Shock!

szeptember 16.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

After: Edges Of The World

Nickelback, Shinedown, Three Days Grace: a közvélekedés szerint a modern alternatív rock üdvöskéi, szerintem azonban mindhárom zenekar olyan középutas rádiórockban utazik, amelyből hiányzik a valódi izgalom. Szó se róla, teljesen profin összerakott dalokkal operálnak, de valahogy egyik banda sem tudott igazából megfogni. Az After nemrég kiadott EP-je viszont épp azért jó, mert ugyan zenéjükkel sokakban a fenti neveket idézhetik, már az első hallgatásnál is úgy tűnt, hogy a portugál származású, karmester papával büszkélkedhető, énekes-gitáros-billentyűs José Freitas vezette trió valahogy nagyon ráérzett arra, hogyan lehet olyan alternatív rockot játszani, amely egyszerre dallamos és dögös.

A nyitó Days Ago (aminek a klipjében egyébként José egy vintage Mother Love Bone pólóban feszít) riffje ugyan annyira Alice In Chains, hogy szerintem egyenesen Jerry Cantrell éjjeliszekrényéről csenték, de aztán hamarosan beérkeznek az egyéni ízek és José felemelő dallamai feledtetik a Seattle-hatást. (Egyébként a csapat tagjai abszolút a '90-es évek zenéin nőttek fel, konkrétan dolgoztak is abban a Los Angeles-i stúdióban, ahol a Dirt annak idején rögzítésre került, a Soundgarden Searching With My Good Eye Closed-ját pedig ma is rendszeresen nyomják koncerten.) A Bones-ban egy dallamos gitártémát kombinálnak egy ütős riffel, és José itt bemutatott éneklése hallatán megint csak azon töprengek, hogy ezek a dallamok bizony éppúgy megragadhatnának több százezer dallamos rock-rajongó fülében, mint a korábban említett „nagyok" alaposan cizellált témái.

megjelenés:
2012
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 1 Szavazat )

A négyszámos anyagon a címadó Edges Of The World számít balladának, amely szövegileg olyan, mintha a Pink Floyd Time-ját és a Queensryche Someone Else?-ét kombinálták volna: az „I know it's time to get up, 'cause I know it's time to be someone / but my head is busy dreaming the edges of the world" sorok különösen megragadóak, főleg, hogy a fogós kórust egy némiképp pszichedelikus gitárszólóval fejelik meg.

Az EP egy Doors feldolgozással zárul, és ennek kapcsán most be is vallanám, hogy körülbelül 14 éves korom óta nem hallgattam önszántamból Ian Astbury és Glenn Danzig kedvenc énekesének bandáját. Az afteres srácok viszont nemcsak a Riders On The Storm eredeti, pszichedelikus hangulatát idézik fel sikeresen, de még egy olyan káprázatos gitárszólót is hozzáírtak a számhoz, amitől a Doors gitárosát, Robby Kriegert ugyan valószínűleg az ájulás kerülgetné, nekem viszont minden alkalommal őrjöngeni támad rá kedvem. A számra készült klip (amit szintén érdemes csekkolni) ugyan nem egy millió dolláros csilivili alkotás, de a benne alaklmazott fényhatások azért hatásos körítést adnak a felturbósított '60-as évek-beli klasszikusnak.

A lemez könnyedén beszerezhető (letölthető) a zenekar bandcamp oldalán, és nemcsak mondjuk az Alter Bridge érzelmekkel teli muzsikájáért lelkesedők avathatnak vele új kedvencet, hanem bárki, aki kíváncsi egy jófajta, új rockbandára.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.