Shock!

december 15.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Moby Dick: 25 év thrash

Moby DickA Moby Dick zenekar fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepli a Petőfi Csarnokban február 10-én. Ez alkalomból tartottak sajtótájékoztatót a Back Stage Pubban a fiúk, ahol minden lényeges információt megtudhattunk a nagyszabású buliról.
Az elején basszer Gőbl Gábor köszöntött minket.

G.G.: Szeretettel köszöntök miden kedves megjelentet, újságírót, zenész barátot és a Petőfi Csarnok produkciós irodáját, örülök, hogy elfogadtátok a meghívásunkat. Hadd köszöntsem Zsolti barátomat is, aki az elmúlt fél évben alaposan kivette részét a hazai rock élet szervezéséből. Mi először dolgozunk vele, és reméljük, hogy közösen sikerül méltóképp megünnepelni ezt a negyedszázados jubileumot. Én azt gondolom, hogy a meghirdetett vendég- illetve stáblista, valamint az a produkció, amivel a zenekar elő fog rukkolni, valóban méltó lesz ehhez a nagy eseményhez. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy mi anno gyerekfejjel kezdtük ezt a zenekart, s Hofi kivételével mindnyájan ennek az egy bandának voltunk megalakulásától kezdve a tagjai. Azt hiszem, a zenekar történetét ismeritek, kivéve talán az első, megalakulást követő hat-nyolc évet, melyek nem voltak annyira nyilvánosak a közönség illetve a média számára, hiszen a nyolcvanas években még egy teljesen más zenei struktúra üzemelt Magyarországon. Egyáltalán nem volt könnyű az 1981-es alakulástól eljutni odáig, hogy 88-89 körül a zenekar nevét kezdte megismerni a közönség. Az azóta eltelt időben viszont, én azt gondolom, hogy a Moby Dick egy komoly márkanévvé nőtte ki magát, és most 2006-ban elérkeztünk a zenekar fennállásának huszonötödik évéhez.
A mai sajtótájékoztató kicsit formabontó lesz, mindannyian a rendelkezésetekre állunk, külön-külön lehet velünk beszélgetni, úgyhogy gyertek csak bátran.
Most pedig átadnám a szót Smicinek, hogy mondjon el mindent a jubileumi koncerttel kapcsolatban.

Smici: Nyugodtan kijelenthetem, óriási dolog számunkra, hogy beléphettünk azon kevés zenekar sorába, akik megérték ezt a 25 éves kort, ami egy óriási szám. Ez alatt a sok év alatt számos emberrel hozott össze minket a sors, kollégákat, zenekarokat ismertünk meg, sokukkal meg is maradt a baráti viszony, és igyekszünk az új zenekarokkal kapcsolatban is naprakészek maradni. A jubileumhoz kapcsolódik, hogy múlt év végén, novemberben megjelent egy Moby Dick tribute album, BálnaVadÁszok címmel, amin a kortárs zenekarok játszanak a dalainkból egy csokorra valót, ez is bizonyítja, hogy milyen jó a kapcsolatunk a zenész kollégákkal. Ehhez kapcsolódik a mostani bulink is, ahol természetesen mindent meg fogunk tenni, hogy mindenki számára felejthetetlen élményt nyújtsunk. Egy Moby Dick koncerttel együtt jár az, hogy olyan fény- és látványvilágot próbálunk teremteni, ami 2006-ban is helytálló. Azt hiszem, aki ismeri a pályafutásunkat, az tudja, hogy ebben nálunk soha nem volt hiba. Mégis, én azt hiszem, ami igazán emlékezetessé teszi majd ezt a koncertet, az az, hogy itt lesznek majd régi zenésztársaink és új barátaink is, nem is kis számban. Bár voltak korábban is nagystílű koncertjeink, mégis ez lesz az első, ahol ilyen nagy számú közreműködővel alakítjuk ki a produkciót.
Vendégül látjuk az Akelát egy komplett Farkasfarsang programmal, itt lesz a Black-Out, a Cool Head Clan, a Cadaveres, a Fürgerókalábak, az Echo of Dalriada és a Nadir zenekar. Lesznek még speciális vendégek is, akik nem teljes felállással szerepelnek, hanem a Moby Dick programba beépítve, velünk közösen lépnek majd színpadra, például Lukács Laci a Tankcsapdából, Kalapács Józsi és Rudán Joe, akik nem csak a tribute-on lévő dalt fogják előadni, hanem a Pokolgép klasszikus Jelet is. Aztán itt lesz Ganxsta Zolee is a teljes Kartellel - a kísérőzenekar szerepét azért itt is mi töltjük be -, aztán Rita és Sidi a Zanzibárból, Halász Feri a Depresszióból, az ex-Ossian tag Vörös Gabi, aki a közelmúlt pár koncertjén ki is segített minket, valamint SlayerCsabi és Miki a Wackorból.
Rajtuk kívül aztán fellépnek a Moby Dick ős-tagok, mert azért főleg az elején, de megfordultak a zenekarban rajtunk kívül mások is, mi pedig úgy éreztük, hogy ezen a nagy eseményen nekik is itt van a helyük. Természetesen velük a legrégebbi, legtradicionálisabb, klasszikus dalainkat fogjuk előadni, ahogy azt annak idején a koncerteken is számtalanszor megtettük.
Körülbelül ennyiben tudnám összefoglalni a fontos tudnivalókat, amennyiben további kérdéseitek lennének, állunk rendelkezésetekre.

Ezután szólóban folytatták a fiúk az interjúzást, én pedig elkaptam Gőbl Gabit egy kis csevejre. Gabi asztalánál ott ült Kalapács Józsi, és a Budapest Rádió műsorvezetője, Kőműves Péter is, így négyesben folytattuk a beszélgetést.

Kicsit másra készültem, azt hittem, ott fogtok ülni az asztalnál végig, és majd mindenki egyszerre fog ostromolni titeket a kérdéseivel.

G.G.: Általában mindenki egy kicsit szemérmes, szereti a saját okosságait négyszemközt megkérdezni.

A tájékoztatóban az áll, hogy a koncerten speciális fény- és hangtechnika, valamint színpadkép lesz. Erről, ha lehetne valamit bővebben hallani.

G.G.: Itt igazából a számok beszélnek, és nem vagyok benne biztos, hogy ez a közönséget érdekli. A lényeg az, hogy van egy bizonyos színpadtechnika, amit egy kb. 3-400.000 forintos keretösszegből kibérlünk. Ezt aztán lehet így rakni, úgy rakni, tehát egy meghatározott látványterv alapján lesz felállítva, gyakorlatilag ez jelenti azt a pluszt, amit a tájékoztató említ. Általában sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a külföldi zenekarok is, akik ma Magyarországra jönnek, általában csupasz színpadon játszanak, kibérlik a helyi fényt és annyi. Nálunk nem erről van szó, igyekszünk a 90-es évek első felében megszokott színvonalat a színpadra vinni. Ennek a költségei manapság nagyon magasak, ezért mostanában a zenekarok sajnos elég ritkán tudják megadni a módját.
Van ugye az a szint, amikor 3-10.000 közötti embert szólítasz meg egy sportcsarnokban, ez egy teljesen más kategória, ehhez képest teljesen más az 1-3.000-ig, és megint más az ezer alatti kategória. Ezeknek a hátterét teljesen más biztosítani. A zenekarnak a legdinamikusabban fejlődő időszakában, 1989-től 1998-ig mi ebben az ezer és háromezer fő közötti léptékben tudtunk saját koncerteket megvalósítani, és ebben a periódusban a lehető legmagasabb színvonalú produkciókat állítottuk ki. Nyilvánvalóan egy ilyen jubileumi bulinál ismét ezt a színvonalat fogjuk hozni.

Azért ez a népszerűségi szint még most is megvan, legalábbis Pesten, nem?

G.G.: Nézd, átstrukturálódott, mert a zenekarok hiába készülnek adott esetben szenzációs show-val, ha az önálló bulijaikat csak nyolcszázan látogatják, akkor nem rentábilis a buli, és általánosságban már elmondható az, hogy nem mondhatjuk a Sziget szervezőinek, hogy köszönjük, mi nem megyünk el a metal sátorba, mert nem megfelelőek a technikai körülmények. Gyakorlatilag az egy nagyipari hakni, azt kell, hogy mondjam, mert valójában amikor te 3-4000 nézőhöz szólnál, akkor nem egy natúr, nyers színpadon kellene játszanod.

K.J.: Azért hozzá kell tenni, hogy a nyugati, nagy fesztiválokon is bizonyos szinten így van. Hiába van mondjuk öt nagy név, akkor is egyre van ráépítve a színpad. A többinek is van azért egy kis piros, kék meg zöld füst, egy kis ez meg az, de ennyi. Most voltam nyáron az Iron Maiden fesztiválon, ahol a Nightwish, a Kreator, tehát nem kis nevek voltak az előbandák, ám mégis, a Nightwish után mindent lepucoltak a színpadról, és egy háromnegyedórás átszereléssel egy atomerőműnyi lámpát, kelléket pakoltak fel.

G.G.: Mégis, kint azért sokkal nagyobb hatásfokkal működik az, hogy a headliner időponthoz közeli periódus, tehát kilenc és éjfél között fellépő két vagy három zenekar részére az arculatot meg tudják formálni. Ez azért nálunk nagyon nem működik.
Azért ez valahol műfaji sajátosság is, és annak örülünk, hogy nem kellett azon gondolkodnunk, hogy ezt a jubileumi bulit a Wigwamban csináljuk e meg, vagy valami másik olyan helyen, ahol be lehet fogadni 1200 embert, mert úgy ítéljük meg, hogy bár sokak szerint válságban van a magyar rock zene – ami szerintem hülyeség, mert kurvára nincs válságban, mégis megváltoztak a struktúrák. Ma egy 2000 néző körüli nézőszámot összehozni a Petőfi Csarnokban minden magyar rockzenekarnak a becsületére válik.

Érdekes, hogy szóba került ez a válság-dolog.

G.G.: Igen, de abban a pillanatban mondtam is, hogy felejtsd el, hiszen soha nem volt még ennyi zenekar…

K.J.: Soha nem járt még ennyi fiatal koncertre…

G.G.: Rengeteg a fesztivál is. Egész egyszerűen csak szétoszlik, eloszlik ez az embertömeg, és ami igazából válságban van, az ennek a műfajnak a médiája, és itt elsősorban az elektronikus médiára gondolok. A TV, mint olyan teljesen elállt a műfajtól és a rádióban is csak néhány fanatikus szerkesztőnek a munkája révén kerül be ilyesmi zene, de igazából közízlést formáló média munkatársak meg guruk nagy ívben szarnak a műfajra.

K.P.: Azért jegyezzük meg, hogy ott van például a Bakelit sötét oldala is! (nevet)

G.G.: Peti barátunk a nyolcvanas évek végén, az 1987-ben kezdődő Rockstúdiónak volt az oszlopos tagja, műsorvezetője és részben ötletgazdája. 91-re már kiciánozták persze a magyar királyi televízióból.

K.P.: A jelenlévő uraknak az első videóklipjeit mi gyártottuk le, ilyen azóta sincs a magyar médiában. Ezeket a videókat a mai napig cserélgetik a rajongók. Most van egy műsorom a Budapest Rádiónál, ami csak magyar zenéket játszik, ez a Bakelit sötét oldala, csak ilyen zenékkel. Jelenleg ez az egyetlen ilyen műsor, imádják is, rengetegen hallgatják interneten keresztül is. A Hammerworlddel például épp most kötöttünk promóciós szerződést.

G.G.: Bizonyos mértékben a műfajnak az írott sajtója Cselőtei Laciék áldozatos munkájának köszönhetően össze tudja gyűjteni a szükséges információkat egy magazinba, ráadásul minőségi szinten. Gondolj bele, ha a televízióban lenne egy hetente vagy kéthetente jelentkező műsor egy elkötelezett stábbal, sokkal jelentősebb hatást lehetne kiváltani a mai fiatalokra, és még dinamikusabban fejlődne az a magyar rock élet, ami egyébként válságban van. (nevet)

Az igény szerintem megvan rá abszolút, mert anno, mikor én 13-14 évesen elkezdtem járogatni ilyen koncertekre, Moby Dickre például 1996-97 körül, akkor is általában az E-Klubban léptetek fel, meg kis helyeken, és legtöbbször egyáltalán nem voltunk túl sokan. Most meg azt látom, hogy nálam 8-10 évvel fiatalabbak is nagy számban járnak koncertekre, sok a zenekar stb.

G.G.: Én azt gondolom, hogy a koncertre járó közönség, lehet mondani, hogy már 11 évestől indul és olyan 24-ig tart. Én annak idején elsősorban Nagy Ferón és a Beatricén nőttem fel, és gyakorlatilag amikor az első Pokolgép bulimat láttam, akkor már 17 voltam és másfél éve gitároztam - ’86 magasságában -, és csak lestem, hogy ezt így kell, így lehet?! Gyakorlatilag ezek olyan inspirációk voltak, hogy eszembe sem jutott, hogy más műfaj felé forduljak. Voltak kollégáink, kortársaink, akik még jobban is zenéltek, elmentek báli zenekarba játszani, és már 18 évesen keresték bulinként a 3-5000 forintokat. Mi mégsem mentünk el ebbe az irányba, nem adtuk fel az életérzést, amit Ferótól a P. Mobiltól, Kalácséktól annak idején elcsíptünk. Valójában azt kell, mondja, aki elment bálozni, az zenész-rabszolgává vált, adott esetben szanaszét hullott az élete, mi meg még mindig azt csináljuk, amit szeretünk, van saját közönségünk. A mai napi generációk fújják kívülről a dalainkat és ez óriási.

Térjünk vissza egy kicsit a koncertre! Felsoroltatok rengeteg zenekart, vendéget és közreműködőt, de mégis hogy fog kinézni a program, milyen lesz a koncert felépítése?

G.G.: Ennek a Tomi a forgatókönyvírója. A koncert első részében az olyan fiatal titánok, mint pl. a Nadir, mutatnak egy kisebb blokkot magukból. Nem lesznek nagy szünetek, dobcserék, minden flottul, pörgősen, egy backline cuccal megy. Ezt követően az első időben jelentősebb blokkot Katona Laciék nyomják, utána következik a Moby Dick koncert, azon belül lesz a középső szakaszban egy olyan vendég fellépői blokk, amivel még próbáljuk emelni a hangulatot. Ami kérdés, hogy ennek lecsengése után, mikor a négy jubilens egyedül marad a színpadon, akkor lehet-e még fokozni a dolgokat?!

Említettétek, hogy a régi tagokkal ős dalokat játszotok majd. Ez jelent adott esetben olyan dalokat is, amik anno még az Ugass kutyára sem kerültek fel?

G.G.: Igyekszünk régi számokat felvonultatni, a ’81 és ’83 közötti szakaszból, amikor tök amatőr volt még a zenekar, de a klasszikus dalok már ugyanabban a formában szóltak, mint ma. Ezek egy kb. 4 dalos blokkban hangzanak majd el. Nekem nagyon jó dolgom lesz ekkor, mert kimegyek a büfébe, és magamhoz veszek egy kis sört. (nevet)

Molics Zsoltival is lesz esetleg valami? Volt ugye a Moby Dicknek egy elég érdekes korszaka…

G.G.: Hú, bazdmeg! (nevet) Nyilvántartjuk persze ezt a periódust is, de meg kell, mondjam, hogy ez mindössze három hónapig tartott, ami alatt összesen öt bulink volt, ezt körülbelül látta összesen ezer ember, tehát olyan marha mély nyomot szerintem az emberekben nem hagyott. (nevet) Inkább a sztori miatt maradt evidenciában ez az éra. Zsoltiék ugye fellépnek a Cool Head Clannal, azonban nem tudok igennel vagy nemmel válaszolni a kérdésedre, mert lehet, hogy Smici beszél a Zsoltival a napokban, és akkor csinálunk valami ilyesmit. Egyébként van Zsoltival egy dal, a Kiválasztott, akkor lenne értelme velünk fellépnie, ha mi ezt el tudnánk játszani. Ezt a nótát ugyanis kb. 15 éve nem nyomtuk, és nem lenne egyszerű, az egy ilyen nagyon Helloweenes power metal, fifikás dal. Én mondjuk rosszabb gitáros nem lettem, de jobb sem. (nevet)

Zsoltit anno nem fogadta be a Moby Dick tábor. Mi volt ennek az oka?

G.G.: A probléma az volt, hogy ebből az öt koncertből a leglátogatottabb egy ’89 eleji, soproni volt, kb. 500 emberrel. Ez akkor jó nézőszámnak volt mondható vidéken. Itt a helyi törzsközönségünk valamiért nem fogadta el a Zsoltit. A másik négy helyen a tetszési indexe és a zenekaré is igen magas volt, de itt valamiért nem. Otthon ami a kezük ügyébe esett, azt feldobták a színpadra, Smicit, Zsoltit és engem leköpködtek, volt olyan rajongó, aki a pumáját vágta Zsolthoz. (nevet) Nem tudom, mit hitt akkor az agyament soproni közönség, de valami kegyetlen és penetráns volt a reakció. Kaláccsal biztos nem jártunk volna így akkoriban.

K.J.:. Nem biztos, ezt nem sosem lehet tudni. Ahhoz, hogy egy zenekar sikeres legyen, szükség van arra, hogy a közönség tudja szeretni a frontemberét, és azt hiszem, a Moby Dick sikereinek nagyon nagy adaléka az, hogy Smici egy nagyon pozitív, nagyon szerethető figura, aki ráadásul nagyon szuggesztív előadó is. Ez nem azt jelenti, hogy Molics Zsolti nem az, de képzeld el, hogy van egy kialakult rajongótábor, aki így szereti a bandát, nekik nem kell, hogy valaki öt oktávot kiénekeljen, hanem a megszokott ember kell, a megszokott hanggal. A mai fiatalok között is vannak olyan példák, akiket amikor először hallottam, és nem lehetett tudni, sikerük lesz-e, rögtön azt mondtam, hogy igen, ez az. Ilyen például Halász Feri is. Egyébként eszembe jutott egy jó sztori. Amikor annak idején először lett volna a Moby Dickkel közös koncertünk, Smici nagyon be volt rekedve. De annyira, hogy beszélni sem tudott. Emlékszem, hogy ez akkor Sopronban nagyon cikis volt, elmarad a Moby Dick, a közönség meg nem tudta, hogy mi van.

G.G.: Azonnal olyasmire gondoltak, aminek semmi alapja nem volt, és a legkézenfekvőbb magyarázatot, hogy Smici 39 és fél fokos lázzal, torokgyulladással fekszik otthon, és nem tud színpadra állni, senki nem hitte el. Jöttek oda, hogy mi van má’, elmarad a buli, ilyen szemetek, hogy nem engednek játszani?! Mindezt annak ellenére, hogy szerették a Pokolgépet, hiszen azt ezt megelőző meg az azutáni Pokolgép bulik is ovációba torkollottak.

Gondolom a bulit rögzítitek…

G.G.: Egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy persze, rögzítjük, aztán, mivel mindenhez pénz kell, kelleni fog az is, hogy a rendezvény sikeres legyen, és meg tudjuk finanszírozni a későbbi kiadást. Nem tart ott ez a műfaj, hogy csak a piaci visszajelzések alapján történjenek ezek a dolgok, de az biztos, hogy mindent a megfelelő minőségben és technikával rögzítünk, aztán igyekszünk ezt majd elérhetővé is tenni.

Ha jól tudom Gabi, a soproni focicsapatnál voltál menedzser.

G.G.: Ha le nem váltottak, akkor még mindig az vagyok. (nevet)

Ez nálad ilyen szerelem-féle, nagy focirajongó vagy?

G.G.: Persze, szeretem a focit. Úgy gondolom, hogy bizonyos fokig a szerencse fia vagyok, mert igazából csak a két hobbimhoz értek, a zenéhez és a sporthoz. 16 évesen én nem értettem, hogy miért lesz valaki Első Emelet meg R-Go rajongó, a lányokat még csak-csak megértettem, a fiúkat viszont egyáltalán nem. Tehát csak a rockzene ment, és akkor még volt a magyar focinak is egy olyan presztízse, ami szintén vonzotta a fiatalokat. Tehát ebbe a két műfajba én szerelmes lettem, és mióta az eszemet tudom, gyakorlatilag ezzel a két tevékenységgel foglalkozom. Ez nyújt nekem hátteret, biztonságot, megélhetést, és remélem, hogy jövőt is.

Térjünk vissza a zenéhez. Míg a Golgota modern, előremutató lemez volt, addig a Se nap, se hold talán egy kicsit visszatekintő, te mit gondolsz erről?

G.G.: Ez azért van, mert Norbi hajlamos marha sokat visszafelé nézni, Tomi meg inkább előre. (nevet) Az utolsó lemeznél Norbi volt az aktívabb zeneszerző, míg a Golgotán inkább Smici ügyködött. Kettejük habitusa és gondolkodása eltér egymástól, ez látszik a két lemezen. A Se nap, se hold szövegvilága is jelentősen elüt a Golgotától Pusztai Zoli miatt. Megítélésem szerint a sorrendnek ilyennek kellett lenni, négy év hallgatás után egy nagyot kellett ütni a zenekarnak, erre volt jó a Golgota, és utána egy kicsit meg kellett nyugtatni a törzsrajongókat, hogy nem lettünk extrém metal zenekar, maradtunk a saját stílusunkon belül.

Jól fogadták mindkét lemezt egyébként?

G.G.: Mindkettőt jól fogadták, de ez olyan dolog, hogy tíz emberből mindig találsz két-három károgót, aki szerint az aktuális a legszarabb, de én úgy gondolom, ez nem igaz. Szerintem zeneileg, technikailag mindkét lemeznek megvannak az abszolút pozitívumai. De persze sokan azt mondják, hogy az első három lemez volt az igazi, sőt olyanok is vannak, akik szerint csak az első.

K.J.: Vagy a demó, amit nem is ismernek! (nevet)

G.G.: Nyilván ez minden zenekarnál így van, hiszen minden bandánál megvan az a pillanat, amikor elkapja a zenekart a nyilvánosság, többen belezúgnak néhány jól sikerült nóta miatt, vagy egy eseményen pont jókor közvetítik a zenekart.

Józsi, ha már így itt vagyunk, hadd legyen egy kérdésem hozzád is. Itt voltam az Omen bulin. Szerintem nagyon jó kis koncert volt, lesz-e ennek folytatása?

K.J.: Részemről biztosan nem lesz. Nekem marad a Kalapács zenekar és a Hard. Egyébként nem is gondoltam, hogy ez az Omen dolog ennyi időmet lefoglalja majd. Már most látom, hogy ebben az évben lesznek egyeztetési problémáink, hiszen a Hard örömzenekarként indult, tulajdonképpen arról szólt, hogy összejövünk, zenélgetünk, ha éppen nincs más elfoglaltság, akkor kitöltjük az időnket. Viszont annyi felkérés érkezett, nemcsak a Kalapácsnak, hanem a Hardnak is, hogy számomra is meglepő, így az Omen már egyáltalán nem fér bele.

Ezen a ponton a Fix Tv sajnos elhappolta tőlem a fiúkat, így rendhagyó módon az “Élet értelme” kimaradt.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.