Shock!

augusztus 19.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Metallica, Monster Magnet, Mercyful Fate - Budapest, 1999. június 3.

A Metallica - és ami mögötte van... Egyszer volt, hol nem volt, még az Atlanti óceánon is túl, a 80-as évek elején egy pattanásos és roppant lelkes szőke srác úgy gondolta, hogy egy olyan zenekart hoz össze, amilyen nincs sehol máshol kerek e világon. S úgy is lett.
időpont:
1999. június 3.
helyszín:
Budapest, MTK Stadion
Neked hogy tetszett?
( 17 Szavazat )
Újsághirdetést adott fel, melyre egy hiperaktív, izgága srác jelentkezett, aki a teniszütőt cserélte fel a dobverőkkel, s aki ügyesen lenyúlta egy készülő újság nevét, s így lett Metallica a neve az akkor még feldolgozásokat próbálgató csapatnak. S ahogy az lenni szokott, megtalálták a többi tagot, elkészült az első lemez, majd sor került ez botrányos tagcserére, egy vörös hajú, nem éppen józan életű fickótól váltak meg - talán ismeritek is... Pár évvel később, a 3. album után egy szerencsétlen baleset folytán minden idők egyik legtehetségesebb basszusgitárosa költözött az örök vadászmezőkre. (R.I.P)

A lendület ezzel nem tört meg, készültek tovább a remek lemezek, és szép lassan, ahogy a mesében a legkisebb fiúból hős lesz, a friscoi srácok álma is valóra vált; ők váltak a legnagyobb szupercsapattá a metal műfaján belül. Mellékesen megjegyzem, hogy ez nem olyan biztos, hogy feltétlenül jó tett a zenéjüknek, mert hosszú hallgatás után két olyan stúdiólemezzel lepték meg a gyanútlan rajongókat, mely alaposan kettéosztotta a hűséges 'tallica tábort. Elfáradtak, elkényelmesedtek, bármit rájuk lehet fogni, lehet vitatkozni, az igazság attól nem fog megváltozni, fent a csúcson már képtelenség olyan dühös és agresszív zenét írni, mint a kezdetekkor egy garázsban. Talán a régi tábort akarták kárpótolni, talán csak egyszerűen jólesett nekik, a legutóbbi dupla albumuk fele vadonatúj feldolgozásokat rejt az általuk nagyra tartott, avagy rájuk hatással levő zenekaroktól, a másik fele pedig a híres-neves Garage Days felvételeit tartalmazza, plusz az eddig maxikon megjelent feldolgozásokat.
Cseresznyemaghéjban ennyit a csapat eddigi életéről, ami most következik, nem más, mint, hogy milyen a Metallica ma, 1999-ben.

Utoljára 6 éve jártak nálunk, még a fekete album turnéjával, ami ugye nem tegnap volt. A legszembetűnőbb különbség azóta, hogy mára már mindenki megszabadult fürtjeitől - bár mintha úgy tűnne James és Kirk növesztgetné újra a haját. '93-ban a The Cult és a Megadeth játszott előttük - na ugye, hogy ismerős az a vörös hajú fickó... - most pedig a Mercyful Fate és a Monster Magnet fűtötte fel a közönséget előttük.

Verőfényes nyári nap és Mercyful Fate..., ez nem az a párosítás, amire hatalmasat bólintok, hogy "hú, ez király ötlet!". Az a csapat, akinek muzsikája annak idején nem kis hatással volt a Metallicára, most előzenekarként küzdött a stadion - akkor még - elég gyér számú nézőközönsége előtt. Persze, sokan örültek, hogy legalább így láthatták King Diamond mestert és csapatát, de akkor is fenntartom azon véleményemet, hogy a Mercyful Fate nem ekkora színpadra való, és ami a leglényegesebb: nem izzasztó napsütésben, mert így teljesen elveszett a zenekarnak egyik fontos eleme, az a sejtelmes, és nem evilági hangulat, mely nélkül egy igazi Mercyful Fate koncert szerintem elképzelhetetlen. Reménykedjünk, hogy egyszer talán viszontláthatjuk őket valamelyik klubban. Egy teljes műsorral...

A Monster Magnet elszállós, füves zenéjét sokan szeretik, de helyettük sokkal szívesebben elviseltem volna valami pörgősebb, súlyosabb csapatot. Bár akkor lehet, hogy sűrűn anyáztam volna, hogy egy másodpercet nem láttam belőlük - merthogy éppen valami másra vártam, amit pár sorral később olvashattok. Utólag megtudtam, hogy nem vesztettem semmit, mert még a MM fanok sem voltak elájulva a csapat produkciójától.

A Metallica cirka fél hétkor érkezett meg a stadionba, kis luxusbuszokkal. James Hetfield szinte kirepült a kocsiból és szaladt hátra a színpadra, ahol még a Mercyful Fate játszott.
Metallica... ők azok, akik annak idején a legnagyobb hatással voltak rám. Tizenévesen szinte csak velük volt kitapétázva a szobám. Most pedig talpig kimatricázva várakoztam némileg gombóccá gyűrődött gyomorral..., hogy mire? Már mesélem is.
Itt pedig egy interjút olvashatnátok valami Lars Ulrich nevezetű üzletemberrel, ha... De kezdjük az elején.Metallica

Összesen 20 perc interjúidőt adott a management, annak a rengeteg újságírónak, tévésnek, rádiósnak, aki kíváncsi lett volna rájuk. Ezt bárhogy osztjuk-szorozzuk, igazságosan elosztani nem lehet. A megoldás a köv. volt, elő négy asztalt és minden zenekari taghoz beosztottak 8-10 érdeklődőt. Persze J. Hetfieldhez egy kicsivel többet, mert naná, hogy mindenki őt akarta - volna. A Shock! Lars Ulrich asztalánál foglalhatott helyet - ami nem is lett volna rossz, mert kiötöltem egy-két csípős kérdést őkelmének.

A csarnokban egy elkerített részről gyakorlás hangjai szűrődtek ki, itt bizony a Metallica játszik. E rövid bemelegítés után James, Jason és Kirk meg is érkezett, és teljesen korrekten, normálisan válaszolgattak a szerencséseknek, bármiféle sztárallűr nélkül. Lars pedig sehol. Na jó, akkor addig fotózgatok egy keveset, míg megérkezik - gondoltam. Jason döbbenetesen öregnek, nyúzottnak tűnt - talán csak a turnézás viselte meg, mindenesetre megdöbbentő látványt nyújtott. James fehér pólóban és kék farmerben jelent meg, bal karján pedig csodálkozva fedeztem fel egy tetoválást. Kirk piros melegítőnadrágban és fekete trikóban pompázott, növőfélben levő haja hátrazselézve - brrrrrr...

Tehát a percek szaladtak, Lars még mindig sehol. Szép lassan véget ért a többiek interjúja (az asztaltól asztalig való rohangálás közben annyit elcsíptem, hogy James-nek orosz származású a felesége, és gyarapszik az orosz szókincse is, valamint viccesen, de papucsférjnek titulálta magát) és elvonultak. Mi meg - úgy 8-an mindenféle újságtól és mindenféle országból - bőszen várakoztunk továbbra is Larsra, hátha kegyeskedik lefáradni. De nem. Gyakorlatilag senki nem tudta hol van.Metallica

Rövid kis kitérő: azért döbbenetes volt néhány ott jelenlevő "hivatalos" újságíró felkészületlensége. Nem nevezem meg melyik napilaptól valaki olyan szinten ismerte a Metallicát, hogy Larsot felismerte (volna), mert megmutatták neki. Egyébként egyéb ismeretanyaga a nullát súrolta alulról. Hogy ne égjünk annyira, megkérdeztem miket kérdezne... ha csak annyit mondok, hogy az egyik kérdés az volt, hogy jártak-e már ekkora turnén és miért jöttek Kelet-Európába... a többit gondoljátok hozzá...

Nos, az idő pergett, várakoztunk, többnyire a csarnok előtt. Aztán arra lettem figyelmes, hogy már megint gyakorolgat egy csapat az elkerített részen. Valami Mercyful Fate egyveleget játszogattak, no meg hülyéskedtek közben. (Be kell valljam, azért nem volt rossz érzés így hallani a Metallicát, hogy alig páran ácsorogtak ott...)
S mivel már erősen fél 9 felé csúsztak az óra mutatói, sejteni lehetett, hogy aznap Lars már csak a színpadon lesz látható. Tehát vonulás a színpad oldalához, mert ugye a fotózás még hátra volt.

Na ja. De már megint nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna. Koncert indul - minket szigorúan betereltek a színpad oldalához, nehogy egy szeletkét befigyelhessünk a műsorból, amíg nem intettek, hogy mehetünk előre - a kordon meg dőlne össze. Rohant oda az összes biztonsági, és együttes erővel tartották az alkotmányt - na ugye, hogy néha hasznosak is bírnak lenni azok a fránya kopaszok! Következett a kordon kiékelése, addig mi vártunk - már megint, vagy még mindig? - a koncertből annyit érzékeltem, hogy a Fuel-nél ugrottam egy nagyot a szinte mellettem megszólaló robbanás miatt, azok a szépséges lángnyelveket nem mindennapi látványt nyújtottak. MetallicaMeg, hogy kellemes régi nótákat játszottak, amitől kedvem lett volna bólogatni - de hátizsákkal, fotóstáskával és fényképezőgéppel a nyakamban elég érdekes mutatvány lett volna, így maradtam a szolid ringatózás mellett. Olyanokra, mint a Master Of Puppets, Fight Fire With Fire - húú, ezt nem mertem remélni, hogy élőben még hallhatom! - The Thing That Should Not Be - már megint marhamód hátborzongató bírt lenni... - stb...

Aztán cirka 6-7 nóta után sikerült stabilizálni a kerítést, és betereltek minket. És itt elvesztettem a fonalat, hogy mit játszottak - érthető azért, nem?.. - és ott álltam, és kedvemre fotózhattam őket. Bámészkodtam közben amennyire tudtam - azért piszok magas volt az a színpad a fene belé! - és arra lettem figyelmes, hogy már Jason virtuózkodik valami a basszusgitáron. Hogy az milyen hihetetlenül király volt! A koncert egyik fénypontjaként remekelt, az biztos.

Aztán szép lassan véget ért számomra a mese aznapra, kitereltek, és mehetett ki merre látott. Esetemben a szokásos jobb oldalon helyezkedtem el - valahogy ez bevált - és figyelhettem tovább most már magát a koncertet. Örömmel nyugtáztam, hogy kevés Load-Reloadot kaptunk, annál több régi kedvencet, és valahogy olyan nagyon élettelinek tűnt a színpadon zenélgető korosabb fiatalemberek társasága. Nohát... MetallicaAzt azért nem hagyhatom szó nélkül, hogy Lars lábmunkája már nem az igazi, és akkor még nem mondtam semmit a pontatlanságáról. Piszkosul nem tudta néha, hogy hol jár. Kirk hozta a szokásos formáját, szólózott és ritmusozott és szólózott és... Jason ezerrel 'bangelt, ő szívből zenél még mindig, James pedig nagy átéléssel adta elő az ezerszer elénekelt sorokat. Kellemes meglepetés volt a Nothing Else Matters hamis hang nélküli interpretálása. Szinte hihetetlen, de James végre megtanult énekelni!

Kaptunk még tűzijátékot is, ahogy az illik ilyen eseményeken. Összességében ez a koncert valahogy sokkal hangulatosabbnak tűnt, mint a '93-as bulijuk.
Aki pedig az első ráadásblokk előtt távozott, az jól megszívta, mert még azon kívül két ráadást kaptunk a nyakunkba. Ha már népünnepély, akkor meg kell adni a módját ugye. A végén a szokásos relikviaosztogatás és "jaj de jók vagytok" és "hamar visszajövünk" szöveg után szép lassan fel kellett ébrednünk, véget ért a móka, mehettük haza.

Minden cinizmusom ellenére, a Metallica igenis remek bulival szórakoztatott, az élet visszatérni látszik beléjük, és a porosodó emlékeimet is kifényesítettem. Az pedig egy isteni szerencse, hogy a másnapi felhőszakadást nem aznap kaptuk a nyakunkba.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.