor tájékán. Az igazi délvidéki suttyó kinézettel rendelkező Eric A.K. vezette csapat hosszított programot kapott, hiszen az egész bulit rögzítették egy májusban megjelenő dvd számára. A kissé pocakosodásnak indult banda (főleg a gitáros Ed Carlson és a bőgős Jason Ward felel meg egyre kevésbé a szakértők által támasztott felsőtest-követelményeknek) jobb helyszínt keresve sem találhatott volna mindehhez; a lengyelek imádták őket. Mondjuk egy Hammerhead – The Master Sleeps kezdés után más nem is várható, a két klasszikus nóta megadta a tökéletes alaphangot. Flotsamékat tavaly is sikerült elcsípnem egyszer, ez a buli viszont sokkal jobban sikerült, amihez nyilván az a hangulati többlet is hozzájárult, hogy bár kora délután léptek fel – sportcsarnokról lévén szó - mégsem tűzött az ember pofájába a nap, mint anno a Bang Your Headen. Természetesen főleg az első három lemezről játszottak a srácok, de néhány későbbi nóta is előkerült (Swatting at Flies, Smoked out vagy Me például), a legnagyobb meglepetést viszont a High lemezes Lard feldolgozás a Forkboy jelentette. Sosem gondoltam volna, hogy pont ezt veszik elő, de az igazi speed nótává átgyúrt darab egyszerűen hengerelt. Igazán hamar elrepült Flotsamék programja, ami olyan nótákkal, mint a Doomsday for the Deceiver, az I Live You Die vagy az Escape from Within egyáltalán nem is csoda. Tény és való, hogy a csapat kiállása hagy némi kívánnivalót maga után, ám sokkal fontosabb, hogy kevés olyan zenekar van, akik náluk feszesebben nyomják a dallamos thrash metalt. Alig várom a dvd-t, soha rosszabb koncertet.

A fesztivál legnagyobb csemegéje számomra egyértelműen a dán Artillery felbukkanása volt, s mivel Morten Stützerék a cseh bulin nem léptek fel, egyértelmű volt, hogy ha Metalmania, akkor Katowice, punktum! A Stützer testvérek köré szerveződött banda a nyolcvanas évek végén három kiváló thrash lemezt szállított le, melyek közül az 1990-es By Inheritance a legkiválóbb; személy szerint ezt az anyagot tartom az európai thrash metal máig legnagyobb lemezének. Sajnos nem sokkal megjelenése után földbeállt a zenekar, majd 1999-ben produkáltak egy kissé felemás, meglehetősen kérészéletű újjáalakulást, amit ismét hosszas csend követett. Mielőtt felbukkantak volna a fesztivál honlapján, mint konfirmált résztvevők, nem is tudtam arról, hogy újra mozgolódnak, így óriási meglepetés és öröm is volt egyben, hogy láthatom őket. Koncertjük viszont sajnos kisebb csalódást okozott. Nyilván olyan dalokkal, mint a Khomeniac, The Challenge vagy a Cybermind nem lehet rossz egy buli, de dán barátaink meglehetősen rozsdásan kezdték a műsort. Az egy dolog, hogy a bőgős Peter Thorslund szolid kis szemüvegében úgy nézett ki, mint egy hórihorgas, kissé kevésbé pocakos Jáksó László, illetve Michael Stützer akár a helyi kocsma alkesz Józsi bácsijának is elmenne a fizimiskáját tekintve, de mindehhez még kis színpadi topogás, és a buli elején némi bénázás is társult. Kellett úgy jó 20-25 perc, mire belerázódott a zenekar, illetve én is megszoktam új énekesüket. Az eredeti torok, Flemming Rönsdorf az újabb reunionizálódásban nem vett részt ugyanis, helyére Sören Nico Adamsen került a Crystal Eyesból. A szemre kb. 22 éves, meglehetősen szépfiúnak öltözött énekes (később egyébként megtudtam, hogy a negyedik ikszet tapossa a csóka – respekt!) nem nyomta rosszul egyébiránt, épp csak kellemes, klasszikus heavy metal orgánumából hiányzott az a ráspoly, ami Flemminget különlegessé tette, és ami persze az Artillery védjegyévé is vált. Meglepetésemre a lengyel közönség nagyon vette a lapot (nálunk vajon mennyien lennének egy Artillery koncerten, még ha fesztiválos is?!), folyamatos volt a nyomulás, a szörfölés, és lelkesedésük – köszönhetően a kiváló nótáknak – végül rám is átragadt. Annak ellenére, hogy bőven hagyott kívánnivalókat maga után a koncert, nincs szívem rosszat írni róluk, hisz egy darabka thrash történelmet hallhattunk ezen az estén, és végül is lehet-e rossz egy RIP vagy egy Terror Squad? Na ugye, hogy nem...

Dedikálási, étkezési és egyéb okok miatt a Marduk és a Vader műsorát szkippeltem (utóbbiak állítólag eszelős koncertet adtak), és mivel a Satyricon műsora a meglehetősen vehemensen headbangelő billentyűs hölgyemény, illetve Satyr teátrális mozdulatai ellenére sem tudott húsz percnél tovább lekötni, a következő teljes egészében megtekintett koncertem az OverKill volt. Blitzék pedig kéremszépen megették az egész mezőnyt reggelire, a közönséget pedig felaprították szecskának. Jó párszor láttam már a bandát, de ekkora vehemenciával még sosem nyomultak, egész egyszerűen valami iszonyatos energia-felhő hullámzott le a színpadról. Már a koncertet kezdő Necroshine nyitó hangjainál azt éreztem, hogy „úristen, ez hatalmas lesz”, és tényleg! A soron következő Thanx for Nothin’ végére már kész volt mindenki, amit csak tetézett a Rotten to the Core. A szokásához híven félmeztelen, szúnyogtestű Blitz rekesztett, D.D. alapozott, mint a férfi vízilabda-válogatott, a Dave Links-Derek Tailer duó meg olyan riffeket facsart, hogy szinte a nyálam elcsöppent a gyönyörűségtől. Ha jól számoltam, 10 nótát nyomtak - Hello from the Gutter, Skull and Bones, Bastard Nation (!!!), Wrecking Crew meg persze Elimination és Fuck You a végén. Ehhez a bulihoz nem lehetett semmit hozzátenni, egyszerűen tökéletes volt.

The Dillinger Escape Plan – újabb totál ismeretlen, sötét ló – mármint nekem - , és hát izé….nem is tudom. Tömény, csúnya, mint az istennyila, meg minden, de nekem – és a közönség nagy részének - elsőre nagyon-nagyon sok volt. Semmi kapaszkodó, semmi emészthető, és annak ellenére, hogy a mesügét például imádom, ez a buli hamar megfeküdte a gyomromat. Eleve nem volt valami jó húzás berakni az OverKill és a Megadeth közé őket, sokkal jobb lett volna, ha korábban játszanak, helyet cserélve mondjuk a Satyriconnal. Ráadásul picit erőltetettnek és őszintétlennek is éreztem a színpadi produkciót. Túl látványosan és túlságosan is „rettenetesenintezíven” szerettek volna nyomulni a srácok… Talán majd lemezen. (A dobosuk egyébiránt kötött sapkában reggelizik!)

Rettenetesen vágytam már egy Megadeth koncertre évek óta, hisz valahogy ezidáig mindig elkerültük egymást Megadave-vel. Most viszont végre megtörtént, kisebb csúszás után karnyújtásnyira volt a Megadeth, a maga teljes valójában. Gyönyörű kék fények, egy ízléses, szép dobszerkóval, kezdésnek meg jön a Sleepwalker a United Abominationsről… illetve a libabőr. Szerencsére a hangzás kiváló, a kissé visszafogott Főnök mellett a többiek igazán elemükben. James Lomenzo egy isten, az új gitáros Chris Broderick meg finoman, visszafogottan szórja a sármot, miközben hihetetlenül könnyedén birkózik meg a legnyakatekertebb ritmusokkal és szólókkal. Glen Drover sem volt egy rossz gitáros, de Chris jobb, sokkal. Elegáns és könnyed játéka lenyűgöző, és tökéletes párját képezi a végig pörgő, bulizó Lomenzónak. Mustaine kicsit visszafogott, sokat nem beszél, épp csak vezényli a bulit, illetve énekel úgy, ahogy csak ő tud, csukott szájjal. A program igazi best of, jó sok Rust in Peace-szel. Jön a Hangar 18, meg a Take No Prisoners is, és ha csak ennyit nyomnának, akkor is felhőtlenül boldog lennék. De természetesen érkeznek a kötelező slágerek, Symphony of Destruction, Trust, A Tout Le Mond, meglepetésnek meg Ashes in Your Mouth.

Az utolsó lemezről van még király  Washington is Next, Gears of War, illetve a kissé szürke Burnt Ice. Utóbbit lecserélném szívem szerint, de nem baj koncerten még ez az egyébként haloványabb Megadeth dal is üt, csakúgy, mint a System lemezes Kick the Chair, ami csúcspont! A zárás természetesen Peace Sells – Holy Wars, ám Anarchy in the Uk nincs. Nem is baj, a Holy Wars után úgyis értelmetlen minden.
Tökéletes rutinbuli, semmi extra, „csak” egy hibátlanul levezényelt koncert, nameg sokezer boldog Megadeth fanatikus. Nekem meg egy életre szóló élmény. Thrash ’til Death!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.