Shock!

január 18.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Mood: „Úgy voltunk vele, hogy ha most sem sikerül, többször nem próbálkozunk”

Január 4-én, tizenhét év szünet után, egyetlen önálló koncert erejéig újra színpadra áll az idén decemberben huszonöt éves, kultikus doombanda, a Mood. A hazai színtér alapvető és nemzetközileg is (el)ismert zenekara nyolc évig tartó pályafutása alatt négy nagylemezt jelentetett meg, a legutóbbi, a The Fourth Ride Of Doomanoids 2001-ben látott napvilágot. A sort az utolsó koncertről kiadott hivatalos bootleg DVD, a The Last Ride Of Doomanoids zárta, ezután pedig a tagok a Wall Of Sleep, a Stereochrist, majd a Magma Rise zenekarokban vitték tovább a banda szellemiségét. A Mood a mostani fellépéssel sem tervezi magát tartósan aktivizálni, de méltó módon akarják lezárni a történetet. A csapat két gitárosával, Füleki Sándorral és Hegyi Kolossal, illetve Holdampf Gábor énekessel beszélgettünk a koncert kapcsán.

1228mood2

Bécsben volt már egy amolyan bejátszó bulitok novemberben. Hogy sikerült ez a fesztiválfellépés?

Füleki Sándor: Arra gondoltunk, hogy jó lenne egy ilyen buli a januári koncert előtt. Négyen a zenekarból azóta is aktívan zenélünk, hogy felbomlott a Mood, Tominak viszont kimaradt az utóbbi tizenpár év, talán dobverőt sem fogott a kezében, és a színpadi rutinja is megkopott. Arról nem is beszélve, hogy a zenekar sem játszott együtt nagyon régóta, és egy kis rozsdátlanítás a próbákon túl sem árt a daloknak. Szóval tényleg egyfajta bemelegítő buli volt ez a bécsi, és szerintem nagyon jól le is ment. Sőt, a próbák is meglepően olajozottan haladnak. Úgy érzem, nem nagyon kellett dolgozni azon, hogy előjöjjenek a dalok, a riffek. Jól játszottunk, érezni lehetett, hogy alaposan felkészült a banda, de a körülmények miatt kicsit odafigyelős, kevésbé eleresztett is volt a koncert. Persze az is lehet, hogy csak elszoktam attól, hogy ezekkel a srácokkal zenéljek. A Wall Of Sleepben, az AMD-ben szerintem kicsit szabadabban, odabaszósabban játszunk, másképp működnek bizonyos energiák, összekacsintások. A Mood ehhez képest talán egy fokkal visszafogottabb.

Hegyi Kolos: Bécs egy laza történet volt: nem éreztük, hogy tétje van, és elég jól sült el. Jól játszottunk, a fogadtatás is jó volt, ráadásul egy volt a Mood a fesztivál fellépői között. Szóval nem is vették visszatérésnek a koncertet, és persze a nótákat sem énekelték velünk. Személyes szempontból rettenetesen furcsa, kettős érzést jelentett számomra ez az egész: egyrészről nagyon jót, másrészről furát. A nóták visszatértek, hiszen a legtöbbet azért annak idején elég sokat játszottuk, régi ismerősökről beszélünk. Inkább az volt nekem különös, hogy relatíve új a zenekar, és mégis tök olajozottan ment minden, egyszerűen csak jó volt ezeket a számokat játszani. Őszintén szólva a feloszlás óta nem nagyon hallgattam a Mood-lemezeket, szóval most kellett leporolni őket, és azzal szembesültem, hogy az emlékeim eltérnek attól, amit hallok! (nevet) A The Fourth Ride Of Doomanoids lemezről például rettenetes emlékeket őriztem: szarok a számok, nem túl jó az album, satöbbi... Most meg rádöbbentem, hogy a világon semmi gond azzal a lemezzel. Ráadásul az évek során mindenkire rakódott valamennyi, szóval kicsit jobban is játszunk, mint azelőtt.

Holdampf Gábor: Érdekes volt a koncert. Tizenhét éve nem álltunk így együtt színpadon, szóval én is kíváncsian vártam, mi történik majd, hogy lesz, mint lesz. És a végén jó volt, jól éreztem magam a zenekarral. Budapesten persze mindenképpen más lesz: más helyszín, hosszabb műsor, és az a koncert csak a Moodról szól. Szerintem osztálytalálkozó lesz. (nevet)

1228mood3

Létszám tekintetében is?

Gábor: Számszakilag nem mennék bele komolyabb fejtegetésbe, és nem is gondolnám, hogy különösebb jelentősége lenne ennek. Szerintem azok lesznek ott, akik ott voltak húsz éve is, vagy legalábbis azok közülük, akik el tudnak jönni. Újonnan beszippantott emberekre biztosan nem számítok.

Évek óta kérdezgetnek, kérdezgetünk titeket, hogy mikor lesz már végre Mood, de eddig mindig, következetesen nemet mondtatok ezekre a felvetésekre. Rendben, hogy most van egy jubileum, de ezen túlmenően mi változott meg?

Sanyi: Már egy-két évvel ezelőtt is terítéken volt ez a kérdés, azt meg tényleg állandóan, mindenki kérdezgette, hogy miért nem állunk össze. Sőt, egyszer, a csillagok együttállása miatt én segítettem ki a Magma Rise-ban, szóval az már szinte majdnem Mood volt, hiszen Kolossal meg Gáborral közösen játszottunk. De valamiért mindannyiunkban volt ezzel az egésszel szemben egyfajta elutasítás. Különösen Kolosban meg bennem. Gáborról már régebben is úgy éreztem, hogy bármikor begyújtaná a rakétákat, de Kolos meg én óvatosabban álltunk a dologhoz. Aztán ahogy említettem, pár éve beszélgettünk erről komolyabban először, és akkor miattam akadt meg az ügy.

Miért?

Sanyi: Mert túl magas összeget mondtam! (nevet) Viccet félretéve: engem akkor kevéssé vezéreltek az érzelmek, sokkal higgadtabban, földhözragadtabban közelítettem meg ezt az egészet. Lehet, hogy most lejáratom magam azzal, amit mondok, de ha nagyon tárgyilagosan nézed a dolgot, vagyis azt veszed, hány órát vesz el a mindennapokból, családtól, munkából a felkészülés, közben hány liter benzint pöfékelsz el rá, amíg próbára jársz, satöbbi, akkor úgy éreztem, egyszerűen nem éri meg a dolog. Most ehhez képest annyi történt, hogy a megalakulást tekintve adott egy kerek évforduló, és én is azt mondtam magamban: ha valamikor, akkor most kell megcsinálni, vagy majd újabb huszonöt év múlva. Szóval én is megláttam ebben egy szentimentális megközelítést. Másrészt azért is vágtam bele könnyebben, vagy vettek rá könnyebben a többiek, mert az anyazenekarom, a Wall Of Sleep mellett közben elvállaltam az AMD-t is, pedig korábban minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy megosszam magam. Tudod, én sosem akartam többfelé játszani, kizárólag a saját bandámmal, és azzal is csak azt az évi néhány koncertet, amit néha még így is soknak éreztem! (nevet) Aztán ahogy elkezdtem az AMD-vel próbálni, láttam, hogy valójában nem vesz el olyan sokat az ember életéből ez az egész, és azzal is szembesültem, hogy milyen jó újra rendszeresen próbálni. Vagyis ez is benne lehetett a döntésben, hogy még egy nyűgöt a nyakamba vegyek! (nevet)

Kolos: Nagyon sokszor felmerült a kérdés valóban, és már feloszlás után egy-két évvel is beszélgettünk a témáról. Szóval őrült harag sosem volt senkiben... Igazából szerintem Sanyi meg én voltunk ennek a nagy kerékkötői korábban, Gábor benne lett volna azelőtt is, szerintem Balázs is. Sanyiban pedig az AMD újjáalakítása után átszakadt valamilyen gát, és már a Moodról sem nyilatkozott olyan negatívan. Ezek után azt mondtam, én sem baszok ki a többiekkel, de őszintén szólva a mai napig nem tartom ezt annyira jó ötletnek! (nevet) Tulajdonképpen Balázs győzött meg, amikor elmentünk szórakozni. Rávett a hülyegyerek, én meg az ital hatására belementem ebbe az őrültségbe! (nevet)

Gábor: Valójában tényleg úgy álltunk hozzá, hogy ha most nem csináljuk meg, akkor nem lesz már olyan alkalom, aminek kapcsán sikerülhet átvinni a zenekart azon a holtponton, amin eddig sosem jutott túl. Korábban is beszéltünk már ilyesmiről, de mindig elakadt a dolog, most viszont van komolyabb apropója is. Bár apropót persze mindig lehet találni, például amikor a tagok 41 és fél meg 39 és háromnegyed évesek, de hát ez a komikum kategória! (nevet) Viccet félretéve, tényleg a jubileum lökte át a dolgot: úgy voltunk vele, hogy ha most lesz huszonöt éves a Mood, akkor csináljuk, és ha most sem sikerül, akkor többször már nem is próbálkozunk vele.

1228mood1

Kolos, azt mondtad az előbb, hogy nem tartod ezt az egészet annyira jó ötletnek. Miért? Túl sok idő telt el?

Kolos: Tudod, általában irtózom minden ilyen visszatérősditől, még a legnagyobb kedvenceknél is, mert szánalmasnak tartom, hogy akkor most melegítsük fel a levest, és búcsúzzunk el tíznaponta... Például a Bedlam is csinált ilyen visszatérő bulit, és tényleg ugyanazok az emberek álltak a színpadon, akik ugyanakkor ennyi év után mégsem ugyanazok. Szóval a régi feeling biztosan nem jön vissza, és aki erre számít, mindenképpen csalódni fog nálunk is. A Mood annak idején nagyon jó kritikákat kapott, de sosem számítottunk kiemelkedően népszerűnek meg menőnek, és közönségszám tekintetében sem csináltunk soha csodákat. Egy kis mag nagyon fanatikusan szerette a csapatot, ez tény, de nyilvánvalóan most sem lesz őrült mennyiségű ember a koncerten. Azt persze nem tudhatom, ki milyen indíttatásból érkezik: nosztalgia, dalok, netán csak látni akarja a zenekart... Szóval én magam sem tudom, mit várjak az egésztől. A jubileumot leszámítva nincs sok miértje a bulinak, hiszen mindenkinek van működő zenekara. Viszont annak idején a Mood nem úgy fejezte be a működését, hogy rendesen rákészültünk és elbúcsúztunk, simán csak adtunk egy turnézáró bulit a Wigwamban, ami az utolsó volt. Szerintem mehettünk volna tovább, nagyon ki is voltam borulva emiatt. Szóval annyi bennem is van most, hogy zárjuk le méltó módon ezt az egészet, és legyen róla képanyag.

Akkor tehát nem is merülhet fel, hogy tartósan is a nyakatokba vegyétek ezt a „nyűgöt", ahogy az előbb fogalmaztál, Sanyi?

Sanyi: Biztos, hogy nem. Ha kapnánk valami olyan megkeresést, ami valamiért visszautasíthatatlan lenne, nem valószínű, hogy leszavaznánk, de úgymond „reuniont" biztosan nem akarunk. De nagyon jól és olajozottan játszunk, jó is látni újra egymást.

Visszautasíthatatlan ajánlat alatt mit értesz? Mondjuk ha jönne a Trouble, és személyesen ragaszkodnának hozzá, hogy ti játsszatok előttük?

Sanyi: Például. Vagy ha elhívnának egy olyan fesztiválra, mint mondjuk a Roadburn. Szóval mindenképpen a zenekarhoz méltó dologról kellene, hogy szó legyen, vagy olyasmiről, ami anyagilag kihagyhatatlan.

Gábor: Azt nyilatkozta a zenekar májusban, hogy egy saját koncertről van szó. Vagyis ha fesztiválon tudunk játszani az elkövetkezendő rövidebb időszak alatt, tehát adódik lehetőség, aminek van értelme, elmegyünk majd. De önálló koncertként biztosan egyszeri alkalomról beszélünk. Jó együtt eljátszani ezeket a dalokat, de rengeteg munka volt ezzel a koncerttel, nagyon sokat kell dolgozni vele, készülni rá, és nekem is egész más fekvésű dalok ezek a Magmához, a régi Wall Of Sleephez képest. Az emberi oldalon pedig öt annyira különböző személyiségről beszélünk, hogy összetűzések nélkül aligha tudnánk tartósan együtt dolgozni. Így most rengeteget röhögünk, de már az elmúlt hónapok során is akadnak petárdapuffogások, ha érted, mire gondolok. Szóval folyamatos a véleményütközés. Ami persze nem veszekedést jelent, és a végén jó dolgok születnek belőle, de a Magma például tizedennyi stresszel sem jár, mert ott egyfelé haladó, hasonlóbb gondolkodású emberek zenélnek együtt. A Moodban ma már mindannyian mást csinálunk, máshonnan jövünk, Tamás pedig nem is zenél aktívan, teljesen mással foglalkozik. Szóval nekem ezek a stresszes dolgok nem hiányoznak. Az elmúlt akárhány évben ahhoz szoktam hozzá, hogy megyünk, próbálunk, minden zökkenőmentes, és tök jól érezzük magunkat. Csak a Mood most egész más feladattal van együtt: újra kell gondolni, tanulni, értelmezni egy csomó mindent. Ki kell találni, mi hogyan legyen, mi kell, mi nem kell, és ha egyikünk ezt gondolja, akkor néha nehéz megérteni, hogy a másik miért gondol mást. Az is plusz feszültséget jelent mindenki számára, hogy rögzítjük a koncertet.

1228mood5

Kolos: Normális zenekari működés kizárt, bár egy-két bulit itt-ott talán el tudok képzelni a jövőben is. De ehhez olyan ajánlatnak kellene befutnia, ami minden szempontból megfelelő. Egyébként meg ugyanazokkal a problémákkal szembesülnénk most is, mint régen. Ez a zenekar nem vonz őrült tömegeket, ahhoz képest meg túl sok energiát emészt fel. Szarért-húgyért pedig sehová sem fogunk elmenni, sem a feltételek, sem az anyagiak tekintetében. Arra ott vannak a saját zenekarok, ezzel meg macera van! (nevet) Már ebben az egy fellépésben is rohadt nagy meló fekszik: mindent újra kellett tanulni, a színpadnak is ki kell néznie valahogy, fel is kell vezetni, mi meg nem vagyunk ehhez hozzászokva ilyen underground csókaként... És ahogy említettem, mindenkinek megvan a saját zenekara. Magma Rise most már lassan fél éve nincs emiatt, és nekem már rettenetesen hiányzik. Zeneileg is más csapásvonalon haladunk már mindannyian. Még talán a Magma áll a legközelebb a Moodhoz, de már biztosan nem is tudnánk működni így együtt. Emellett pedig minden döntés sokkal nehezebb is a Moodban: felmerül egy kérdés, aztán jön a demokratikus megbeszélésfolyamat, és a végén mindenkinek égnek áll a haja. Szerintem nincs a Hammeréknek még egy ilyen hülye zenekaruk! (nevet) A Magmában, a Wall Of Sleepben nincs ilyesmi, itt viszont minden kurva nehezen megy át. És akkor zenei dolgokról nem is beszéltünk még...

Nincs már meg a közös nyelv?

Kolos: De, csak a zenekari szerepek alakultak át az évek folyamán. Annak idején alapítóként Sanyinak meg Gábornak mindenről nagyon karakán véleménye volt, és egyértelműnek tűnt, hogy az ő szavuk a végső. De aztán kiment a kezük közül ez az egész, Sanyi sem vette olyan komolyan a vezetői szerepet, meg mi is egyre jobban hallattuk a hangunkat, így aztán mindenben nehézkesen születtek meg a döntések: túl sokat játszunk, nem, pont, hogy túl keveset játszunk, és így tovább... Na, ez senkinek sem hiányzik. Ugyanakkor ezzel együtt is rohadt jó ennyi idő után megint együtt zenélni. Ez tényleg megfizethetetlen élmény.

És akkor nincs is semmiféle tüske vagy rossz érzés senkiben, igaz?

Sanyi: Abszolút nincs. Persze 2001 óta az emberek sokat változtak, alakultak a sorsok, de konkrétan olyannyira nincsenek tüskék, hogy amikor egy-egy interjúban szóba kerül a szétválás, nem is tudok mit válaszolni arra, annak idején miért oszlottunk fel. Ugyanakkor igazából mindannyian tisztában vagyunk azzal – és most próbálok óvatosan fogalmazni –, hogy ennek a történetnek igazából nagyobb a füstje, mint a lángja.

1228mood4

Úgy érted, hogy nagyobb árnyékot vet a Mood, mint amennyire ténylegesen is népszerű volt a zenekar?

Sanyi: Igen. Sokat hallom én is, hogy milyen nagy hatással volt a Mood sokféle zenekarra, és ebben van is igazság, de sajnos tisztában vagyunk vele: igazából nem sokan kíváncsiak erre az egészre. Még erre az egyetlen budapesti koncertre sem mozdul meg annyi ember, hogy ez azt jelentené, hogy most akkor lenne értelme fullosan beindítani újra a csapatot. Ez egy lezárt sztori, amit egyikünk sem akar lejáratni. Láttunk már olyat itthon is, hogy visszatért egy régi csapat, jól sült el az újjáalakuló buli, de már az elején lehetett érezni: ebben ennyi van, nem fog menni tovább. Ennek ellenére mégis próbálkoztak, és nevetségessé is vált az egész. Szóval ez egy régi dolog, belül mindenki lezárta már, és ezzel a rajongóink is így vannak. Aki eljön majd január 4-én, azok között is sok olyan lesz, aki tíz éve nem járt már koncerten, mert családot alapított, kiöregedett, vagy akármi. Ezzel a zenével újabbakat megfogni pedig nem valószínű, hogy sikerülne. Ezért sem hiszek abban, hogy folytatni kellene a zenekart január 4. után.

Mit várhatunk majd a koncerttől?

Sanyi: Remélem, nem lövök le semmit előre: nem lesz előzenekar, csak mi játszunk majd, és olyan egyszerű lesz az egész, mint amilyenek vagyunk. Tehát nem lesz se nagy show, se nagy, látványos színpadkép. Simán csak felmegyünk, lejátsszuk a műsort, aztán lejövünk. Nem lesznek vendégek sem. Ugyan próbáltunk előbányászni korábbi tagokat, de olyan is akad, akit nem találtunk meg, más meg köszönettel visszautasította a lehetőséget.

Milyen lesz a program?

Sanyi: Mind a négy lemezről egyenlő arányban válogatunk, a legkevesebb dalt talán a kettes albumról, a Slow Downról nyomjuk majd. Az most kicsit fekete bárány lett, Gábor nem igazán akart róla játszani.

Kolos: Na, erről beszéltem az előbb: a setlist is minimum ötször alakult már át eredetihez képest, hiszen mindenkinek van saját kedvence, más dalokkal nem volt kedvünk tökölni, és Gábor is egészen másképp énekel ma, mint régen. Például az üvöltős dolgok, így a Howling kimaradt, mert nem akarta játszani. A Slow Down lemezről tényleg kevesebb dalt válogattunk, de az eleve egy sötétebb, más világú lemez a többihez képest. Az Engine Is Burning klipnótaként nyilván kihagyhatatlan, de a One More Scar már például nehezen ment át Gáboron, nem volt miatta túl lelkes.

1228mood6

Gábor: Az ember tizeniksz év alatt sokat változik, az élete is alakul erre-arra, így aztán sok személyesebb szöveg van főleg a Slow Downon meg a Wombocosmicon, ami az akkori időszakomat tükrözi, és ma már nem aktuális. A Slow Down egy kicsit útkeresősebb anyag volt zeneileg, feszegettük a határokat például a Howlinggal meg több másik dallal is. Ráadásul nem is szól jól az album, még a többihez képest sem. Sajnos egyik lemezünk sem szól jól... De hát akkor ennyit tudott a technika. A Wombocosmicot újravéve egyből kijött, hogy igazából így kellett volna megszólalnia ezeknek a nótáknak akkor is. A Slow Downra visszatérve, én a magam részéről jobban szeretem az egységesebb dolgokat, és szerintem a Wombocosmicra tisztult le, hogy miben is vagyunk igazán jók. De összességében úgy gondolom, méltósággal öregedtek ezek a dalok.

Utólag hogy tekintetek vissza a Mood örökségére?

Sanyi: Ha lehetek ennyire szerénytelen, az általam indított zenekarok tulajdonképpen mind hivatkozási alapnak számítanak itthon, akár az AMD-ről, akár a Leukémiáról, akár a Moodról beszélünk. Szóval sikerült nyomot hagyni velük, ahogy te is mondtad, van árnyéka ezeknek a bandáknak. Lehet, hogy az ennek az oka, hogy mindig valami olyasmibe kezdtem bele, ami nem volt éppen akkor aktuális. Az AMD-féle egyszerű, bunkóbb hardcore akkoriban nem nagyon létezett még itthon, a Leukémia által játszott teljesen beteges, pszichedelikus metallal ötvözött hardcore-t szintén mi kezdtük el, aztán jött a Mood, ahol megint valami olyasmibe fogtunk Gáborral, amit előtte senki sem csinált Magyarországon. Lehet, hogy direkt önmagammal kibaszásból kezdtem mindig valami olyanba, amivel garantált volt a sikertelenség! (nevet) Viccen kívül, simán lehet, hogy egyfajta menekülést jelentett ez a népszerűség elől. A Mood jókor volt a jó helyen, és a kudarc mellett benne volt a lehetőség, hogy akár fel is figyelhetnek rá az emberek, hiszen más nem utazott ilyesmiben. De ennél többet aligha tudtunk volna elérni. Szerintem nagyjából egy, a sikerei csúcsán álló zenekart oszlattunk fel, hogy aztán megint elölről kezdjük a kínlódást a Wall Of Sleeppel! (nevet) Ami megint ez a saját magunkkal kibaszós történet, hiszen a Moodhoz képest eleinte még klasszikusabb doomot nyomtunk. De most már még egyszer nem akarom ezt végigcsinálni! (nevet)

Kolos: Ami a zenét illeti, tök jók ezek a nóták a mai napig. Talán csak egy-egy olyan akad, amit ma már nem úgy csinálnánk meg. Például a Bleeding To The Bliss végén azt a témát senki sem vállalná be most, de más ilyen nem is jut eszembe így hirtelen. Itt-ott más megoldásokat alkalmaznánk, de összességében nem változtatnék sokat a dalokon.

0504mood

Szerintetek milyen elvárásokkal érkezik a közönség a koncertre?

Gábor: Fogalmam sincs. Amikor tizenakárhány év után újjáalakult a St. Vitus, nekem például semmiféle elvárásom nem volt velük szemben, csak tátott szájjal örültem, hogy színpadon láthatom az egyik kedvenc zenekaromat. Remélem, talán azok is örülnek, hogy újra látnak-hallanak bennünket, akik annak idején szerették a Moodot. Én pedig azt várom, hogy jól elleszünk majd együtt, ahogy régen is. Persze annak idején elég intenzív volt a koncerthangulat nálunk, és azt azért nem hiszem, hogy a negyvenéves emberek majd felmásznak a színpadra! (nevet) Az pedig, ahogy már említettem, másodlagos, hogy hányan jönnek össze. Szerintem néhány százan biztos eljönnek majd, de annak idején játszottunk mi hét embernek is a Fekete Lyukban, amikor nem hirdették meg a bulit, és akkor is nagyon jól éreztük magunkat. Érted: ötven-száz emberre is óriási bulit lehet kerekíteni, kizárólag az számít, hogy azonos hullámhosszon legyen mindenki. Mivel aki eljön, az miattunk jön, ez nem lesz probléma, és szépen elhömpölygünk majd együtt, én legalábbis ezt várom. Egy jó, hangulatos estét, meg hogy összejöjjenek, akikkel régen találkoztunk már. Annak idején sokakat arcról ismertem a koncerteken. Ebből is látszik, hogy nem volt túl nagy közönségünk! (nevet)

A Mood tehát január 4-én a Barba Negrában koncertezik. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#18 Artur 2019-01-05 15:15
Hatalmas élmény volt,örök hála...
Tényleg egy nagy osztálytalálkoz ó volt,rengeteg régi arccal,nem sok 30 alatti volt...kellemes tömeg volt.
Láthatóan élvezték a srácok,és nem a "gyorsan tudjuk le" érzés jött le,amúgy meg...szerintem az életben nem szóltak ilyen jól,bár a 17 év igen rég volt...
Idézet
 
 
#17 Coligny 2019-01-05 12:26
Elképesztően jól éreztem magam, parádés koncert volt, megérte a 450 km-t:)
Idézet
 
 
#16 foltos dögrém 2018-12-31 17:37
Na jól van akkor menjünk.
Idézet
 
 
#15 DéeL 2018-12-30 06:42
Akárhány Mood koncerten voltam - nagyjából tízszer láttam őket - a bulik után a nyakam le akart szakadni a helyéről, minimum két napig nem tudtam mozgatni. '99 márciusában 9 fizetőnéző előtt láttam őket Szombathelyen a Végállomásban, Hegyi Kolos akkor adta oda nekem a Wombocosmic előzetesét. Feed to Rise!
Idézet
 
 
#14 Tuonela 2018-12-29 08:03
Annak idején nagyon sokáig nem szerettem ezt a zenekart; az albumokon a számok sem tűntek különösen izgalmasnak, és az ének is nagyon zavaró volt nekem. Aztán egyszer eljutottam egy koncertjükre, amikor a Lovardában a Neck Sprain az Ossian (ez nem AZ a koncert volt) és a FreshFabrik után a hajnali órákban kb egy sornyi embernek játszottak, de valami elképesztő feelinggel és lelkesedéssel, és ott nagyon átjött az egész. Akkor értettem meg, hogy mitől olyan különleges ez a zenekar, élőben nagyon működött a zenéjük, fantasztikus hangulata volt. A lemezeket azóta sem hallgatom, de az a koncert örök emlék maradt.
Idézet
 
 
#13 GTJV82 2018-12-28 21:21
Szerintem ez a sok dudás egy csárdában esete. Nekem legalábbis ez jön le. :)
Pedig pont gimis koromban sokat hallgattam őket, imádtam az első 3 lemezt (Fouth Ride akkor még nem jött be), és jókor voltak jó helyen, mert '95 után mikor bejöttek, már bepörgött a COC, rendesen tolta a szekeret a Trouble, egyre jobban jött fel a Crowbar és ugye robbantott a Down és utána a Floodgate is.
Micsoda szép idők voltak.... :)
Szóval szerintem érthető, hogy ha nehezen hoznak kompromisszumot , akkor nagyon nyögve nyelős a meló része az egésznek, és elvész az élvezet.
Örüljünk, hogy van azért Wall Of Sleep, Mama Rise, van/volt Stereochrist, és min. 1 koncertre Mood Reunion.
Hajrá srácok!!!!
Idézet
 
 
#12 pumpika666 2018-12-28 21:08
imádom őket és anno voltam egy csomó koncerten is és az utódzenekarokat is szeretem, de dögöljek meg, ha értem, mi értelme az osztódással történő szaporodásnak, hiszen zeneileg akkora nagy eltérések nem voltak/vannak az utódzenearok között, nagyjából mindegyik hasonló vonalon halad, 1-2 kilengéssel a dallamosabb, ill. a zúzósabb modernebb vonal felé, de ennyi sztem simán elfért volna a mood berkein belül is

inkább(és ne sértődjenek meg a tagok) a nagyon nehéz emberek és a több dudás egy csárdában esete mindez nyakon ötve egy nagy adag pesszimizmussal
Idézet
 
 
#11 Igor Igorovics 2018-12-28 18:10
Nekem a Stereochrist Makó Dáviddal jött be nagyon. Ott azt akkor nagyon elkapták. Voltam is pár koncertjükön, meg Live like is nagyon nagy volt. A Mood viszont soha nem jött be igazán, és igazat megvallva, az egész interjúból az jön le, hogy szeretnének minnél hamarabb túl esni ezen az egészen, aztán irány vissza a saját zenekarokhoz. Persze én így se, úgy se mennék a koncertjükre, csak kicsit furcsa, hogy így állnak hozzá az egészhez,de remélem, hogy akik szeretik őket, azoknak nem okoznak csalódást.
Idézet
 
 
#10 P 2018-12-28 15:29
Ez az interjú jellemzi sajnos az egész magyar undergriund helyzetét. Respekt.
Idézet
 
 
#9 bjorn 2018-12-28 15:10
Kedvenc magyar bandam. Pont most hallgattam a Vol 1 es Slow Down lemezeket es meg mindig utnek. KA koncertre nem tudok hazamenni sajnos :(
Szerintem az elso ketto lemez nem szol rosszul, a Slow Down kicsit egy olcsobb COC Wiseblood soundjara emlekeztet.
Idézet
 
 
#8 Attis 2018-12-28 14:54
Azt azért ne felejtsük el, hogy ezt a koncertet értünk, azért a néhány száz/ezer rajongóért csinálják a srácok, amiért hatalmas köszönet! Persze, hogy nem lesz ebből semmi olyasmi, ami világrengető lenne. Szerintem nem is ez a lényeg, hanem, hogy összejönnek a régi arcok, mosolyogva bólogatnak egy jóízűt a klasszikus riffekre, aztán mindenki hazaviszi az élményt, hogy még egyszer élőben hallhatta a bandát.
Találkozunk a koncerten!
Idézet
 
 
#7 Artur 2018-12-28 12:51
Idézet - Venter:
Szerintem csak reálisan látják a dolgokat. Én megyek a koncertre!

Ez a beszéd,a negatív hullámok nem érdekesek.
Úgy szerettük/szeretjük Őket,ahogy vannak...
Akinek nem inge...

Raise the flag of doom high !
Idézet
 
 
#6 Zombee 2018-12-28 10:10
Újonnan beszippantott ember jelentkezik. :) 17 voltam amikor feloszlott a Mood, csak sok évvel később fedeztem fel. A jegyem kb 0. nap vettem meg.
Idézet
 
 
#5 Venter 2018-12-28 10:04
Szerintem csak reálisan látják a dolgokat. Én megyek a koncertre!
Idézet
 
 
#4 bogar 2018-12-28 09:28
Idézet - nikfisz:
Elég el/megkeseredett emberek benyomását keltik. Ahogy olvasom az interjúkat Velük sok helyen mindíg az jön le:"hát a mi koncertünk kb. öt-hat ember volt/lesz." (Wall of sleep,Stereo,Ma gma dettó) Oké,biztos szar a szituáció,de jó lenne ha nem mindíg ez jönne le...Szerintem ezt vagy elkéne fogadni,vagy feloszlatni a bandát.Bocs....


Erősen gondolkodtam, hogy elmegyek, de ez után a panaszáradat után elment a kedvem. Egyébként is osztálytalálkoz ó lesz, de én sajnos másik iskolába jártam, így semmi keresnivalóm ott. Pedig talán az én jegyem árából is kijött volna egy levél antidepresszáns .
Nem baj, majd elköltöm olyan zenekarra, akiket nem zavarok.
Idézet
 
 
#3 Cumpedlis úristók 2018-12-28 09:03
"Mit üzensz a heavymetal.hu olvasóinak?"
"Semmit."
Idézet
 
 
#2 vidi 2018-12-28 09:02
A LEGNAGYOBBAK!
Round Dance Deal
Idézet
 
 
#1 nikfisz 2018-12-28 08:50
Elég el/megkeseredett emberek benyomását keltik. Ahogy olvasom az interjúkat Velük sok helyen mindíg az jön le:"hát a mi koncertünk kb. öt-hat ember volt/lesz." (Wall of sleep,Stereo,Ma gma dettó) Oké,biztos szar a szituáció,de jó lenne ha nem mindíg ez jönne le...Szerintem ezt vagy elkéne fogadni,vagy feloszlatni a bandát.Bocs....
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.