Shock!

július 02.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

G3: Paul Gilbert, John Petrucci, Joe Satriani - Toronto, 2007. április 5.

A G3 projektet Joe Satriani hozta létre 1996-ban Steve Vai és Eric Johnson gitárosokkal karöltve. A felállás az évek során többször is változott, játszott velük többek között Michael Schenker, Uli Jon Roth és Yngwie Malmsteen is, jelenleg pedig a Satriani/Petrucci/Gilbert felállásban turnéznak Észak-Amerikában.
időpont:
2007. április 5.
helyszín:
Massey Hall, Toronto, Kanada
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )

A koncert pontban nyolc órakor kezdődött, így mire megtaláltam a helyemet, Paul Gilbert már javában nyúzott egy kétnyakú Ibanezt. A helyszín a Massey Hall, egy 19. században épült különleges, hatalmas belmagasságú belvárosi színházépület, ahol telt ház, 2700 néző fogadta a gitártriumvirátust. Nekem is már csak a kakasülőre jutott úgynevezett „obstructed view” hely, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a színpad jobb széléből nem láttam semmit. Szerencsére a japán billentyűslány a balszélen kapott helyet (róla később megtudtam, hogy Paul felesége, Emi). Szóval Paul Gilbert volt az első fellépő, akit egyszer már láttam élőben, még gyerekkoromban az Aerosmith/Mr. Big BS-beli koncertjén. Azóta a BS leégett, én sem vagyok már gyerek, Paul Gilbert viszont még mindig nagyon tud gitározni és azóta is nagy kedvencem.

Programjának gerincét az új szólólemez, a Get Out Of My Yard szolgáltatta, de néhány Racer X dal is felcsendült. Gilbert az új lemez címadó dalával kezdett, ami később a Hurry Up-ba ment át. Saját szerzeményei közül a Rusty Old Boat és a Space Ship One tetszett a legjobban. Volt egy másodgitáros is a színpadon, aki nem volt más, mint Bruce Bouillet a Racer X-ből. Fantasztikus volt a Scarified, ahogy együtt játszották, mint a régi szép időkben. Ki gondolná, hogy már húsz éves ez a dal? Paul Gilbert végig nagyon vidáman és lazán pengetett, amikor kellett, énekelt is (nem is rosszul). Az egyetlen furcsaság az volt, hogy minden dalt las-san-és-szó-ta-gol-va konferált fel, gondolom, ezt a szokását a Japánban töltött évek során szedte fel, de Kanadában kissé különösen hatott. A Mr. Big-et a fél percbe sűrített To Be With You, illetve a záró szám Green-Tinted Sixties Mind idézte meg.

Mindössze negyedórás átszerelés után lépett a színpadra John Petrucci, a doboknál pedig Mike Portnoy foglalt helyet. Gilberttel ellentétben Petrucci egyáltalán nem viccelődött, sőt, meg sem szólalt a koncert végéig, amikor bemutatta a zenészeket. Végig a gitárjába feledkezett, de hát az ő egyéniségéhez ez illik. Petrucci nagyjából a 2005-ben megjelent Suspended Animation lemezt adta elő: Jaws Of Life, Wishful Thinking, Damage Control, Lost Without You, Curve. A Dream Theatertől nem játszottak semmit. A műsor fénypontja a Glasgow Kiss volt – aki nem tudná, a Glasgow Kiss azt a mozdulatot jelenti, amikor valaki verekedés közben lefejeli az ellenfelét, minden bizonnyal a skót kocsmákban volt közkedvelt ez a fajta konfliktuskezelő módszer. Mindenesetre, óriási élmény volt ezt a szerzeményt élőben látni. Petrucci gitárjátékára természetesen egy rossz szót nem lehet mondani, feltűnő volt az is, milyen remekül megértik egymást Portnoy-jal.

Felfoghatatlanul ostoba módon Joe Satriani olyan színpadi felállást talált ki, amiben nem középen, hanem a színpad jobb oldalán foglal helyet. Ráadásul a műsor egynegyedét kifejezetten a jobb hátsó sarokban töltötte, ahol a közönség mintegy 20%-a nem láthatta. A középpontban pedig noname figurák álltak, akikre igazából senki nem volt kíváncsi (elnézést a tisztelt kísérőzenészektől). Elvileg ugye Satriani a fő műsorszám, nem is volt rossz, de őszintén szólva Gilbert és Petrucci után már nem tudott annyira tűzbe hozni. A következők hangzottak el: War, One Big Rush, Flying In A Blue Dream, Cool #9, Super Colossal, Satch Boogie, Circles, The Mystical Potato, Surfing With The Alien, szóval vegyesen voltak ismert és kevésbé ismert számok. A mintegy 70 percet az Always With Me, Always With You zárta, amihez a végén csatlakozott Petrucci és Gilbert is, majd mindenki szólózott egyet.

Ezzel kezdetét vette a műsor utolsó félórás blokkja, amikor mindhárman együtt játszanak. Nagyon kíváncsian vártam ezt a részt, vajon hogyan tud három különböző stílus, három nagyon erős, de egészen más típusú egyéniség együttműködni, és nagy örömmel tapasztaltam, hogy remekül. Nagyon jók voltak együtt, Petrucci hozzávagányodott, Gilbert pedig hozzákomolyodott a többiekhez. Egy nagy ovációt kiváltó Jimi Hendrix egyveleggel kezdtek (Foxy Lady és Purple Haze is volt benne), Gilbert énekelt hozzá, közben a fúró is előkerült. Ezután jött a Going Down Jeff Becktől, amit Satcho énekelt. Az utolsó dal a Jumpin' Jack Flash volt a Rolling Stones-tól, ezt ismét Gilbert énekelte. Előzetesen aggódtam, hogy nem lesz-e unalmas és túl tömény a három gitárvirtuóz egymás után, de meglepően gyorsan elröppent ez a közel négy óra, az utolsó félóra pedig frenetikus volt. Nem hiszem, hogy a közönségből bárki is elégedetlenül távozott volna a Massey Hallból.

 

Még több írás a szerzőtől

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.