A Letlive pár hónapja már bizonyította ugyanitt, hogy az egyik legizgalmasabb poszt-hardcore banda manapság, hiszen nem csak a Fake History lemezük sikerült kiválóan, de ráadásul még hatalmas show-t is nyomnak élőben. Mindez továbbra is elsősorban Jason Butler frontembernek köszönhető, aki ezúttal talán egy cseppet visszafogottabb formát mutatott, mint legutóbb, de egyrészt így jobban ment neki a dallamos részek kiéneklése, másrészt azért viselkedése még így is teljesen kiszámíthatatlan maradt (mikrofon lenyelés, majd ordítva kiköpés; tömegben akciózás, miközben továbbra is folyamatosan hozta a megkattant piti drogdíler figurát). A Fake History hatalmas számaival szerintem jó benyomást keltettek az elsősorban nem miattuk jelenlevő közönségre. Ezek után már igazán jöhetne egy headliner buli a hajón!
A Your Demise már lemezen sem mutatott nyerő formát nálam, de élőben végképp sikerült megutáltatniuk magukat. A zenészekkel nem volt nagyobb gond, és a színpadi mozgást illetően sem érhette szó a ház elejét. Csak éppen sajnos ez a fajta tini hardcore (amiben éppúgy akadnak deathcore-os elemek, mint paraszt HC/metal) valahogy nem tudott izgalomba hozni. Az utolsó lemezen behozott dallamos ének ráadásul élőben kimaradt, de nem is ez volt a legbosszantóbb, hanem az énekesük kiállása: a korai '90-es évekből ittfelejtett KGST-piacos nepperszerelésben, görnyedt testtartásban fel-alá mászkáló srác hatalmas arccal nyomta a lelkesítő szövegeket, majd stagedivingra biztatta a rajongókat, akiket aztán éneklés közben lazán, félkézzel lelökdösött a színpadról. Valaki igazán elmondhatná neki, hogy a hardcore nem erről szól...
Megdöbbentő volt látni az Enter Shikari itthoni népszerűségét, a hajó előtt hosszan kígyózó sort, a teltházas koncertterem shikaris pólótengerét. Emlékszem, amikor először hallottam a Take To The Skies lemezt, mennyire izgalmasnak tűnt a rave/trance és a hardcore ötvözése... körülbelül úgy 15 percig. És élőben hiába párosul mindez látványos fényshow-val, hosszú távon ugyanúgy egyhangúvá válik – legalábbis számomra. Nem mondom, voltak témák, amik engem is megmozgattak, így a Quelle Surprise vagy a No Sleep Tonight kiemelkedtek a setből, és Gap In The Fence akusztikus előadása is jólesett, mégis sokszor támadt olyan érzésem, hogy a dalokon belüli váltásokat nem találták ki elég jól, bizonyos elemek pedig kifejezetten erőltetettnek tűntek.
Ezzel együtt azt sem hallgatható el, hogy Rou milyen jól elsajátított akcentussal konferált magyarul, illetve a mennyezeti lámpatartókra mászásért is megítélnék néhány pluszpontot. A Shikari rajongók, akik már hosszú percekkel a kezdés előtt hangos skandálással várták kedveinceket, a hajótestet komolyan megmozgató ugrálással, bulizással ünnepelték a kifejezetten jó hangzású, az aktuális trendnek megfelelően dubstep elemeket is tartalmazó profi előadást, amelynek végén valószínűleg maximálisan elégedetten távozhattak. Nekem meg maradt a Letlive zabolázatlan félórájának emléke...
