Shock!

február 05.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Control Denied: The Fragile Art Of Existence

1130cd1Bevett szokás, hogy amikor egy zenészt szuperlatívuszokkal jellemeznek, az illető személy pironkodva csak legyint egyet: „Ugyan már, nem vagyok én a Tejútrendszer Legmenőbb Gitárosa", vagy „Én csak egy egyszerű énekes vagyok, utálom, ha az emberek a Metal Fényeshajú Vokálistenének hívnak." Chuck Schuldinert sokan a death metal atyjának tartották, amit a gitáros többször is nyíltan visszautasított. Elsőre tűnhetne ez álszerénységnek, ám aki ismeri Schuldiner zenéjét, illetve látta/olvasta a vele készült interjúkat, tudhatja, hogy a fickó valóban nem tartotta magát death metalos alapfigurának. Kedvenc lemezei között több Iron Maiden-anyag is szerepelt, és nem egyszer állt ki a heavy metal védelmében. A tradicionális metal iránti elkötelezettsége azonban leginkább akkor vált mindenki számára nyilvánvalóvá, amikor 1999. november 30-án megjelent a Control Denied debütáló lemeze, amely minden volt, csak épp vegytiszta death metal nem.

megjelenés:
1999. november 30.
kiadó:
  Nuclear Blast / Relapse
(újrakiadás)
producer: Jim Morris, Chuck Schuldiner

zenészek:
Chuck Schuldiner - gitár
Tim Aymar - ének
Shannon Hamm - gitár
Steve DiGiorgio - basszusgitár
Richard Christy - dobok

játékidő: 50:46

1. Consumed
2. Breaking The Broken
3. Expect The Unexpected
4. What If...?
5. When The Link Becomes Missing
6. Believe
7. Cut Down
8. The Fragile Art Of Existence

Szerinted hány pont?
( 64 Szavazat )

Az első és egyelőre még utolsó Control Denied lemez gyökerei egészen 1996-ig nyúlnak vissza. A mesteri Symbolic album ekkor még mindig frissnek számított, a Death pedig ott csücsült a technikás extrém zene trónján, ami nem is lehetett volna másként olyan munkák után, mint a Human vagy az Individual Thought Patterns. A Symbolicon sem érződött a kreatív energia lanyhulása, ám Schuldiner később egészen más képet festett a csapat akkori helyzetéről: „A Symbolic után voltak kétségeim, hogy lesz-e még egyhamar új Death-lemez. A fellángolás, amely a Symbolicot és az Individualt teremtette, bizonyos értelemben kihunyt. Emellett pedig a kiadóval is akadtak gondjaink. Elkezdtem hát a Control Deniedra koncentrálni, és hamarosan rengeteg új anyaggal lettem gazdagabb."

Mivel voltaképp a Death is egy Schuldiner-projekt, nem meglepő a zenei hasonlóság a két banda között, és maga a gitáros sem állt neki másként ennek az új entitásnak, mint előző gyermekének. „Alapvetően az volt a célom, hogy megtartsam azt a hozzáállásomat, amelyet a Deathnél is jellemzett, vagyis legyek dallamos és agresszív is egyben. Ezek a Death legfontosabb jegyei, amiket át akartam menteni a Control Deniedba is. Tudtam, hogy egy olyan énekest akarok, aki képes lesüvölteni a fejedet, de ugyanakkor a dallamokat is kiválóan hozza."

1130cd2

Végül ez lett a két csapat zenéje között a legnagyobb különbség: a vokál. Míg a Deathben a kezdetektől fogva maga Schuldiner hörgött, addig a Control Deniedban visszavonult a mikrofontól, és azt egy klasszikusabb stílusú, mondjuk ki, heavy-power metalos pacsirtának engedte át. Első kiszemeltje nem is akárki volt: „1996-ban találkoztam Warrel Dane-nel. Sokat beszélgettünk a közös munkáról, de a Nevermore miatt aztán eléggé elfoglalttá vált, nem ért rá nagyon másra, én pedig teljes jogú zenekarként képzeltem el a Control Deniedot." Azért egy négyszámos demót így is sikerült kipréselnie magából a valószerűtlen kollaborációnak. (Ha valakinek esetleg a birtokában vannak ezek az anyagok, nyugodtan szóljon!)

Mégis, 1996 elején a zenei színtér már gyakorlatilag tényként kezelte, hogy Schuldiner jegelte a Deathet, és egy új alakulatot hívott életre. Richard Christy dobos, Scott Clendenin basszusgitáros és Shannon Hamm gitáros alkották ezt az ekkoriban még csak szóbeszédekben létező zenekart, énekesként pedig egy B. C. Richards nevezetű fickót emlegettek, aki azonban hamar kikerült a képből. Helyére 1997-ben egy relatíve ismeretlen személy, Tim Aymar lépett, aki a javában demózgató Psycho Scream nevű banda énekese volt: „Akkoriban épp Dániában voltam, ahol egy projektben vettem volna részt, ha nem betegszem le közben. Mikor hazaértem, Jim Dofka, a csapatunk gitárosa azzal várt, hogy Chuck Schuldiner szeretne velem találkozni. Chuck ugyanis hallotta az egyik demónkat, és egy új projektjéhez keresett énekest. Később Chuck felhívott, és elmondta, hogy egy új stílust tervez, ami a death metal és az európai stílusú power metal egyfajta keresztezése lesz, és amely új szintre fogja emelni a Death zenéjét. Azonnal ugrottam a lehetőségre, és egy hétre Chuckhoz utaztam, hogy felvegyünk három dalt, csak hogy lássuk, hogyan működik a dolog. Szerencsére végül tökéletesen elégedettek voltunk a végeredménnyel."

1130cd3De a projekt fejlődése végül megállt a tervezőasztalon, és helyette 1998-ban egy újabb Death-anyagot jelentett be a Schuldiner-művek, amelynek felállását gyakorlatilag a Control Deniedra összetrombitált hangszeresek alkották. A zenekar még a The Sound Of Perseverance megjelenése előtt a hollandiai Dynamo Open Air fesztiválon is, amelynek felvételét később kiadta a Nuclear Blast is, Live In Eindhoven '98 címmel. Az új stúdióalbum ismételten bizonyította, hogy a Deathre mindenkor érdemes odafigyelni: a zenekar lebonyolított még egy európai, majd egy amerikai túrát a lemezzel, aztán Schuldiner már minden figyelmét másik projektjére fordította. Ekkoriban még ő sem tudhatta, hogy a The Sound... lesz az utolsó Death-mű a sorban, legalábbis erről árulkodik válasza, amikor ekkoriban arról kérdezték, mi a franc is lesz a Death sorsa: „Határozatlan időre jegeltem a zenekart. Nem akarok két csapatot vinni egyszerre. Bármit is csinálok épp, azt ezer százalékon csinálom. Láttam másokat egyszerre két bandát is működtetni, és nem tűnt valami őszintének a dolog."

A controlos demózások közepette Clendenin úgy döntött, neki már nem elég extrém ez a zene, ezért távozott a csapat soraiból. Helyére Schuldiner egyik régi bajtársa, Steve DiGiorgio érkezett, akinek basszusjátékát mindig élmény hallgatni. A Control Denied végül 1999-ben mutatkozott be a publikum előtt a The Fragile Art Of Existence című lemezzel. Az album címét Schuldiner eredetileg az utolsó Death-korongnak szánta, és arról is terjengtek pletykák, hogy bizonyos deniedos dalok végül a The Sound...-on kötöttek ki. Ezt maga a dalszerző többször is határozottan cáfolta, az ugyanakkor tény, hogy a Control Denied dalai jóval a The Sound... elkészítése előtt öltöttek testet. És csak a süket nem hallja a stílusbeli hasonlóságokat a két anyag között... De ezzel együtt természetesen szó sincs olcsó másolatról. A zene tekintetében a Control Denied a Death egyfajta kiteljesedésének vagy egyenes folytatásának tűnik. Való igaz, itt a death metalos énekstílust már felváltotta a tiszta, jellegzetesen power metalos vokál, de ezen kívül nem találunk túlságosan szemet szúró különbségeket a két formáció zenéje között. Ugyanakkor mégis akadnak eltérések, ám azok egy alkotó természetes zenei evolúciójának lépései: igen finom fejlődésről, különbségekről van tehát csak szó.

A nyitó Consumed első hallásra a The Sound... komplex, letisztult vonalát viszi tovább. Richard Christy csavaros felvezetője és a Schuldiner – DiGiorgio páros laza témázgatása a Scavenger Of Human Sorrow-t juttatja eszembe, habár itt az agresszió némileg visszaszorul, s teret ad a drámai dallamoknak. Aymar reszelős orgánuma engem némileg mindig is egy tradicionálisabb világú Coburn Pharr-ra emlékeztetett: őt hallva tűnt fel számomra igazán, mennyire próbálkozott maga Schuldiner is ezzel a fajta énekstílussal korábban: „Korábban mindig azt éreztem, hogy sokan kedvelik a zenét, de az éneket nem annyira, amit teljesen meg is tudok érteni. Úgyhogy amikor nekiálltam ennek az anyagnak, tudtam, hogy remek lesz végre igazi éneket hallani a dalaimban. És mivel más a zenekarnév is, ezért abban is biztos voltam, hogy ezt nyugodtan meg is léphetem. Ez az a fajta énekstílus, amit mindig is szerettem volna művelni a Deathben, de egyszerűen nem ment. Évek óta egy ilyen lemez volt az álmom, és most végre valóra válhatott." A Breaking The Broken pedig egy ólmozott lábakon masírozó bestia DiGiorgio fantáziadús játékával.

1128cd4A vészjósló, tragikus él, ami a The Sound...-ra is oly jellemző volt, ezúttal is vastagon jelen van, a dallamosodás pedig valóban érdekes zenét eredményezett. Ha mindig is azon agyaltál, hogyan hangozhat a death metal és a heavy/power metal házassága egy jó adagnyi improvizatívnak ható játékkal, vagy mondjuk, milyen lehet egy még technikásabb Nevermore, akkor ez az az album, amit hallanod kell. A lemez az utolsó Death-albumhoz hasonlóan szellősen szól, ami jót tesz az összképnek, így még a mesterbasszer parádés játéka sem vész el a milliónyi hangsáv között. És még egy hozzám hasonló megveszekedett ateista is hajlamos elgondolkodni rajta, vajon tényleg véletlen-e a The Fragile... félelmetesen találó mivolta. Mind a cím, mind a dalok mintha egy olyan ember elméjéből pattantak volna ki, aki tudatában van a feje felett lebegő vég nyomasztó jelenlétének. De a tény az, hogy Schuldiner jóval azelőtt írta ezeket a szerzeményeket, hogy halálos betegségének ténye kiderült volna. Szóval a véletlenek néha valóban meglepő dolgokra képesek. De mindezek fényében is döbbenetes az Expect The Unexpected kinyilatkoztatásos szövege, a dalból áradó tehetetlen keserűségről már nem is beszélve.

A komplex death metal legszebb pillanatai közé sorolandó a What If...? őrületes kezdése. Aymar itt is nagyokat énekel: ugyan nem ő a világ legeredetibb hangja, ám erőteljes, érces orgánuma még a magasaknál sem veszít öblösségéből, ami azért annyira nem gyakori kollégái körében. Schuldinert mindig is foglalkoztatták a társadalmi kérdések és problémák is, így a When The Link Becomes Missing például az internettől való függést próbálja körbejárni: „Úgy látom, hogy az emberek túlságosan megszállottjaivá váltak az internetnek. Felmennek és összehordanak mindenféle marhaságot, mígnem az egész megtelik szeméttel. Szerintem túl sokak életét határozza ma meg az internet, és ha a rendszer egyszer összeomlana, akkor azzal az emberek élete válna értelmetlenné, az életüknek egy fontos része elveszne. Erről szól a dal is." Itt Schuldiner még akusztikus gitárt is bevet, ami bizony nem volt túlságosan jellemző másik bandájára.

Chuck Schuldiner nemcsak kiváló riffeket tudott gyártani, hanem remek dallamokat is. Ez a Deathben annyira nem mindig volt nyilvánvaló, habár – főként a Humantől fogva – ott is megfigyelhető egyfajta dallamosodás. A Believe-et is az erős dallamok adják el: elsőre nem is tűnik annyira agyafúrt darabnak, ám a látszat csal. Na, ez az, ami a kiemelkedő zenészek egyik ismérve! Jellegzetes deathes ritmusokra húzzák rá a poweres témákat a Cut Downban, amely még talán a korai Nevermore dolgai közé is befért volna. Talán ez sem véletlen, ugyanis ez volt az egyik olyan dal, amit Schuldiner annak idején Warrel Dane-nel is feldemózott. Érdemes egyébként a gitáros szólóira is figyelni: már a Death-ben is nyilvánvaló volt Schuldiner rajongása a tradicionális vonalért, itt azonban végre minden stílusbeli kötöttségektől és elvárásoktól mentesen kiélhette magát. Ha eddig bárkinek is kételyei lettek volna afelől, hogy ez a fickó volt a műfaj egyik legzseniálisabb szólistája, akkor fülelj!

1130cd5A záró, kilenc és fél perces címadó egy hatalmas, éjsötét gyémánt ezen a súlyos koronán. Hallgatva Schuldiner érzéssel teli szólóit, és az olyan sorokat, mint „no time for self-pity", az ember elmélázik, mi jöhetett volna még ettől a párját ritkító muzsikustól. Mert Chuck valóban nem adott időt az önsajnálatra, miután megtudta a szörnyű hírt, és a kezelések mellett sem szűnt meg vérbeli zenésznek lenni: „Szeretnék visszatérni a stúdióba. Imádok zenét felvenni, és szeretem a nyomást. És bizony elég nagy a nyomás a The Fragile... után. De ez az új lemez tényleg meg fogja döbbenteni majd az embereket. Igazi meglepetés lesz. Nagy falat lesz felülmúlni az előző albumot, de mindenképp meg akarom próbálni. És persze turnézni is szeretnék még."

Chuck azonban már nem érhetett meg még egy turnét. Az első Control Denied-album megjelenését követően ugyan bejelentették a kötelező kört, ám a zenész agytumora miatt abból végül semmi sem lett. Viszont még volt ideje nekiállni a The Fragile... folytatásának, és le is szerződött hozzá a Hammerheart kiadóval. Miután állapota egyre rosszabbodott, s a kezelési költségek is emelkedtek, zenész barátai és kollégái jótékonysági koncertet szerveztek, hogy így segítsék harcos társukat. Ám 2001. december 13-án a mindössze 34 éves Chuck Schuldinert végleg legyűrte a rák, és ezzel egy újabb zenész-zseni távozott közülünk.

A hírek szerint pár éve Schuldiner egykori fegyvertársai elhatározták, hogy befejezik a fiatalon elhunyt dalszerző félbemaradt anyagait, amelyeket a második, When Man And Machine Collide munkacímű Control Denied-lemezre szánt. Itt egyelőre mindenféle jogi bonyodalmak nehezítik a helyzetet, így a munka és a kiadás hosszú évek óta húzódik, de nagyon kíváncsian várom, mi sül ki belőle, ha egyszer megjelenik. Már csak azért is, mert Chuck Schuldiner azon kevesek közé tartozott, akik ritkán hibáztak.

 

Hozzászólások 

 
+6 #12 necromedve 2014-12-03 23:06
Személy szerint nálam a dallamos ének számított sokáig visszatartó erőnek, aztán pár éve, mikor már kezdett benőni a fülem lágya, nem csak acsarkodást hallgattam, elővettem ezt is újra, azóta nincs vele gond. Death logó alatt azért jobban örültem volna neki, Chuck vokáljaival.

Egyébként pedig újabb remek írás ez egy szintén remek lemezről, köszi érte. A többiekkel abban egyetértek, hogy a "Chuck ritkán hibázott" kb kimerült abban, hogy meghalt időnek előtte.

Talán kegyeletsértőne k tűnik (nem annak szánom), de lehet, hogy a megbecsültséget , rajongók szívében elfoglalt helyet tekintve így jól jött ki a lépés - a csúcson hagyta abba, végig azt csinálta, amit szeretett, gyakorlatilag egy legenda lett belőle a bő 15 éves zenészi karrierje alatt, után. Ha jól megnézem a kortárs, szintén úttörő, újító zenekarokat: a legtöbbjüknek maximum ennyi időre volt meg a muníciója, ennyi ideig tudtak előrehaladni. Bathory, Slayer, Kreator, Sepultura, Iron Maiden, Dream Theater, Amorphis, Moonspell, Paradise Lost, Metallica, Dark Tranquillity, stb... Mindegyik vitte egy darabig a zenéjét valamerre (nem feltétlenül a régi rajongóknak tetsző irányba, de valamerre), aztán max 15-20 év után mindegyik megrekedt, visszatáncoltak a gyökereikhez, a legsikeresebb korszakukra hajazó zenét próbálnak megint csinálni. Jó esetben megütik vele a szintet, rosszabb esetben csak saját maguk gyenge másolatai lesznek. Talán egyedül a Judas Priest volt képes ennél hosszabb időn keresztül mindig egy-egy újabb szintre eljuttatni a saját zenéjét, de a reunion óta náluk is egyedül a Nostradamus volt az újító jellegű lemez. Egyedül a Morbid Angel az, aki a régiek közül még mindig próbálkozik valami újjal.

Na, ezt a "kiégést" Chuck tuti megúszta, ilyen szempontból "szerencséje van" a korai halállal. Az életművének meg a töredékére is büszke lehetne bármi zenekar.
Idézet
 
 
+2 #11 the raven 2014-12-02 08:42
....és köszönöm ezt a remek írást,uram.
Idézet
 
 
+2 #10 the raven 2014-12-02 08:40
Fizetnék néhány kört azért a demoért én is....
Idézet
 
 
+4 #9 Khold 2014-12-01 20:58
Ha Chuck még élne, biztosan új utat mutatna a metal műfajon belül.
Nekem a Symbolic a kedvenc Death albumom, de szeretem a Control Denied-et is.
Idézet
 
 
+9 #8 dreambarker 2014-11-30 19:15
1. Az írás remek. Köszönjük szépen!
2. Chuck nem hibázott sosem. Leaglábbis ami a zenét illeti, a többiről meg nem tudunk úgy sem, mert kit érdekel...?
3. Érdekes kicsit elmerülni Tim Aymar mukásságában is, ahol akár a Psycho Scream, de a Pharaoh, vagy a Dofka albumok is jóféle USA power metal-t rejtenek. Az utóbbiban nem ő énekel, de a zene az jóféle.
Idézet
 
 
+10 #7 sepumark 2014-11-30 12:48
A Mester nem tudott hibazni!
Raadasul Chuck mind a Death, mind pedig a Control Denied zenekarok kapcsan, hihetetlen jo muzsikusokra hivta fel a publikum figyelmet.
1992 nyara ota a Death (es a Sepultura) a kedvenc zenekarom es Andreas Kisser mellett Chuck a legkedvesebb gitarosom (noha soha nem tanultam meg olyan szinten jatszani mint Ok).
A manapsag oly` divatos technikas iranyzatok bandai meg sem kozelitik a Death/Cynic/Atheist stb. zenekarok szintjet (szerintem)!
Mar sokat gondolkodtam azon melyik is lehet a kedvenc Chuck lemezem, de egyszeruen imadom mindet... Human-tol felfele meg foleg :)
Talan csak az Iced Earth Horrorshow-jat kevelem ennyire mint az egyes Control Denied-ot (velhetoleg az azonos ritmusszekcio miatt), de teny hogy ez egy megkerulhetetle n alkotas!

Soha sem feledunk Chuck Mester!

"Let the Metal flow" \../,

Ja es az iras termeszetesen ujfent remekre sikerult ;)
Idézet
 
 
+9 #6 Bronson999 2014-11-30 12:22
Számomra a prog metal csúcsa ez az album, egyszerűen felfoghatatlan a mai napig hogy hozhatták ezt össze... megismételhetet len alkotás. Steve DiGiorgio játéka meg egy külön fejezet, Chuckkal hihetetlen miket összemuzsikálna k...
Idézet
 
 
+11 #5 ezrrl 2014-11-30 11:16
Ahogy a könyvjelzőkből a Shock-ra kattintottam,cs ak ennyit szóltam:ÓÓÓ...igen!Érzelgős típusúként,egy könnycseppet is elmorzsoltam.Hiányzik Chuck,és a vele távozott zenei ihlet,zsenialit ás.Jönnek a bandák a technikai újításokkal,tém a halmozásokkal,d e fogós részeket,kapasz kodót csak ritkán találok náluk.Ez valósult meg Schuldiner mester zenéiben:komple xitás,technika, progresszió;fog ósság-"slágeresség". Engedjétek meg,hogy belinkeljek a Control Denied második albumára készült nótákat,hátha valaki nem ismeri őket!(nagyon demó)

http://www.youtube.com/watch?v=D4QkOnZz-6A

http://www.youtube.com/watch?v=iMsv414ZvwQ

http://www.youtube.com/watch?v=EaCqW5NWghU

http://www.youtube.com/watch?v=WFdkcCqTGK8
Idézet
 
 
+9 #4 asdasd 2014-11-30 10:58
kérünk egy példát schuldiner hibázására.
Idézet
 
 
+18 #3 abdul 2014-11-30 10:46
chuck schuldiner nem ritkán hibázott, hanem egyáltalán nem hibázott.
Idézet
 
 
+7 #2 Zajdan 2014-11-30 10:41
Érdekesen indult annak idején a kapcsolatom ezzel a lemezzel, mert nehezen adta meg magát, dacára annak, hogy a Death a Human óta nagy favorit.
Ha belegondolok abba, hogy a mai napig A Mester még milyen anyagokat tudott volna letenni az asztalra...
Köszi a cikket!
Idézet
 
 
+11 #1 silverfuture 2014-11-30 09:09
Imádom ezt a lemezt, zseniális :-) .
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.