Shock!

május 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Circle II Circle, Manticora, Burning Black - Budapest, 2009. május 11.

Néha tényleg érthetetlen, hogy egyik-másik zenekar miért ott tart népszerű(tlen)ségben, ahol. Amíg mondjuk a Hammerfall lazán összehoz egy háromnegyed PeCsára való embert, addig Zak Stevensre és csapatára jó, ha százan voltunk kíváncsiak.

időpont:
2009. május 11.
helyszín:
Budapest, A38
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )

A Burning Black melegítette be a közönséget, meglehetősen sarkos tucatmetallal. Énekesük nem volt kifejezetten rossz, a szólógityós pedig fiatal kora ellenére is meglehetősen jól hozta amit kellett, bár különösebben kiugrónak őt sem mondanám. Túlságosan nem kötöttek le, ami elsősorban a kissé ötlettelen daloknak, és a néha már-már kínosan true színpadi jelenlétnek köszönhető, így cseppet sem sajnáltam, mikor elköszöntek.

Sajnos rögtön a Burning Balck után jött a második csapás, a Manticora. Annak ellenére, hogy meglehetősen rutinos brigádról van szó (1997-ben alakultak és hat lemez van már mögöttük), kifejezetten rosszak voltak, elsősorban a csapnivaló énekes miatt. Még itthon is csak alsó-középkategóriás lenne az ürge, nemzetközi viszonylatban valamelyest már nevet szerzett zenekar élén pedig tényleg kevés ilyen rossz torkot hallani. Tíz percig bírtam, pedig a szólógitáros náluk is jó volt.

Maximális respekt Zak Stevensnek! Annak ellenére, hogy a TSO-val a jó Zakariás arénákban játszik otthon (már amikor épp benne van, hisz ez kissé követhetetlen, csakúgy mint a Savatage dolgai), újra és újra útra kél szerelmével, a Circle II Circle-lel, hogy adott esetben 100-200 embernek klubozzon. Ráadásul nem félgőzzel, hanem apait-anyait beleadva. Kissé elkeserítő volt a létszám, és visszakanyarodva a bevezetőben írtakhoz, tényleg nem értem, miért csak ennyien ismerik a zenekart.

A Savatage sem egy kifejezetten nehéz hallgatnivaló (az összetett dalszerkezetek ellenére fogós ének-, gitár- és billentyűtémák ármádiája hallható náluk), a CIIC pedig egy fokkal még ragadósabb is. Ráadásul az egész banda Zak csodás és egyedi hangjára van kihegyezve, illetve a nagy ívű és fogós énekdallamokra, refrénekre. Mindez az internet korában, adva lenne tehát a lehetőség, hogy pl. a már említett Hammerfall fanok is rájuk leljenek, hisz annak ellenére, hogy a két zenekar azért jellegében egész más, valljuk meg, hogy műfajilag nincs köztük óriási szakadék. Minőségben viszont van, mégpedig a CIIC javára, ahogy erről megint csak mindenki meggyőződhetett.

Mivel legújabb, Delusions of Grandeur című anyagával turnézik a csapat, egyértelmű, hogy a tavalyi lemezre épült a program. A komplett lemezanyag 80 %-át el is nyomták. Kezdésnek rögtön a Fatal Warning – Dead of Dawn – Forever trió indított, csakúgy, mint lemezen. A hangzás kiváló volt, Zak szintén, és már az első tíz percben feltűnt, mennyire működik a húros szekció is. A sittes arcú bőgős, Paul Michael Stewart amellett, hogy feszesen szolgáltatta az alapokat, még vokális téren is besegített, illetve a billentyűtémákat is magára vállalta. Annak ellenére, hogy a fiatal gitáros, Bill Hudson leginkább úgy néz ki, mint egy randa, kövér nő, remekül riffelt rutinos öreg társa, Andy Lee alá, aki tényleg nyugodtan beállítható a Criss Oliva - Chris Caffery – Al Pitrelli sorba. Egyedül a dobos Robert T. Drennent éreztem kissé halványabbnak, azonban ő sem volt rossz, inkább csak olyan átlagos. Ez leginkább a Sea of White utánra bepakolt dobszólóján volt érezhető. A buli után sikerült vetnem egy pillantást a setlistre, amin igencsak csodálkozva olvastam, hogy ez bizony nem egy technikai gikszer szülte improvizáció volt, hanem egy tervezett szóló, ugyanis meglehetősen unalmasra és ötlettelenre sikerült. Az meg a másik, hogy az ötödik nóta utánra elég nagy baromság bepakolni ilyesmit.

Ezenkívül azonban más negatívumot nagyítóval sem sikerült találnom, Zak az első negyedóra alatt rendesen belemelegedett az éneklés mellett a buliba is, végig mosolygott, kommunikált a közönséggel, láthatólag cseppet sem zavarta a családias létszám. Szépen sorjáztak egymás után a Delusions dalai, melyek közé azért befért néhány korábbi téma is. Általam a mai napig a legsikerültebbnek tartott CIIC lemez, a debüt Watching in Silence legfogósabbjával, a Sea of White-tal került megidézésre, míg a Burden of Truth-t a slágeres Revelations és a súlyos Messiah képviselte. Sajnos a kettes Middle of Nowhere-ről ezúttal nem fért be semmi.

Hetven perc mehetett le a buliból, mikor Zakkék először levonultak. A folytatás aztán maga volt a csoda, két felvonásban! Kezdetnek Zak Paul zongorajátékával kísérten elénekelte az If I Go Away-t a Sava Streets albumáról, majd szintén „csendesülős” verzióban jött a Watching in Silence. Komolyan mondom, a hideg futkosott a hátamon, órákig el tudtam volna hallgatni! A Watching végére aztán beszivárogtak a többiek is, és jött az, amire a jelenlévők 90%-a várt, igen a Savatage-blokk! Kezdésnek rögtön Nothing’s Goin’ On! Sok mindenre számítottam, de erre a dalra nem, mindenesetre remek meglepetés volt, gyakorlatilag a harmadik hangjára már mindenki megőrült. Érdekes, hogy a következő Taunting Cobrast lemezen kifejezetten nem szeretem, élőben viszont iszonyatosat ütött, bár azt halkan meg kell jegyeznem, hogy azok a magas sikolyok azért nem voltak az igaziak.

A végén aztán az Edge of Thorns népünnepélye zárta a bulit, én meg levontam a végső konklúziót: Rendben, a Circle II Circle egy remek zenekar, kifejezetten erős dalokkal, a Savatage azonban egy teljesen más kategória. Belőlük csak egy van (vagy volt, ki tudja, létezik-e még a zenekar egyáltalán), és csakis a legnagyobbakkal emlegethetőek egy lapon. Tekintve, hogy évek óta a levegőben lóg a zenekar újbóli aktivizálása, ráadásul Zak és Jon rendszeresen dolgoznak is együtt, illetve a Mountain King gyakorlatilag old-school Sava programmal turnézik saját csapatában, nem értem, tulajdonképpen mire is várnak. A frontemberek adottak, igény lenne rá, akár ezekkel a hangszeresekkel is, bár azt kötve hiszem, hogy Chris Caffery vagy Johnny Lee Middleton nem lenne benne. Nosza, én azt mondom, csináljuk meg…

 

Hozzászólások 

 
#1 Equinox 2020-05-11 19:02
Ezt a turnét is láttam, de Kolozsváron, a CIIC isten volt. Szegény Mitch (bőgős) kijött bandázni, mg az email-címét is megadta, aztán mégsem írtunk neki. Azóta meg meghalt :(

"Balanced your dreams upon the edge of thoooorns and I don't think about you anymore"
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.